A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sárgarépa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sárgarépa. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. február 27., szerda

Napi menü a kímélőkonyhán

Ez az idő is eljött, már csak egy napig lesz nyitva a kímélő konyha. :) Na nem a blog, az megmarad, természetesen, hanem a kifőzde szűnik meg, túlterheltségből eredő krónikus fáradtság miatt. :)
A mai ebédünk igen egyszerű, de mégis jó párosításnak bizonyult. Hamis frankfurti leves, teljes kiőrlésű morzsába forgatott, teljes kiőrlésű zabpehellyel dúsított túrógombóc.
 A leveshez kell egy fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, fél kápia paprika, 1 sárgarépa (méretes) 1 petrezselyemgyökér, 1 kisebb fej kelkáposzta, 3-4 szem kisebb burgonya, teljes kiőrlésű tarhonya, olaj, só, bors, kömény, majoránna, tejföl.
Elkészítése: A hagymát, fokhagymát összevágjuk apróra, a kápia paprikát felkockázzuk. Olajon elkezdjük pirítani, majd később, felöntjük vízzel. A sárgarépát, fehér répát felkockázzuk, vagy félkörívesen felvágjuk, mehet az edénybe. Majdnem puhára főzzük, közben fűszerezzük ízlés szerint. A krumplit is felkockázzuk, a kelt felvágjuk hasábokra és még egyszer keresztbe is. beletesszük a többi hozzávalóhoz, beleszórjuk a tarhonyát és kb 10 perc alatt puhára főzzük. Tálalásnál tegyünk egy ek tejfölt a levesünkbe.

A túrógombóc hozzávalói: 75 dkg túró, 4 tojás, 3 jó nagy marok teljes kiőrlésű zabpehely, folyékony édesítő, vanília őrlemény, 1 bio citrom lereszelt héja, pici só. A tojásokat kikeverjük, nem kell habosra, csak legyen homogén. Beletesszük a túrót, jól elkeverjük vele, majd a vaníliát és a citromhéjat is. Legvégén az édesítőszert és a zabpelyhet is hozzáadjuk. Fél órát állni hagyjuk, amíg a zabpehely megduzzad, majd vizes kézzel kigombócozzuk. Ebből 30 gombóc lett, ami elég 6 embernek. Forró sós vízben kifőzzük, elég addig, amíg a gombócok feljönnek a víz tetejére, mert csak a tojás nyers benne. Közben olajon megpirítjuk a teljes kiőrlésű zsemlemorzsát és a vízből, egy szűrőkanállal rászedjük a gombócokat. Beleforgatjuk, megszórjuk finomított eritrittel és tálaláskor adunk hozzá tejfölt.

2019. február 8., péntek

Vöröslencse dahl, pirított vegyes zöldségekkel

A good food legutóbbi számában találtam ezt az ételt, kicsit másként készítettem el, no de nem is én lennék, ha szolgalelkűen másolnám le a recepteket. :)
Hozzávalók 2 fő részére : 150 gr vörös lencse, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, római kömény, cayenne bors, koriander, kurkuma, garam massala, 2 babérlevél, 2 ek paradicsom püré, olaj, 2 dl tejföl ( vagy joghurt). A zöldségek : sárgarépa, zeller, cékla, kelbimbó és egész fej fokhagyma, fűszerezése porított fokhagyma, kakukkfű, só.
A dahl-hoz a hagymát vágjuk apróra és a fokhagymát is nyomjuk át fokhagyma présen. Aztán tegyünk a tűzhelyre egy vastagabb aljú lábost, vagy mélyebb serpenyőt és pirítsuk meg a fűszereket forró olajban. Tegyük hozzá a paradicsompürét is, majd a két fajta hagymát. Pirítsuk ezzel is pár percig, majd öntsük fel 1 liter vízzel és forraljuk, amíg a hagymák szét nem főnek. Ezt követően dobjuk bele a babérlevelet is, majd a lencsét is tegyük hozzá. Főzzük 10-15 percig, amíg a lencse meg nem puhul, majd vegyük ki a babérlevelet és keverjük el benne a tejfölt, vagy joghurtot. A zöldségeket a zeller és a fokhagyma kivételével, csak mossuk meg alaposan. A zellert hámozzuk meg, a fokhagymáról hántsuk le a külső héjat, de hagyjuk egyben. Ezt követően a zöldségeket vágjuk fel hasábra, a nagyobb kelbimbókat félbe. Tegyük az egészet egy tepsibe, locsoljuk meg olajjal és szórjuk rá a fűszereket. Alaposan forgassuk meg őket, hogy mindenhol érje az olaj és a fűszer is, majd toljuk be 200 fokos sütőbe és süssük őket roppanósra. A fokhagymából ki lehet nyomni az édesre sült belsejét, ezzel még dúsíthatjuk a főzelékünket.

