A következő címkéjű bejegyzések mutatása: joghurt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: joghurt. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 17., csütörtök

Grillezett vargányás polenta, 2féle salátával

A mai ebédünk egy igen egyszerű verzió volt, de a kapott visszajelzések alapján, nem sikerült mellényúlnom.:)
 Az ALDI-ban sikerült beszereznem bio vargányás polentát, így azt főztem meg. 250 gr-os volt a csomag, 1,2 liter vízben főztem, amit ízesítettem bio zöldségleves kockával. A polentát jó sokáig kell folyamatosan kevergetni, különben szeret leégni.:) Kb 20 perc főzési időt igényel a forrástól számítva, folyamatos kevergetéssel. Amikor megfőtt, dobjunk bele 4-5 dkg vajat, és kb 50 gr reszelt parmezánt. Ezzel jól keverjük el és öntsük kiolajozott edénybe, hogy megdermedjen. Amikor kihűlt, vágjuk fel egyforma méretű kockákra és forró grill serpenyőben grillezzük meg, mindkét oldalukat.
A zöldbabot ( nekem friss volt, de jó a mirelit is) tisztítsuk meg, vágjuk fel kb 3-4 cm hosszú darabokra és főzzük meg sós vízben. Szűrjük le, hűtsük ki. Vágjunk össze 5-6 db csemege uborkát, szórjunk rá szárított ( vagy friss) kaporlevelet, sózzuk, borsozzuk, adjunk hozzá annyi görög joghurtot, hogy jól bevonja a zöldbabunkat. ( nekem 1 kg zöldbabhoz 2  doboz görög joghurt kellett)
Forgassuk jól össze és hagyjuk érni, legjobb pár órával előbb elkészíteni.
A szívsalátát szedjük leveleire, mossuk meg, szárítsuk le, és öntözzük meg egy kevés olívaolajjal, valamint balzsamecetkrémmel. Tegyük rá a grillezett polentát és kínáljuk mellé a zöldbab salátát.
Kapjuk vissza így a tányért. :D

2018. május 17., csütörtök

Cinó zöldséges raguja

Vasárnap meglátogattam a barátnőmet a birtokán és ő megkínált engem a csibehúsos zöldséges ragujával, ami nagyon ízlett. Mivel mi hét közben egyáltalán nem eszünk húst, a csibemellet kiváltottam gombával, de aki eredetiben szeretné megkóstolni, annak mondom, hogy a húst előtte be kell pácolni egy órára és külön kisütni.
 Hozzávalók 6 fő részére: 2 doboz barna csiperke gomba, 4 nagy fej hagyma, 6 db közepes sárgarépa, 1 TV paprika, 4-5 szem koktélparadicsom, 3 gerezd fokhagyma, olívaolaj, só, bors, kakukkfű, fűszerpaprika, 200 ml  görög joghurt, 1 ek zabliszt, petrezselyemzöldje, 2 bögre bulgur.
Elkészítése: Először a bulgurt tettem oda kétszeres mennyiségű sós olajos vízbe, majd amikor felforrt elzártam a lángot és hagytam megduzzadni a szemeket. Eközben elkészítettem a ragut. A gombákat megmostam, majd negyedeltem és forró olívaolajon megpirítottam őket. Enyhén sóztam borsoztam, félretettem. A hagymákat felkockáztam, a sárgarépát felkarikáztam, a fokhagymát, paprikát, paradicsomot apróra felkockáztam, a petrezselyemlevelet is felaprítottam. A hagymát elkezdtem pirítani olívaolajon, majd hozzátettem később a paprikát, paradicsomot és fokhagymát is. Miután ezek is kicsit megpuhultak, hozzáadtam a sárgarépákat is, azzal is pároltam egy rövid ideig. Ezt követően egy kevés vízzel felöntöttem és fűszereztem ízlés szerint sóval, borssal, kakukkfűvel és fűszerpaprikával. Amikor a sárgarépa karikák megpuhultak, hozzáadtam az előre megpirított gombákat is, majd a joghurtot elkevertem a zabpehelyliszttel. Kevés levet kimertem az edényből, hőkiegyenlítés miatt, majd visszaöntöttem a joghurtos keveréket, amitől picit besűrűsödött és szép selymes állagot kapott a ragu. Tálalásnál megszórtam a petrezselyemzölddel.

