A következő címkéjű bejegyzések mutatása: túró. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: túró. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. február 27., szerda

Napi menü a kímélőkonyhán

Ez az idő is eljött, már csak egy napig lesz nyitva a kímélő konyha. :) Na nem a blog, az megmarad, természetesen, hanem a kifőzde szűnik meg, túlterheltségből eredő krónikus fáradtság miatt. :)
A mai ebédünk igen egyszerű, de mégis jó párosításnak bizonyult. Hamis frankfurti leves, teljes kiőrlésű morzsába forgatott, teljes kiőrlésű zabpehellyel dúsított túrógombóc.
 A leveshez kell egy fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, fél kápia paprika, 1 sárgarépa (méretes) 1 petrezselyemgyökér, 1 kisebb fej kelkáposzta, 3-4 szem kisebb burgonya, teljes kiőrlésű tarhonya, olaj, só, bors, kömény, majoránna, tejföl.
Elkészítése: A hagymát, fokhagymát összevágjuk apróra, a kápia paprikát felkockázzuk. Olajon elkezdjük pirítani, majd később, felöntjük vízzel. A sárgarépát, fehér répát felkockázzuk, vagy félkörívesen felvágjuk, mehet az edénybe. Majdnem puhára főzzük, közben fűszerezzük ízlés szerint. A krumplit is felkockázzuk, a kelt felvágjuk hasábokra és még egyszer keresztbe is. beletesszük a többi hozzávalóhoz, beleszórjuk a tarhonyát és kb 10 perc alatt puhára főzzük. Tálalásnál tegyünk egy ek tejfölt a levesünkbe.

A túrógombóc hozzávalói: 75 dkg túró, 4 tojás, 3 jó nagy marok teljes kiőrlésű zabpehely, folyékony édesítő, vanília őrlemény, 1 bio citrom lereszelt héja, pici só. A tojásokat kikeverjük, nem kell habosra, csak legyen homogén. Beletesszük a túrót, jól elkeverjük vele, majd a vaníliát és a citromhéjat is. Legvégén az édesítőszert és a zabpelyhet is hozzáadjuk. Fél órát állni hagyjuk, amíg a zabpehely megduzzad, majd vizes kézzel kigombócozzuk. Ebből 30 gombóc lett, ami elég 6 embernek. Forró sós vízben kifőzzük, elég addig, amíg a gombócok feljönnek a víz tetejére, mert csak a tojás nyers benne. Közben olajon megpirítjuk a teljes kiőrlésű zsemlemorzsát és a vízből, egy szűrőkanállal rászedjük a gombócokat. Beleforgatjuk, megszórjuk finomított eritrittel és tálaláskor adunk hozzá tejfölt.

2019. január 31., csütörtök

Zabpelyhes túró felfújt

Gondolkoztam azon, hogy túrógombócot csináljak-e vagy inkább egybe süssem meg az egészet. Győzött a lustaságom és az időhiány párosa. :)
 Hozzávalók 8 fő részére: 900 gr túró, 7 tojás, 12 dkg cukornak megfelelő édesítőszer ( én folyékonyat használok, ezért nem mértem le, csak belenyomtam, kóstoltam...) 10 dkg krémsajt, 1 kis dobozos natúr joghurt, 2 bio citrom héja, vanília őrlemény 1 tk, 110 gr finom szemcséjű zabpehely, 70 gr olvasztott vaj. Ezeket keverjük jól össze, és öntsük egy kivajazott, zsemlemorzsával megszórt kerámia sütőedénybe. A tésztához is kevertem vörös áfonyát, mert én nagyon szeretem ezt az aszalványt. 180 fokon sült 70 percig, Kb a felénél kicsit visszavettem a hőfokot 170-re.
A tetejére kikevertem egy nagy doboz tejfölt 3 csomag nyírfacukros vaníliás cukorral és szórtam rá fekete illetve vörös áfonyát.