2018. október 10., szerda

Sós túrógombóc

Azt hiszem már valami sósat egyszer csináltam, de az nem egészen ilyen volt mint ez. A receptet a szeretetrehangoltan blogból vettem, de picit módosítottam rajta, mert miért is ne? :)
A receptgazda grízzel és liszttel készítette el, én zabpelyhet használtam. A fotó telefonos, nem túl jó minőségű. :)
 Hozzávalók 8 fő részére: 1 kg túró, 40 dkg cukkini, 40 dkg sárgarépa, 5 tojás, annyi zabpehely, amennyit felvesz ( ezt soha nem mérem ki, csak öntöm és keverem közben) só, bors, kapor, ízlés szerint,fokhagyma 3-4 gerezd. A mártáshoz 400 gr állati tejszín, 200 gr gorgonzola. A morzsa teljes kiőrlésű amit egy kevés olívaolajban megpirítottam.
Elkészítése: A cukkinit, sárgarépát lereszelem, sózom, és kicsit hagyom állni. negyed óra elteltével kinyomkodom belőle a felesleges folyadékot, majd elkeverem a túróval, tojásokkal homogénre. Fűszerezem és hozzáadom a zabpelyhet is. Hagyom állni egy éjszakát ( de 2-3 óra is elég neki) majd forrásban lévő sós vízben kifőzöm a gombócokat. Nem kell hosszú idő nekik, mert a zabpehely megpuhul, csak a nyers tojások miatt fontos a hőkezelés. A gorgonzola mártáshoz, a tejszínt felforralom majd a sajtot elkeverem benne simára. A teljes kiőrlésű morzsát egy kevés olívaolajon megpirítom. A kifőtt gombócokat leszűröm, tányérra helyezem, majd leöntöm a gorgonzola mártással és megszórom a morzsával.

2018. október 4., csütörtök

Répatorta mézzel, zabpehellyel.

Kicsit megvariáltam az eredeti receptet, amit egy magazinban találtam. Nem is tortaformában sütöttem, hanem kenyérformában, de ez nem rontott rajta. Ismétlésre szavazták meg :)

Hozzávalók egy kenyérformához: 40 dkg répa (tisztítva) 10 dkg finom zabpehely, 5 dkg kukoricadara ( az eredeti recept 5 dkg réteslisztet írt), 25 dkg ricotta ( az eredeti recept 20 dkg mascarpone sajtot írt), 5 db tojás, 10 dkg méz, 1 tk őrölt fahéj (kihagytam, mert van aki nem szereti) 1 tk őrölt gyömbér, 1 kk őrölt kardamom ( kihagytam, helyette vanília őrleményt tettem bele) 1/4 kk őrölt szerecsendió, 1 púpozott tk sütőpor.
A krémhez: 40 dkg mascarpone, 1 db narancs (kihagytam, helyette 1 db kezeletlen citromot használtam) 1 db citrom, 1 dl méz ( kihagytam helyette eritritet használtam) 1 púpozott ek. étkezési keményítő.
Elkészítése ( ahogy én csináltam, mert ez is eltér a recepttől) A répát finomra reszeltem, ezt követően mindent összekevertem egy edényben. Nem vittem túlzásba a keverést, de azért igyekeztem, hogy homogén legyen a massza. Kivajazott kenyérformába öntöttem és 180 fokos sütőben 60-70 percig sütöttem. Rácsra borítva hagytam kihűlni. ( Az eredeti receptben a tojásfehérjét külön kell felverni, de tapasztalatom alapján a muffinoknál is remekül működik ez a mindent összekeverünk módszer)
A krémhez a mascarponét kikevertem az eritrittel. A citromok héját lereszeltem, majd félretettem. A levüket kipréseltem, elkevertem az étkezési keményítővel, majd láng felett besűrítettem. A mascarponéhoz kevertem, és ezt kentem a felszeletelt sütik tetejére. ( Az eredeti recept 26 cm-es kapcsos tortaformára volt, és ott az egész tortát bevonták ezzel a masszával, a citromhéjat is belekeverve a sajtos cuccba) Gránátalma magokkal és a citromok reszelt héjával díszítettem. Elfogyott. :)

Kímélő krumplileves

A leves ízét, a belefőtt sokféle és mennyiségre sem kevés zöldség adja.
Nagyon egyszerűen elkészíthető étel, és valóban ez a kalóriaszegény változat.
Hozzávalók 6 fő részére: 3 emberes burgonya, 2 nagy sárgarépa, 1 vastag fehérgyökér, 1 nagyobb pasztinák, 1 kisebb zellergumó, hagyma, fokhagyma, darált pritaminpaprika, 1 ek olívaolaj,1 kis doboz natúr joghurt, só, bors, fűszerpaprika, kevés őrölt kömény, 1 db babérlevél.
Elkészítése: A zöldségeket hámozzuk meg és kockázzuk/szeleteljük fel, lehetőleg azonos méretűre. A hagymát, fokhagymát aprítsuk fel majd olívaolajon kezdjük el pirítani. Adjunk hozzá egy kis sót, így nem égnek meg, hanem szép egyenletesen pirulnak meg üvegesre. Tegyük bele az edénybe a zöldségeket is, a burgonya kivételével, majd kevergetve pirítsuk őket. Szórjuk meg a megpárolódott zöldségeket fűszerpaprikával, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy jó 1 ujjnyira ellepje. Forraljuk fel, majd tegyük hozzá a kockára vágott burgonyát is. Fűszerezzük, sóval, borssal, edjuk hozzá a babérlevelet is, és a fűszerköményt is. Tegyünk egy ek. darált pritaminpaprikát is a levesünkhöz, majd főzzük addig, amíg a zöldségek meg nem puhulnak. Vegyük ki a babérlevelet és keverjük a levesünkhöz egy doboz natúr joghurtot.
Tálalásnál megszórhatjuk vágott petrezselyemzölddel is.