2018. április 24., kedd

Medvehagymás tortilla

Kísérlet volt, de meg fogom ismételni, mert finom így is a tortilla.
 Most csak 2 főre készült: 1 bögre liszt vegyesen, fehér és teljes kiőrlésű, 1 kk só, 2 ek medvehagyma. ( Ezt már korábban eltettem, olívaolajjal együtt késes aprítóba tettem a zöld leveleket, azóta  a hűtőben pihen). Ezeket a hozzávalókat alaposan összegyúrtam, majd a hűtőben pihent fél órát. Közben a csibemellet felkockáztam és megpirítottam olívaolajon. Só, bors és kevés szárított fokhagyma volt a fűszer. A kész zacskós salátát, összekevertem sóval, borssal, szárított fokhagymával és natur joghurttal. A tortillatésztából 4 gombócot formáztam, majd kinyújtottam és forró, száraz serpenyőben megsütöttem. Még melegen össze kell tekerni, máskülönben törnek.

2018. április 23., hétfő

Tavaszi ebéd

Látványos, szép, színes és még finom is. :)
 Különösebb receptje nincs. Főztem egy zöldséges rizst, sütöttem sütőben vega fasírtot mellé (ehhez az alapot az ALDI-ban vettem még pár hónapja), felkockáztam 5-6 főtt céklagumót, azt összekevertem joghurttal, sóval, borssal és összeaprítottam 3 szívsalátát. Ennyi :)

2018. február 15., csütörtök

Tofu tikka masala

Ha lehet csirkés, akkor tofus is! Nem? De ! :)
Hozzávalók 5 fő részére: 2 csomag tofu, 1 doboz joghurt ( nagy), 1 paradicsomkonzerv ( darabolt) 2 ujjnyi gyömbér, 1 fej fokhagyma, 1/2 citrom, 1 fej hagyma, 2 dl tejszín,  és a fűszerek: 1 tk garam masala, 1 tk őrölt koriander, 1 tk római kömény, 1 tk kurkuma vagy curry por,2 tk fűszer paprika, 1 kisebb csili paprika, só.
Elkészítése: a tofut tegyük papírtörlőre és nyomtassuk le egy nehezebb tárggyal, legalább fél órán keresztül, így a felesleges nedvesség eltávozik. A joghurtot keverjük össze az aprított gyömbér felével, 4 gerezd fokhagymával, citromlével,fűszerezzük sóval, garam massalával és fűszer paprika felével. Tehetünk még bele őrölt borsot is, de szerintem így is meglehetősen fűszeres lesz.  Kockázzuk bele a tofut és hagyjuk a marinádban 1 órát a hűtőben állni. Közben készítsük el a rizsköretet és a szószt. A szószhoz aprítsuk fel a hagymát, 8 gerezd fokhagymát, gyömbér másik felét és a csili paprikát, majd kezdjük el olajban pirítani. Később adjuk hozzá a fűszereket, a római köményt, kurkumát és őrölt koriandert, fűszerpaprika másik felét. Ezzel a pirítsuk meg, majd mehet bele a paradicsomkonzerv és a végén a tejszín is. Kóstoljuk meg és sózzuk ízlés szerint. A marinádból kivett tofu kockákat húzzuk egy nyársra, amit előzőleg vízben áztattunk, és a nyársakat 200 fokos sütőben süssük legalább 15 percig. (Legközelebb grillezni fogom)  Ezt követően húzzuk le a nyársról a tofut és tegyük a szószba, forraljunk rajta egyet és kész is. Rizzsel tálaljuk.

2017. november 27., hétfő

Rakott kel újragondolva

Mostanában nagy divat ez az újragondolás, ki ne maradjak már belőle. :)
A múltkori rakott kel ízvilága valahogy nem emlékeztetett arra a jó kis menzai kajára, amit tényleg csak ilyen nagy tömegben lehet igazán finomra sütni. A csüggedés nem adtam fel, most tekercsben készítettem el, ennek az ételnek a húsmentes változatát.