2018. október 10., szerda

Sós túrógombóc

Azt hiszem már valami sósat egyszer csináltam, de az nem egészen ilyen volt mint ez. A receptet a szeretetrehangoltan blogból vettem, de picit módosítottam rajta, mert miért is ne? :)
A receptgazda grízzel és liszttel készítette el, én zabpelyhet használtam. A fotó telefonos, nem túl jó minőségű. :)
 Hozzávalók 8 fő részére: 1 kg túró, 40 dkg cukkini, 40 dkg sárgarépa, 5 tojás, annyi zabpehely, amennyit felvesz ( ezt soha nem mérem ki, csak öntöm és keverem közben) só, bors, kapor, ízlés szerint,fokhagyma 3-4 gerezd. A mártáshoz 400 gr állati tejszín, 200 gr gorgonzola. A morzsa teljes kiőrlésű amit egy kevés olívaolajban megpirítottam.
Elkészítése: A cukkinit, sárgarépát lereszelem, sózom, és kicsit hagyom állni. negyed óra elteltével kinyomkodom belőle a felesleges folyadékot, majd elkeverem a túróval, tojásokkal homogénre. Fűszerezem és hozzáadom a zabpelyhet is. Hagyom állni egy éjszakát ( de 2-3 óra is elég neki) majd forrásban lévő sós vízben kifőzöm a gombócokat. Nem kell hosszú idő nekik, mert a zabpehely megpuhul, csak a nyers tojások miatt fontos a hőkezelés. A gorgonzola mártáshoz, a tejszínt felforralom majd a sajtot elkeverem benne simára. A teljes kiőrlésű morzsát egy kevés olívaolajon megpirítom. A kifőtt gombócokat leszűröm, tányérra helyezem, majd leöntöm a gorgonzola mártással és megszórom a morzsával.

2017. november 21., kedd

Zablisztes palacsinta

Nos, a kép nem annyira mutatós, de ezzel a liszttel valahogy nem is lehet olyan szép formájú palacsintákat sütni. Mindegy, ízre finom volt.
Hozzávalók: (na itt leszek bajba, mert én ezt soha nem mérem) 3 tojás (ez biztos legalább) zabliszt és tej ment még bele, pici sóval, és a végén szódavízzel húztam fel a tésztát, sütés előtt.A töltelék 2 db 25 dkg-os zsírszegény túró volt, eritrittel és 2 tojássárgájával kikeverve, mazsola helyett pedig vörösáfonya került bele.
Elkészítése: hagyományos módon elkészítjük a palacsintát, majd egy teflon serpenyőben kevés olajon kisütjük őket. A túrót kikeverjük a tojások sárgájával és eritrittel, majd beleforgatjuk a vörösáfonyát is. Megtöltjük a palacsintákat, majd sütőben kb 15 percig összemelegítjük.

2014. március 23., vasárnap

Pipacs féle túrós olajoshal

Ezt a könnyű ételt pár hete láttam meg Pipacsnál.
Akkor megtetszett, de valahogy ezidáig nem kerítettem rá sort, pedig egyszerű, finom és könnyű étel.
Hozzávalók : Túró, egy doboz olajoshal konzerv ( lecsöpögtetve), kevés só, medvehagyma
Hozzáfűznivalóm az elkszítéséhez nincs túl sok, a medvehagymát összevágtam és elkevertem az összetört olajoshallal és túróval, enyhén sóztam.

2012. október 26., péntek

izgalmas párosítás

Egy gyors ebédre vagy vacsorára kitűnő ez az összeállítás. Nemcsak gyomor, pénztárca kímélő is egyben, ami hónap végén nem utolsó szempont.
Hozzávalók: egy doboz light cottage cheese, 1 cs selyemsonka (aszalt szilvás ízesítéssel) 1 marokra való snidling (metélőhagyma) paradicsom, currys és csilis mustár díszítésnek (meg finom is)
A sonkát vékony metéltre vágom, majd egy serpenyőben hirtelen átpirítom, rászórom az apróra vágott snidlinget és azzal még 1 percig sütöm, addig csak, amíg a vad hagyma ízt elveszti.
Ezt követően csak tányérra kell halmozni és már fogyasztható is.

2012. március 26., hétfő

light töltött paprika

Hozzávalók: 1 kápia paprika, light cottage cheese, 1 saláta cukkini, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, 1 kk olaj. A cukkinit megmosom, nem hámozom meg, felkockázom. Közben egy kk olajat hevítek egy serpenyőbe, majd beledobom a cukkini kockákat. Először keverem gyorsan, hogy le ne égjenek, aztán amikor levet enged, akkor már nem kell olyan vadul. :) Sózom, borsozom, a zúzott fokhagymát is hozzáteszem, és kb 5 percig sütöm, félreteszem. A paprikának kivágom a magházát, belekanalazom a light cottage cheese-t, és ennek a tetejére halmozom a kissé kihűlt cukkinit. Az étel kalóriaszegény, diétába jól illeszthető, laktató egytálétel.