2018. augusztus 10., péntek

Tejfölös zöldséges ragu, vörös rizzsel

Ma úgy jártam, hogy imádott kosztosaim elkezdtek írogatni Messengeren, hogy mi volt ez a mai kaja, mert nagyon finom volt.:) Én meg nem tudtam megmondani, mert tegnap este hirtelen ötletből született, a hűtőben fellelhető maradékok felhasználásával.:)
Azért leírom a receptet, ha már ennyire nagy sikert aratott. :) Érdekes ez az egész amúgy, amikor órákat görcsölök egy kajával akkor épp csak megdicsérik, vagy azt sem, amikor meg csak összecsapom, akkor mindenki el van ájulva tőle :D
Hozzávalók 5 fő részére: másfél bögre vörös rizs (bio boltban kapható, olasz), 2 saláta cukkini, kb 20 dkg gomba, 1 sárgarépa, 1 nagyobb fej hagyma, 2 duci gerezd fokhagyma, 1 csomag füstölt tofu, 1 kisebb pohár tejföl, olaj, só, bors, natur vegeta.
Elkészítése: A rizst lepirítottam olajon, majd kétszeres mennyiségű vízzel kb 30 perc alatt megfőztem, enyhén sóztam. A raguhoz mindent összevágtam, majd elkezdtem pirítani a hagymát, sárgarépát, gombát, végül a cukkinit és a tofut is hozzáadtam. Megszórtam egy kevés natur vegetával, rászórtam a fokhagymát és felöntöttem egy fél bögre vízzel. Még picit pároltam, de nem akartam, hogy szétfőljenek a zöldséget. Elzártam a lángot és hozzákevertem a tejfölt is. Utólag gondoltam, hogy megszórom petrezselyemzölddel, de az elmaradt.:) Így is jó volt.

2018. július 12., csütörtök

Hamis rizseshús

Személy szerint nagy kedvencem a rizses hús, de amióta húsmentesen étkezünk ez kimaradt a repertoáromból. A múltkor viszont kaptam bio GMO mentes szójakockát, így azzal próbáltam meg elkészíteni. Az igazat megvallva soha sem lesz semmi olyan ízű mint hússal, de szerintem kihoztam belőle a maximumot, mert mindenki dicsérte.
Hozzávalók 6 fő részére: 150 gr száraz szójakocka, 2 bögre rizs, 1 nagy fej hagyma, 1 fél kápia paprika, 3 gerezd fokhagyma, 2 db sárgarépa, 450 gr fagyasztott zöldborsó, só, bors, olaj, petrezselyemzöld.
Elkészítése: először a szójakockákat kell forró vízzel leönteni, majd erőteljesebben fűszerezni mint általában szoktunk ( több só, bors stb.)
Miután a szója megszívta magát jól a vízzel, leszűrtem és alaposan kinyomkodtam belőle a felesleges folyadékot. Ezt követően már pontosan úgy kell vele bánni, mintha hús kocka lenne.
Olajon megdinszteltem a hagymát, rádobtam a kinyomkodott szójakockákat, a felaprított sárgarépát, fokhagymát,  paprikát és alaposan átpirítottam. Ezt követően még a rizzsel is kicsit pirítottam együtt, majd kétszeres mennyiségű vízzel ( 4 bögre) felöntöttem. Hagytam felforrni, majd beleöntöttem a zöldborsót is és addig főztem amíg fel nem itta az összes levet a rizs. Közben kóstolni kell, mert mint mondtam a szója miatt erőteljesebb fűszerezést igényel, mintha csak hússal készítenénk. A végén megszórtam a petrezselyemzölddel.