Hozzávalók 6 főre: Egy nagyobb fej kelkáposzta, 70 dkg gomba, 1 nagy bögre rizs, hagyma, fokhagyma, só, bors, repceolaj, 10 dkg kemény sajt (bármilyen lehet ami van otthon) 2 egész tojás, vágott petrezselyemzöld, kevés őrölt kömény, tk zsemlemorzsa, 3 dkg vaj, a tetejére joghurtból kikevert enyhén fokhagymás öntet és egy pici fűszerpaprika.
Elkészítése: a rizst a szokásos módon főzzük meg. Én előbb egy picit megpirítom egy kevés olajon, aztán felöntöm kétszeres mennyiségű vízzel és megpárolom. Aztán hagyjuk kihűlni. Amíg hűl tisztítsuk meg a gombát, várjuk fel apróra. Egy edénybe öntsünk egy kevés repceolajat, és a felkockázott hagymát, fokhagymát kezdjük el pirítani. Sózzuk, akkor nem ég meg, hanem üvegesre párolódik. Tegyük hozzá a gombát és süssük addig, amíg a benne lévő víz el nem párolog. Borsozzuk, szórjuk meg petrezselyemzölddel. Keverjük hozzá a langyosra hűlt rizst, tegyük bele  a lereszelt sajtot és a 2 felvert tojást is. Forgassuk jól össze, hogy egyenletesen legyenek benne az összetevők. A kel leveleit fejtsük le (személyenként 2 levelet számoljunk) és vágjuk ki a kemény levélszárat. Forraljunk fel vizet, sózzuk, tegyünk bele egy kevés őrölt köményt, de ez el is maradhat. Egyszerre 4 levélnél többet ne tegyünk az edénybe, fedjük le, forraljuk pár percig, majd szedjük ki és csepegtessük le a leveleket. Így járjunk el a többi levéllel is. Aztán már csak meg kell tölteni a leveleket, ezt olyan módon, mintha töltött káposztát csinálnánk, csak itt nagyobb mennyiségű töltelékkel dolgozzunk. Vajazzunk ki egy nagyobb méretű tepsit, szórjuk meg tk. zsemlemorzsával és fektessük egymás mellé a töltött leveleket. Spricceljük meg olívaolajjal és mehet a 180 fokos sütőbe 25 percre. Tálalásnál öntsünk a tetejére szárított fokhagymával elkevert joghurtot, és szórjuk meg egy leheletnyi fűszerpaprikával.


2017. szeptember 26., kedd

Párolt karfiol kuszkusz ágyon, citromos tojáskrémmel

A minap láttam meg EZT a receptet. Annyira megtetszett, hogy ma el is követtem. Mi ebédre ettük, ezért pároltam alá még egy kevés kuszkuszt is.
 Hozzávalók 6 fő részére : 1,5 kg karfiol, most vegyesen fehér és pagoda. 250 gr kuszkusz, 2 ek mogyoróolaj, 3 egész főtt tojás, 30 ml olíva olaj, 3 doboz Pilos joghurt (150 gr-os) 2 ek. mustár, 1 egész citrom, só, bors, 1 tk porcukor, petrezselyemzöld, a tálaláshoz kevés metélőhagyma.
Elkészítése: Először a karfiolt kezdtem el párolni, mivel elég nagy mennyiségről volt szó, így két részletben tettem bele a pároló edénybe. A főtt tojásokat már előbb megfőztem ki is hűltek (hihi madárlátta volt, megjárták az Őrséget a hétvégén) Miközben a karfiol párolódott, kikevertem a tojáskrémet. A botmixer edényébe tettem a 3 tojás sárgáját, a 2 ek mustárt, a citrom levét és a 30 ml olajat. Ezt először felhabosítottam, majd mehetett bele a joghurt és a fűszerek. A legvégén kevertem hozzá az apróra vágott tojásfehérjét és a petrezselyemzöldet. A kuszkuszt a szokott módon leöntöttem ugyanannyi sós forró vízzel, majd hagytam 15 percig állni letakarva. Később egy villával fellazítottam és tettem bele 2 ek mogyoróolajat, amivel átkevertem. Tálalásnál alulra került a kuszkusz, rá a kétféle karfiol, ezt meglocsoltam a citromos tojásos öntettel, majd megszórat metélőhagymával.

