Gyerekkoromban sokszor volt nálunk rizs felfújt, soha nem szerettem meg. Most azonban a köles ízlik, így ezzel kísérleteztem.
Hozzávalók : 250 gr köles, 5 dl tej, 1 dl tejszín, 3 ek kókuszreszelék, 3 tojás, 70 gr vaj+ a kikenéshez, 100 gr porcukor, 2 cs. vaníliás cukor, kevés zsemlemorzsa a szóráshoz. A tálaláshoz valamilyen lekvár, vagy sodó. Ez most eperlekvár.
Elkészítése: A kölest jól mossuk át, majd tegyük oda főni a tej és tejszín keverékében. Szórjuk be a folyadékba a kókuszreszeléket is, keverjük el, majd fedjük le az edényt és lassú tűzön főzzük, amíg az összes folyadék el nem tűnik. Hagyjuk még lefedve 10 percig az edényt, majd keverjük át egy villával és hűtsük ki, legalább langyosra. Közben a tojások sárgáját a vaníliás cukorral, a porcukorral és a vajjal keverjük habosra. A tojásfehérjéket is verjük fel. A tejes köleshez tegyük előbb a vajas tojásos keveréket, ezzel alaposan keverjük el, majd a tojásfehérjével is óvatosan. Egy tűálló tálat vajazzunk ki, szórjuk meg zsemlemorzsával és simítsuk bele a keveréket. 180 fokos sütőben 45-50 percig süssük. Kínáljuk vagy lekvárral, vagy sodóval.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köles. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. február 19., hétfő
2017. szeptember 3., vasárnap
Töltött cukkini
Mit lehet kezdeni az ebédről megmaradt köles salátával? Használjuk fel a holnapi ebédhez és készítsünk belőle töltött cukkinit.
Hozzávalók: 1 nagyobb cukkini, 2 nagyobb paradicsom, 1 fej hagyma, olívaolaj, só, bors, kakukkfű, fokhagyma 2 gerezd, ebédről megmaradt köles saláta ( kb az előző recept mennyiségének a fele) cheddar sajt 10 dkg
Elkészítése : Mossuk meg a cukkinit, vágjuk félbe, kaparjuk ki a magházát, de ne dobjuk ki, ha zsenge vágjuk fel apróra. Mossunk meg 2 paradicsomot azt is vágjuk fel kockára, aprítsuk fel a hagymát, fokhagymát. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, fektessük bele a kivájt cukkiniket és spricceljük meg olívaolajjal, majd 200 fokon süssünk 15-20 percet.
Közben vegyünk elő egy serpenyőt, kis olajon futtassuk meg a hagymát, fokhagymát, tegyük rá a cukkini belsejét, és a paradicsomot is, majd pároljuk , amíg elfő a leve. Közben fűszerezzük. Amikor kész keverjük össze a köles salátával, és töltsük meg vele a kissé kihűlt cukkini hajókat. Reszeljünk sajtot a tetejére és süssük addig tovább, amíg a sajt meg nem olvad.

Címkék:
cukkini,
köles,
paprika,
paradicsom,
sajt
Köles saláta
Igaz, hogy a címben megjelölt ételt én először a saláta kategóriában ettem, de simán be lehet illeszteni főétkezésnek is, ha egy kicsit megturbózzuk..)
Most én is ezt tettem, így került még a saláta tetejére némi pirított tökmag is, így számomra teljes értékű második fogás volt. Még a vendégem is (aki egyáltalán nem szokott ilyesmiket enni) megdicsérte.
Hozzávalók: 1 csésze köles, 2 db kaliforniai paprika ( piros és sárga) 1 fej hagyma, olívaolaj, só, bors, kakukkfű, némi tökmag, petrezselyemzöld.
Elkészítése: A kölest olajon megpirítjuk, majd felöntjük 2 pohár vízzel, sózzuk, borsozzuk kb 20 perc alatt alacsony lángon készre főzzük.
Egy másik serpenyőben olajon megfonnyasztjuk a hagymát és a paprikákat, megszórjuk kakukkfűvel, picit sózzuk. Majd összekeverjük a kettőt, pirítunk a tetejére egy kevés tökmagot és megszórjuk vágott petrezselyemzölddel.
A receptet Micheliszné Teritől kaptam a Mézesünnepen, Himesházán.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)