2018. május 17., csütörtök

Cinó zöldséges raguja

Vasárnap meglátogattam a barátnőmet a birtokán és ő megkínált engem a csibehúsos zöldséges ragujával, ami nagyon ízlett. Mivel mi hét közben egyáltalán nem eszünk húst, a csibemellet kiváltottam gombával, de aki eredetiben szeretné megkóstolni, annak mondom, hogy a húst előtte be kell pácolni egy órára és külön kisütni.
 Hozzávalók 6 fő részére: 2 doboz barna csiperke gomba, 4 nagy fej hagyma, 6 db közepes sárgarépa, 1 TV paprika, 4-5 szem koktélparadicsom, 3 gerezd fokhagyma, olívaolaj, só, bors, kakukkfű, fűszerpaprika, 200 ml  görög joghurt, 1 ek zabliszt, petrezselyemzöldje, 2 bögre bulgur.
Elkészítése: Először a bulgurt tettem oda kétszeres mennyiségű sós olajos vízbe, majd amikor felforrt elzártam a lángot és hagytam megduzzadni a szemeket. Eközben elkészítettem a ragut. A gombákat megmostam, majd negyedeltem és forró olívaolajon megpirítottam őket. Enyhén sóztam borsoztam, félretettem. A hagymákat felkockáztam, a sárgarépát felkarikáztam, a fokhagymát, paprikát, paradicsomot apróra felkockáztam, a petrezselyemlevelet is felaprítottam. A hagymát elkezdtem pirítani olívaolajon, majd hozzátettem később a paprikát, paradicsomot és fokhagymát is. Miután ezek is kicsit megpuhultak, hozzáadtam a sárgarépákat is, azzal is pároltam egy rövid ideig. Ezt követően egy kevés vízzel felöntöttem és fűszereztem ízlés szerint sóval, borssal, kakukkfűvel és fűszerpaprikával. Amikor a sárgarépa karikák megpuhultak, hozzáadtam az előre megpirított gombákat is, majd a joghurtot elkevertem a zabpehelyliszttel. Kevés levet kimertem az edényből, hőkiegyenlítés miatt, majd visszaöntöttem a joghurtos keveréket, amitől picit besűrűsödött és szép selymes állagot kapott a ragu. Tálalásnál megszórtam a petrezselyemzölddel.

2018. május 15., kedd

Portugál vegyes

Az elmúlt héten, Portugáliában ettem egy ehhez hasonló ételt, egy vegán étteremben. Nagyon ízlett, bár kissé eltér tőle az, amit én alkottam, mégis ízben és látványban is hasonló ahhoz. Az ottani étel csak csicseriborsós raguból volt, a quinoa fehér volt és a zöld saláta pedig egy ottani kelfajta megpárolva rebarbarával. Egyszóval hasonló amit alkottam, de mégis más étel.
 Hozzávalók 6 főre: 1 doboz csicseriborsó konzerv, 1 kg zöldborsó, 1 zsenge kelkáposzta, e köteg spárga, 1,5 bögre színes quinoa, 2 szál friss sárgarépa, 1 nagy fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, fél TV paprika, 3-4 szem koktélparadicsom, 200 ml 10 %-os főzőtejszín, só, bors, kurkuma,  fűszerpaprika, petrezselyemzöldje, olívaolaj, fehér balzsamecet.
Elkészítése: a hagymát összevágjuk és megfuttatjuk olívaolajon, üvegesre pároljuk, majd hozzátesszük a zöldborsót is, azzal kevergetjük. A fokhagymát, paprikát, paradicsomot apróra felkockázzuk, mehet a raguba, majd felöntjük egy kevés vízzel és fedő alatt puhára főzzük. Amikor a zöldborsó megpuhult, sózzuk, borsozzuk, meghintjük egy kevés fűszerpaprikával és kurkumával, beleöntjük levével együtt a csicseriborsót és a tejszínt is. Összeforraljuk és félretesszük. A quinoát alapossal átmossuk, majd kétszeres mennyiségű vízzel odatesszük főni. Amikor már majdnem elfőtte a levét, fűszerezzük sóval, borssal, és egy ek. olívaolajat is belekeverünk. A sárgarépákat lereszeljük a finom reszelőn és beleforgatjuk a quinoába, elkeverjük benne egy villával és ezt is félretesszük. A raguba és a quinoához tehetünk ízlés szerint frissen vágott petrezselyemzöldet is.
A kellevelekről eltávolítjuk a kemény szárnyelet, alaposan megmossuk és lecsepegtetjük róla a vizet. A spárga sípokat eltörjük, a fás szárukat félretesszük egy későbbi leveshez, a puha részeket pedig feldaraboljuk falatnyiakra. Egy serpenyőben olajak hevítünk, beletesszük a megmosott és leszárított zöldségeket, majd átpirítjuk őket. Enyhén sózzuk és  fehér balzsamecettel locsoljuk meg a megpirított zöldeket.