2017. augusztus 28., hétfő

Rókagombás bulgurral töltött padlizsánhajók

Ezt a receptet Illéskrisz konyhaoldalán találtam. Nagyon megtetszett és ma el is készítettem.
Mindig megcsodálom a fotóit, művésziek, szépek, izgalmasak. Én nem tudok ilyen profi fotókat készíteni, de az étel ettől függetlenül pompás receptet takart. Köszönet érte.
 Hozzávalók : személyenként egy fél padlizsán. (méreteseket vettem, nekünk bőven elégnek bizonyult a fél is) 1 csészényi bulgur, 10 dkg rókagomba, 10 dkg csiperke, vaj, olíva olaj,só, bors, hagyma, fokhagyma, paprika, paradicsom petrezselyemzöld, a tálaláshoz görög joghurt, metélőhagyma, a tetejére 5 dkg füstölt sajt.
Elkészítése : a padlizsánnal kezdtem, félbevágtam és betettem a sütőbe 200 fokra, 35 percre. Aztán a bulgurt felöntöttem kétszeres mennyiségű vízzel és felforraltam, majd letakarva állni hagytam. Aztán a gombák kerültek sorra, egy kiszuperált fogkefe segítségével megtisztítottam a rókagombákat, a csiperkét meghámoztam. Összevágtam mindkettőt és vajon megpirítottam, félretettem. Közben a padlizsán megsült, kikapartam a belsejét, összevágtam. Hagymát, fokhagymát aprítottam és kockára vágtam egy kápia paprikának a felét és egy paradicsomot is. Serpenyőbe olajon megfuttattam a hagymát, beletettem a paprikát, paradicsomot és a felkockázott padlizsánt is. Sütöttem, sóztam, borsoztam, majd amikor összesült mehetett bele a zúzott fokhagyma és az aprított petrezselyemzöld is. Összekevertem a megfőtt bulgurral, visszatöltöttem a padlizsáncsónakokba, megszórtam a tetejét reszelt sajttal és ment vissza a sütőbe még 15 percre. Tálalásnál görög natur joghurtot tettem mellé, megszórtam a kápia paprika másik felével és metélőhagymával.

2017. március 16., csütörtök

Frissítő vacsora

A Diéták és Álmok c. blogon találtam meg a retek tzazikit. Mivel szeretem a retket és a joghurtot is, no meg a fokhagymával sem állok hadilábon, a mai vacsorám ez volt kiegészítve egy kis grillezett cukkinivel ( mert már majdnem oszlásnak indult a hűtőben) és egy kellemes zöldségchipssel.
Ha valaki szeret bőségesen vacsorázni, de mégsem akarja megterheli vele az emésztőrendszerét, annak ideális vacsora. Ami még szimpatikussá teszi az, hogy könnyű elkészíteni és gyorsan megvan.,

Hozzávalók ( nem győzöm hangsúlyozni, hogy a receptjeim egyszemélyesek) : 1 db sörretek, 4-5 szem piros hónapos retek, 1 kis doboz görög joghurt ( LIDL-ben vásárolható négyes kiszerelésben) só, bors, kevés mustár, 1 gerezd fokhagyma, 1 cukkini, 1 ek olívaolaj, zöldséges grillfűszer 1 tk., fél csomag prémium zöldségchips ( Penny)
Elkészítése: Kezdjük a retkekkel, mert rövid ideig állni kell a sóban nekik. Reszeljük le nagy lyukú reszelőn, enyhén sózzuk meg és tegyük félre. A chipssel semmi dolgunk, zacskóban van ( persze el lehet készíteni házilag is, ezen a blogon is van már ilyen leírás). A cukkinit mossuk meg és hájastól karikázzuk fel. Keverjük össze az olívaolajat a grill fűszerkeverékkel majd forgassuk bele a cukkini karikákat. Melegítsük fel a grillserpenyőt és helyezzük el a cukkinit benne, süssük pár percig az egyik oldalon, majd fordítsuk meg és süssük a másik oldalon is. Közben nyomkodjuk ki a sót a retekből, keverjük össze a joghurtot, a mustárral, borssal és a lereszelt fokhagymával. Forgassuk bele a retket, kóstoljuk meg, ha kell esetleg sózzuk. Tálaljunk.

2015. február 2., hétfő

muzsdéj

Nos, ha valaki azt mondja nekem, hogy muzsdéjt fogok készíteni, biztosan néztem volna rá bután...
Azt sem tudtam, hogy mi fán terem ez az étel, de tegnap olvastam M blogján és ő hivatkozik Edith-re, hát így már volt ennek a napnak is értelme.
A muzsdéj az egy tipikus román étel, de Erdélyben is nagyon népszerű. Ha jól belegondolok szoktam is a light változatát  magamnak csinálni, fokhagyma granulátumot kikeverek tejföllel, szórok bele kis sót, pirospaprikát, és meg is van a kenyérre való.
Most is hasonló receptet találtam ki magamnak, az ötlet jött magától, vagyis a szükség hozta. Avokádósat szerettem volna készíteni, de az avokádó úgy gondolta, ő éretlen marad, így erre a célra alkalmatlannak bizonyult. Így összehoztam abból, ami volt a hűtőbe, görög joghurt és füstölt paprika került bele, és egyfajta mártogatóst készítettem. Ezért van létjogosultsága ezen a blogon, mert nem sült hússal tálaltam, nem is kenyérre, hanem  csak zöldfélével. Kifejezetten esti étel, és nem társaságkedvelő, kivéve, ha mindenki eszik belőle.:)
 Alap muzsdéj : 2-3 gerezd fokhagymát összenyomunk kevés sóval pépesre, majd cseppenként belekeverünk 2-3 ek olívaolajat, vagy másféle olajat pl. napraforgót. Ezt pont úgy kell készíteni mint a majonézt, és olyan állaga is lesz. Tudom, az olaj nem alakbarát, de ha a többi összetevő kalóriaszegény, akkor néha ilyesmit is lehet enni. Amikor kész az alap, akkor lehet keverni a különféle adalékokkal. Én most görög joghurttal és füstölt fűszerpaprikával kevertem ki.
Általában húsokhoz, vagy más körethez eszik, de lehet salátát is ízesíteni vele, nagyon jó ízharmóniát lehet vele elérni. Nekem most szívsalátával és paradicsommal sikerült házasítanom, nagyon finom volt !

