Egyszer már írtam, hogy majd ki fogom próbálni szójával is a rakott kelt. Ki is próbáltam, már többször is, ez az ami a legjobban bejött nekünk, csak fotó az soha nem készült a műról. Most is eléggé gyatra, de hát mindegy is, az íz a lényeg :)
A menetet most nem részletezném, mivel van itt már rakott kel a blogon. A kelkáposzta címszó alatt rá is lehet keresni. Inkább a szójára helyezném a hangsúlyt, mert arról még nem túl sokat írtam itt.
Steiner Kristóf írja le nagyon jól érthetően a szója kezelés technikáját, én is ezt alkalmazom és valóban finom így elkészítve. A lényege az, hogy a szója granulátumot kétszer le kell forrázni, állni hagyni egy darabig, mondjuk legalább 20 percet, de ha fél órát áll az is jó. Utána leszűrni, alaposan kinyomkodni belőle a levet. A továbbiakban már úgy kell vele bánni, mint a darált hússal. Jól meg kell fűszerezni, azt muszáj, hogy élvezhető legyen az íze. Mi nagyon szeretjük ilyen módon elkészítve.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szójagranulátum. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. május 30., szerda
2018. március 19., hétfő
Rakott savanyú káposzta
Nem tudom mások hogy vannak vele, de én imádom a savanyú káposztát! Nálunk a piacon annyira finomat lehet kapni, hogy még kimosni sem kell, csak enni.:) Ha ilyent főzök, mindig elpusztítok belőle egy adagot nyersen is.
Hozzávalók 5 fő részére: 1 kg savanyított szálas káposzta, 1 zacskó szója granulátum, 1 csésze rizs, 1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 ek paradicsompaszta, 1 ek paprika krém ( csemege), 2 ek fűszer paprika, só, bors, 2 ek olívaolaj, a tetejére 1 kis doboz tejföl, 1 kis doboz natur joghurt. ( a magam részéről utálom a zsírszegény tejfölt, így összekeverem a joghurttal a 20 %-ost és máris elviselhető lesz az íze)
Elkészítése: a káposztát először megpirítom egy kevés olajon, majd félreteszem. A szóját leforrázom, majd leöblítem és még egyszer leforrázom. Hagyom állni, majd jól kinyomkodom belőle a vizet. Olajon megdinsztelek egy fej apróra vágott hagymát, 2-3 gerezd fokhagymát, fűszerezem paradicsom és paprika krémmel, majd mehet bele a szója is. Ezzel összesütöm kb 15 percig, közben fűszerezem sóval és borssal, ízlés szerint, majd meghintem fűszerpaprikával és azzal is sütöm még pár percig. Vigyázzunk ne égjen meg, mert akkor keserű lesz. A rizst a szokásos módon megfőzöm, majd a szójás keveréket és a rizst összevegyítem. Egy hőálló edény aljára teszem a fele káposztát, majd rá a rizses keveréket és beborítom a maradék káposztával. 180 fokos sütőben sütöm 20-25 percig. Tálalásnál a tetejére kanalazok a tejfölös keverékből.

2017. október 18., szerda
rakott zöldbab újragondolva
Azt hittem, erről az ételről nem is lesz recept. :) Tényleg teljesen újragondoltam a rakott zöldbabot, rizs helyett bulgurt használtam, darált hús helyett szója granulátumot és az istennek nem akart egyben maradni :) A lánykám viszont megmentette a helyzetet, mert lefotózta úgy, hogy az teljesen vállalható :) A kép telefonnal készült ugyan, de legalább van kép! :)
Hozzávalók 6 főre: 850 gr zöldbab, 250 gr bulgur, 125 gr szójagranulátum, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 5 ek olíva olaj, só, bors, fűszerpaprika, 450 gr 12 %-os tejföl.
Elkészítése: a bulgurt forrázzuk le, hagyjuk dagadni, a zöldbabot tisztítsuk meg, vágjuk fel és főzzük roppanósra. A szójagranulátumot Steiner Kristóf útmutatása szerint készítettem el. Azaz kétszer áztattam, kétszer csavartam ki. Azután már úgy bántam vele, mintha rendes darált hús lenne, azaz készítettem egy jó kis pörköltes cuccot belőle. A tűzálló tálat kiolajoztam, és rétegeztem benne a résztvevőket, mint más hasonló rakott étel esetében. 25 percig sütöttem 180 fokos sütőben, megvártam, amíg teljesen kihűl, akkor vágtam fel. Nos, itt ért a meglepetés, a bulgur miatt gurult szét az egész. :) Mindegy, gondoltam, kép nem lesz róla, leírás nem lesz róla, az íze teljesen rendben volt, így megettük. :) Aztán kaptam a megmentő képet és így lett minden. :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)