2018. április 10., kedd

Édes bűnbeesés, bűn nélkül

Egyik kedves blogtársam Lottó szeletnek nevezte el ezt a sütit, de nem akartam lenyúlni az ő megnevezését. Már csak azért sem, mert picit változtattam a recepten. Azt hiszem majd egyszer alkalomadtán sütit kell cserélnünk és megkóstolni a másikét is. :):) Mea? :) Az eredeti recept a belinkelt oldalon olvasható. Az enyém meg picit lejjebb :)
 Hozzávalók egy közepes tepsi mérethez: 200 gr megtisztított és lereszelt cukkini, 100 gr sárgarépa, 2 tojás, 2 ek xilit, 1 ek kókuszvirágcukor, 2 ek cukorzatlan kakaópor, 1/2 cs sütőpor, 2 ek repceolaj, 1 ek rum és 1 ek vanília aroma, 2 ek darált dió, 4 ek gesztenyeliszt és 2 ek útifűmaghéj.
Elkészítése: a cukkinit meghámoztam, a magját kanállal kikapartam és lereszeltem. Én nem nyomkodtam ki a levét, de lehet úgyis. :) A sárgarépát is meghámoztam és lereszeltem. A tojásokat elkevertem a cukrokkal és az olajjal, majd beleöntöttem az aromákat is. A száraz hozzávalókat is összevegyítettem, majd beleforgattam a tojásos keverékbe, a végén ment bele a cukkini sárgarépa keverék. 180 fokos sütőben 45 percig sütöttem. Tényleg nagyon finom.:) Mea számításai szerint ebből 16 szelet lesz és egy szelet 39 kcal. Az enyém biztosan több, mert nagyobbakra vágtam és olajat is tettem bele, de akkor is bűntelenül lehet enni belőle legalább 2 szeletet.:)

2018. március 26., hétfő

Édesburgonyás vöröslencsés curry thai fekete rizzsel

Szép hosszú cím.:) A múltkoriban Nigella az egyik műsorában vegán ételeket készített, köztük ezt is, bár picit másképp. Eredetileg sütőtökös lett volna a curry, de nem kaptam a hétvégén sütőtököt, így vöröslencsés lett, az is narancsos színű. Az eredeti recept még tartalmazott egy korianderes, jalapeno paprikás salsát is, de én azt kihagytam, mivel az én kosztosaim közül nem mindenki eszik csípőset. Az étel így magában is fantasztikus. Mivel a sztárséf a műsorában nem tért ki arra, hogy is főzte meg a fekete rizst, úgy csináltam, ahogy gondoltam. Na, sokat szövegeltem, jöjjön a recept.
 Hozzávalók 6 fő részére: 2 bögre fekete thai rizs, szárított fokhagyma, só, bors, olívaolaj. 4 édesburgonya, egy jókora sárgarépa (valóban méretes volt) 1/2 zacskó vörös lencse, 1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 ujjnyi gyömbér, 2 ek paradicsompüré, 2 zöldségleves kocka, 1 zöld csili paprika, kurkuma, garam massala, őrölt koriander, római kömény, fűszer paprika, olíva olaj, 1 doboz kókusztej.
Elkészítése: A fekete rizst mossuk át alaposan, majd olívaolajon kezdjük el pirítani. Öntsük fel kétszeres mennyiségű vízzel, fűszerezzük a fokhagymával, sóval borssal és forrás után vegyük vissza a legalacsonyabb lángra, majd főzzük 30-35 percig. Nagyon lassan fő meg, de érdekes krémes dió szerű íze lesz. Nekem nagyon bejött, máskor is fogok készíteni.
A curryhoz vágjuk össze a hagymát, a fokhagymát a gyömbért a csili paprikát apróra, majd kezdjük el olíva olajon pirítani.  Tegyünk hozzá a paradicsompürét és a száraz fűszereket is. Majd öntsük fel 1 liter vízzel és morzsoljuk bele a zöldség leves kockákat. Az édesburgonyát és répát hámozzuk fel, vágjuk kockára és tegyük az alaplébe. Főzzük 10-15 percig alacsonyabb lángon, épp csak forrjon. Utána tegyük bele a vörös lencsét is, ezzel még 10 percig forraljuk, és mehet bele a kókusztej. Forraljuk össze és zárjuk le a lángot alatta. Tálalásnál locsoljunk rá csilis olívaolajat, már aki még igényli a csípős ízt. Díszítsük koriander zölddel.

2018. március 10., szombat

Thai sült tészta

A recept úgy kezdődik, végy egy barátnőt, aki segít darabolni :) A többi már megy, mint a karikacsapás.
 Hozzávalók 2 főre: 1 fél csirkemell filé, 2 db szárzeller, 1 fél kicsi zellergumó, 1 db újhagyma, 1 db csilipaprika, ujjnyi gyömbér, 2 gerezd fokhagyma, 3-4 brokkoli rózsa, 1 marok reszelt sárgarépa, 1 pak choi, só, bors, ázsiai fűszerek, koriander, citromnád, 1 fél lime héja és leve, földimogyoró és szezámolaj, tk kiőrlésű chow mein tészta 2 tekercs, 1 ek halszósz, 1 ek szójaszósz.
Elkészítése: A csibemellet daraboljuk fel, egyforma méretűre, a zöldségeket vágjuk vékony csíkokra. Fogjuk a wokot és öntsünk bele mogyoróolajat, melegítsük fel forróra, majd szórjuk bele a csibehúst és kezdjük el pirítani. Szórjuk meg az ázsiai fűszerekkel, majd amikor megpirult, vegyünk ki a wokból. Öntsünk még egy kevés szezámolajat az edénybe és kezdjük el pirítani a zöldségeket is. Először a csilit, a gyömbér és a fokhagymát, majd a keményebb zöldségekkel folytassuk, a zeller, brokkoli és a pak choi fehér részei, meg a szárzellet mehet az edénybe. Pár percig pirítsuk magas lángon, tegyük hozzá a brokkolit, majd a sárgarépát az újhagymát és a pak choi zöldjét is. Reszeljük bele a lime héját, facsarjuk bele a levét, öntsük hozzá még a halszószt és a szójaszószt, majd tegyük vissza a  csirkehúst is. Közben a tésztát főzzük ki, szűrjük le és azzal is pirítsuk még át.