2014. január 15., szerda

jégsaláta gorgonzolás öntettel, karamellizált ananásszal

Hozzávalók:
- az öntethez : 10 dkg gorgonzola (vagy más kék sajt) 1 kis doboz natúr joghurt, 1 ek majonéz
A sajtot villával összetörjük, majd simára keverjük a majonézzel és a joghurttal.

Grillezett karamellizált ananász
Az ananászt megtisztítjuk a héjától, hasábokra vágjuk és a fás közepét éles késsel kivágjuk. Egy grillserpenyőt felforrósítunk, majd az ananászdarabokat minden oldalán meggrillezzük. Az utolsó oldal sütésénél mindegyikre egy kevés barna cukrot szórunk ( 1 mokkás kanállal)

A saláta összeállítása a következő : A jégsalátát kisebb darabokra tépjük, majd elrendezzük a tálon. Ráöntjük a gorgonzolás öntetet, és rádaraboljuk az ananászt.

2013. július 9., kedd

füstölt lazac joghurtos céklaágyon

Igen kellemes hideg étel, könnyen elkészíthető.
Hozzávalók: 1 cs. füstölt lazac, 1 kis doboz natúr joghurt, 3 fej előfőzött cékla, kapor, só, xilit, citromlé, csipet bors.
Elkészítése: a céklát felszeleteljük, majd fűszerezzük, só, bors, xilit és kevés citromlé. Ezt követően beleforgatjuk egy kis doboz natúr joghurtba. Elrendezzük egy tálon, majd a lazacszeleteket rátesszük, bármilyen formában, akár felcsíkozva, akár kis halmokat formázva belőlük. Végén rácsipkedünk egy szál kaporzöldet. A kapor és a lazac igen jó barátok.:)
Kalória: 430 kcal összesen

2013. július 3., szerda

bundázott karfiol, avokádós öntettel

Hozzávalók: egy fej karfiol, 2 tojás, 2-3 kanál rizsliszt, víz, olaj a sütéshez.
A karfiolt rózsáira szedjük és enyhén sós vízben félig puhára főzzük. A rizslisztből, tojásból, vízből palacsintasűrűségű tésztát keverünk, kicsit megsózzuk. Ebbe mártogatjuk a karfiolrózsákat, majd forró olajban megsütjük. A felesleges olajat papírtörlővel leitatjuk.
Dresszing: 1 puha avokádót kiszedünk a héjából, villával összenyomkodjuk, fél citrom levét ráfacsarjuk. Sózzuk, borsozzuk, adunk hozzá egy teáskanál xilitet, majd egy gerezd fokhagymát lereszelve. Jól kikeverjük, majd hozzáöntünk egy natúr joghurtot. A karfiolt is lehet belemártogatni, de a fejes salátára is kellemes dresszing.

2013. február 25., hétfő

vegyes saláta almával és kéksajtos joghurt öntettel

Amilyen hosszú a cím, olyan rövid ideig tart elkészíteni ezt a gyors salátát. Kell hozzá egy kisebb csomag előkészített vegyes saláta (vagy ha van otthon hozzávaló akkor abból is lehet) 1 alma, 2 doboz natúr joghurt (kis doboz) 5 dkg kéksajt. A kéksajtot a joghurttal simára keverjük, az almát felszeleteljük. A salátát tálba öntjük összekeverjük az öntettel és köré tesszük az almaszeleteket.
A kalóriatartalma : 405 kcal (ez a mennyiség)