Paradicsomos káposzta főzelék alakbarát verzióban. :)
A káposztát legyalultam, majd odatettem főzni paradicsomlében. Közben egy kisebb edényben kevés olajon lepirítottam 1 fej hagymát, majd a fővő káposztához kevertem. ( Erre azért volt szükség, mert nem szándékoztam rántást használni, de a hagyma íze az kellett.) Sóztam, borsoztam enyhén az ételt, majd folyékony édesítővel, ízlés szerint beízesítettem. Tettem még az ételhez egy leheletnyi őrölt köményt is, meg kevés fűszerpaprikát. Amikor a káposzta már kellően megpuhult, hideg vízzel kikevert étkezési keményítővel besűrítettem. Egy csomag füstölt tofut kockára vágtam, és kevés olívaolajon megpirítottam. A grillsajtot pedig száraz nagyon forró grillserpenyőben megsütöttem.
2 megjegyzés:
Sült oldalassal??��
Majd márciusban már :) Leadom a kosztosokat :):) Utána lehet oldalassal enni :D Valójában az illik hozzá.:)
Megjegyzés küldése