2018. március 9., péntek

Sárgarépa krémleves

Szeretjük a krémleveseket, ezért aránylag gyakran készítek ilyesmit. Bár egyesek szerint, még mindig nem elég gyakran. :)
 Hozzávalók 6 fő részére: 3 jó vaskos sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 édesburgonya, 1 nagy fej hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 doboz kókusz tejszín, só, színes bors, koriandermag, olívaolaj, a tetejére 1 db hajdinás kenyérke.
Elkészítése: a zöldségeket hámozzuk meg, majd vágjuk fel őket karikára,és tegyük egy sütőpapírral kibélelt sütőlemezre. Fűszerezzük sóval, frissen őrölt színes borssal és szintén frissen őrölt korianderrel. Öntsünk rá 1 ek olívaolajat és forgassuk jól át benne őket, majd toljuk a 200 fokos sütőbe fél órára. Közben elkészíthetjük a kenyérkockákat, vágjuk üket apróra, spricceljük meg kevés olívaolajjal, és szintén tegyük be a sütőbe. Ennek nem kell sok idő, kb 10 perc alatt megpirulnak.
Amikor a zöldségek kellően átsültek, tegyük egy magas falú edénybe, öntsük fel vízzel és főzzük kb negyedórát. Turmixoljuk össze, majd öntsük hozzá a kókusz tejszínt. Ezzel is forraljuk fel, majd zárjuk el a lángot. Tálalásnál szórjuk meg a pirított kenyérkockákkal.

2017. december 18., hétfő

Sajtos brokkolikrém leves

Egyszerű de nagyszerű, ezzel az elcsépelt szlogennel tudnám ezt a levest jellemezni.
 Hozzávalók 6 fő részére: 2 fej brokkoli, 6 db sárgarépa, 3 db burgonya,2 zöldségleves kocka, vagy zöldségalaplé, 1 fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma,200 gr reszelt sajt, só, bors, olívaolaj, szerecsendió, 1 doboz tejszín. A tálaláshoz rozsos zsemle felkockázva, megpirítva.
Elkészítése: Először tegyük oda vízben a leveskockákat, majd ha felforrt, akkor szórjuk bele a brokkoli szárakat, a felkockázott burgonyákat és 3 db sárgarépát is karikára vágva. Kevés olívaolajban pirítsuk meg a kockára vágott hagymát és fokhagymát, majd öntsük a leveshez. Főzzük puhára, majd botmixerrel pürésítsük.Forraljuk fel ismét, tegyük bele a brokkoli rózsákat és 3 db leszerelt sárgarépát. Sózzuk, borsozzuk, reszeljünk bele némi szerecsendiót és keverjük bele a tejszínt, majd a sajtot is. A rozsos zsemléket vágjuk kockára, tegyük egy tepsibe, permetezzük meg egy kevés olajjal és pirítsuk meg. Tálalásnál szórjuk bele a levesbe a zsemlekockákat.

2017. december 12., kedd

Nem sushi csak úgy néz ki

A sushit is imádjuk, gyakorlatilag az egész család rajong érte, már mint a felnőtt szakasz. A gyerekek a hozzávalókat preferálják mint a rák és a lazac.:)
 Akkor jöjjön a mai ebéd leírása. 
Hozzávalók 6 fő részére: 500 gr kerek szemű rizs, só, rizsecet, cukor, fekete és fehér szezámmag. 1 zacskó garnéla, 100 gr füstölt lazac, 1 csomag szurimi, 2 avokádó, fél doboz valamilyen csíra, ez most póréhagyma, 2 nagy sárgarépa, 1 csomag rukkola, 1 csomag vegyes zöldsaláta, 50 gr aszalt vörösáfonya, olívaolaj, fehér balzsamecet, wasabi, szója szósz.
Elkészítése: a rizst alaposan mossuk át, majd kétszeres mennyiségű vízben főzzük meg. Amikor megfőtt hagyjuk a gőzben még 10 percig legalább. Ezt követően keverjük el a sóból, cukorból és rizsecetből álló marináddal. Azért nem írtam mennyiséget, mert ezt mindenki csinálja a szájíze szerint. Amikor alaposan elkevertük a folyadékkal a rizst, szórjunk rá egyenlő arányban fehér és fekete szezámmagot, majd ezzel is keverjük el. Használjunk hozzá villát, úgy nem lesz ragadós annyira. A garnélákat süssük pár percig forró olajban. Bármilyen formánk van béleljük ki folpackkal. Nekem a muffinformákat sikerült most használnom erre a célra. Az egyik aljába tegyünk a megpirított rákocskákból, majd töltsük fel a rizzsel. A másik aljába zöldséghámozóval vágjunk az avokádóból vékony szeleteket, fektessük keresztbe, tegyünk bele egy szurimi darabot és szintén töltsük fel rizzsel. A harmadik forma aljára tegyünk a csírából, fektessünk bele egy darabka lazacot és töltsük fel rizzsel. Ezt addig ismételjük amíg tartanak az alapanyagok. Hűtsük le (nekem egy éjszakát álltak hidegben) majd kenjük meg wasabival a tetejüket vékonyan és borítsuk ki a formákból. A salátához reszeljük le a sárgarépát, sózzuk, borsozzuk, keverjünk hozzá balzsamecetet, majd keverjük el a zöldsalátákkal és a végén szórjuk meg a vörösáfonyával. Szója szószba mártogassuk a falatokat.

2017. november 30., csütörtök

Zöldséges curry kuszkusszal

Ilyen étel már volt itt, de azt hiszem a köret más volt hozzá.
Mindegy, nem lehet elégszer leírni valamit, főleg ha mások a hozzávalók, mert zöldség és zöldség között is vannak különbségek :)
Hozzávalók 6 fő részére: 1 nagy fej hagyma, 2 duci gerezd fokhagyma, 2 közepes édesburgonya, 2 közepes méretű sárgarépa, 2 db szárzeller, 250 gr brokkoli, 250 gr karfiol, 500 gr spenót, 1 doboz kókusztej, 2 ek olívaolaj,só, bors, kurkuma, koriander, római kömény, chilipehely, 1 ek paradicsompüré, 1 ek paprikakrém, 500 gr kuszkusz.
Elkészítése: A zöldségeket megtisztítjuk, felaprítjuk. A hagymát és fokhagymát finomra vágjuk és olajon elkezdjük pirítani. Amikor már kis színt kapott, hozzáadjuk a sárgarépát és a zellert, majd a kétféle krémet is. Felöntjük vízzel és beletesszük a többi zöldséget is a spenót kivételével. Mehetnek a fűszerek, a chilivel bánjunk óvatosan, mert nem mindenki szereti a csípőset. Kicsit legyen pikáns az étel, de ne tegyünk bele túl sokat. Amikor a zöldségek majdnem megpuhultak, öntsük fel a kókusztejjel, azzal is főzzük amíg minden zöldség puha nem lesz. Tegyük bele a spenótot, de már csak pár percig forraljuk. A kuszkuszt kétszeres mennyiségű forrásban lévő vízzel öntsük le, majd takarjuk le és hagyjuk állni 10 percig, utána egy villával keverjük át. Nem szükséges sózni, hiszen az ételünk eléggé sós.

2017. október 12., csütörtök

Gombás quinoa, zöldségfasírttal

Egészen egyszerű étel, de finomnak mondható. :) Érdemes kipróbálni.
 Hozzávalók 6 fő részére: 400 gr quinoa, 250 gr shiitake gomba, 2 saláta cukkini (nagyobb méretű) 1 csokor sárgarépa, 2 fej hagyma, 2 tojás, teljes kiőrlésű kenyérmorzsa, 100 gr cheddar sajt, só, bors, petrezselyemzöld, 2 ek olíva olaj, 30 gr vaj.
Elkészítése: Vágjuk fel az egyik fej hagymát, majd 2 ek olíva olajon és a vajon fonnyasszuk meg. Mehet rá a felaprított gomba is, fedjük le, pároljuk őket együtt. Enyhén sózzuk, borsozzuk. A quinoát alaposan mossuk át, majd csepegtessük le. Amikor a gomba megpuhult félig, akkor tegyük hozzá a guinoát kicsit pirítsuk meg, majd öntsük fel kétszeres mennyiségű vízzel. Lassú tűzön főzzük addig, amíg az összes vizet fel nem szívja. Adjunk hozzá vágott petrezselyemzöldet. A fasírthoz reszeljük le a cukkinit és a sárgarépát, sózzuk meg, majd hagyjuk állni fél órát. Eközben nyugodtan elkészíthetjük a köretet. Csavarjuk kia  zöldségekből a felesleges levet, keverjük össze a másik fej aprított hagymával, a tojással, sajttal és a zsemlemorzsával. Kóstoljuk meg, ha nem elég sós, akkor pótoljuk a sót és adjunk még hozzá őrölt borsot és petrezselyemzöldet is. Formázzunk pogácsákat ( 18 db lett ebből a mennyiségből) majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe tegyük őket és 180 fokon süssük amíg megbarnulnak. Félidőben forgassuk meg őket. A sütőpapírt fújjuk be olíva olajjal mielőtt ráültetnénk a zöldségfasírtokat, akkor nem ragad le.


2017. szeptember 29., péntek

Sárgarépa főzelék forever

Gyerekkorom óta szeretem ezt a főzeléket. Mondjuk én majdnem minden főzelékért rajongok :) Most rántás nélkül, kukoricakeményítővel habarva készült, de így is finom és nekem megunhatatlan.
Feltétnek most egy kész bio zabfasírtport használtam, az ALDI-ban lehetett kapni.
 Hozzávalók 4 fő részére : 1 kg sárgarépa, 1 fej hagyma, 1 doboz 10 % főzőtejszín ( igen, én is jobban szeretem az állatit használni, ami 30 %-os zsírtartalmú, de most nem fér bele) 1 ek olíva olaj, 1 ek kukoricakeményítő, só, bors, petrezselyemzöld. A feltét az ALDI-ban készen kapható bio zabpehelyfasírt porból (145 gr) készült. A sütéshez egy kevés olajat használtam fel.
Elkészítése: a sárgarépát lereszeltem ( géppel, mert úgy gyorsabban megy) majd 1 ek olajon megdinszteltem az apróra vágott hagymát. Amikor üvegesre pirult, hozzáadtam a sárgarépát, alacsonyra vettem a hőmérsékletet és fedő alatt "izzasztottam". Nagyon lassan pároltam, így nem égett le és nem kellett vizet adni hozzá. Amikor már jó puha lett, akkor egy bögre vízben elkevertem a kukoricakeményítőt, felöntöttem vele, sóztam, borsoztam és hozzáadtam a tejszínt is. A legvégén tettem rá az apróra vágott zöldet.
A fasírtport előírás szerint felöntöttem 175 m forró vízzel, hagytam 10 percet állni, majd vizes kézzel kis pogácsákat formáztam belőle és teflon serpenyőben kevés olajon megsütöttem.

2017. június 19., hétfő

Mézes balzsamos répák, rizi-bizivel

Hű de jó hosszú lett a cím :):)
A kaja viszont nagyon finom, bátran merem ajánlani.
Hozzávalók: sárgarépa, petrezselyemgyökér vegyesen, olaj, só, bors. Az öntethez, méz és balzsamecet, kevés vaj.
A rizi-bizihez zöldborsó, rizs, kis hagyma, olaj.
Elkészítése: A zöldségeket meghámozzuk, majd egy tepsiben elrendezzük sütőpapíron. Sózzuk, borsozzuk és egy kevés olajjal meglocsoljuk. 200 fokos sütőben kb 35-40 percig sütjük. (attól is függ a sütési idő, hogy milyen vastagok a répák) Közben elkészítjük az öntetet. Egy láboskába teszünk 1 jó nagy evőkanál mézet és ráöntünk kb 1 dl balzsamecetet és beforraljuk. 3-4 dkg vajat felkockázunk és elkeverjük a mártásban. Ráöntjük a sült zöldségekre és még 10 percig sütjük.
A rizi-bizi készítését gondolom nem kell ismertetni. :)

2017. május 2., kedd

sok zöldséges rizstészta

Sok ötletet lehet begyűjteni a közösségi oldalakról, ha elfogyott a saját fantáziánk. :) A mai ebédet is egy ilyen begyűjtött recept alkotta. Soba tészta helyett, most rizstésztával készítettem el, de ennyi a különbség azt hiszem :)
Mi nagyon szeretjük a különleges ízeket is, így a keleti ételek nagy kedvenceink. Nem kellett túl sok biztatás ahhoz, hogy nekilássak ennek az ízletes egytál ételnek.
Hozzávalók: rizstészta, szója szósz, kevés pálma cukor ( de megteszi a sötét nádcukor is) szezám olaj, gyömbér, hagyma, fokhagyma, zöld csili, kaliforniai paprika, gomba, hagyma, fokhagyma, sárgarépa, brokkoli (nekem most cukkini) só, bors
Először keverjük ki a szezám olaj, szója szósz, cukor és gyömbér keveréket. Aztán készítsük elő a zöldségeket, hámozzunk meg mindent, daraboljuk fel, hogy amikor már készül az étel, minden kéznél legyen. A tésztának tegyük oda a vizet forrni. Egy mélyebb serpenyőbe öntsünk egy kevés olajat, majd kezdjük el pirítani a zöldségeket. Ne tegyünk sokat egyszerre az edénybe, mert akkor nem sül, hanem párolódik. Amikor minden zöldséget megpirítottunk, tegyük a leszűrt tésztát is a zöldségekhez és öntsük rá a végén a szójaszószos keveréket. Süssük még egy picit együtt és kész, lehet tálalni.