A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édesburgonya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édesburgonya. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. szeptember 25., szerda

Töltött batáta

Vagyis édesburgonya, ha úgy jobban tetszik. Ez a verzió most csilis babos barna rizzsel lett megtöltve és a tetejére reszelt sajt került. Vegyes jégsaláta, koktélparadicsom, salotta hagyma és avokádó volt a kísérője, egy kis olívaolajjal, fehér balzsamecettel.
 Hozzávalók: fejenként egy édesburgonya, 1 doboz csilisbab keverék, só, bors, fűszerpaprika, római kömény, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, olívaolaj,1 tasak előfőzött barna rizs, némi reszelt sajt a tetejére.
Elkészítése: A hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk, olívaolajban megfuttatjuk és hozzáöntjük a kész csilis bab keveréket és együtt sütjük a kettőt, közben fűszerezzük, ízlés szerint. Amikor a keverék jól besűrűsödött, hozzáadjuk az előre megfőzött barna rizst is. Az édesburgonyákat megmossuk, megszurkáljuk villával, majd 180 fokos sütőben puhára sütjük. Középen kettévágjuk, betöltjük a csilis babos keveréket, ráreszeljük a sajtot és még egy picit együtt sütjük, amíg a sajt rá nem olvad. Vegyes salátával tálaljuk.


2019. január 15., kedd

Csicseriborsóval töltött édes burgonya

Kínomban már néha nem tudom mit találjak ki. :):) Ilyenkor jönnek az ilyen elvetemült ötletek, hogy édesburgonyát megtöltök csicseriborsóval.
 A recept pofonegyszerű. Kell hozzá fejenként 1 kisebb egész, vagy egy nagyobb édesburgonyának a fele. Kell még csicseriborsó konzerv, hagyma, fokhagyma, kaliforniai paprika, spenót, paradicsom és tahini mártás. Jó sok fűszer kell hozzá, só, bors, őrölt zsálya, őrölt római kömény, őrölt koriander, cayenne bors
Az édesburgonyákat jó alaposan súroljuk meg, aztán (ha egyben hagyjuk akkor böködjük meg villával, de nekem most nagyobbak voltak így félbevágtam) tegyük egy sütőlapra, olajjal kenjük meg, szórjuk meg sóval, borssal és zsályával (most ennek őrölt változatát használtam). Süssük 180 fokon 30-40 percig, ha puha belül, akkor jó. A csicseriborsót csepegtessük le, egy serpenyőbe öntsünk némi olajat, és süssük meg az apróra vágott hagymát, fokhagymát, kaliforniai paprikát. Fűszerezzük jó alaposan ízlés szerint, majd öntsük rá a csicseriborsót és süssük vele együtt. Amikor a borsó elkezd "fújtatni" akkor általában már megpirult, tegyük hozzá a spenótot is, de azzal csak keverjük el, utána zárjuk el a lángot. Az édesburgonya belsejét kicsit lazítsuk fel, csináljunk egy mélyedést és ebbe kanalazzuk a spenótos csicseriborsót. Szórjunk rá apróra vágott friss paradicsomot, majd készítsük el a tahini mártást és locsoljuk meg vele bőségesen. A mártást én úgy készíteni el, hogy először egy gerezd fokhagymát átnyomok a fokhagymaprésen és marinálom egy citrom levében 10 percig. Közben kikeverek 2 ek tahini pasztát ( ezt készen lehet kapni) 3-4 ek jéghideg vízzel, teszek bele 1 ek juharszirupot ( ez elhagyható) 2 ek olívaolajat és a végén rászűröm a fokhagymás citrom levét is. Alaposan elkeverem és megcsurgatom vele a kész ételt.

2019. január 9., szerda

Jamie féle üveges kaja

Már többször láttam Jamie Olivernél ezt a fajta ételkészítést. Lunch gyanánt az angolok amúgy sem esznek túlzásokba, benyomnak egy szendvicset ebédre, vagy esznek egy salátát. Amikor Angliában jártunk, álmélkodva néztem az áruházak polcain a több sorban felhalmozott kész szendvicsek elképesztő választékát. Na igen, ha ott élnék, én is minden nap meg tudnám enni, annyira sokféle van, hogy hetekig nem kellene ugyanazt a szendót ennem ebédre. :) De ez most egy saláta ebéd, üvegben of course :)
 Rétegek: alulra került 2 ek zöld pesztó, rá feldarabolt paradicsom egy kevés balzsamecetkrém, bébi spenót, sült cékla, quinoa, sült édesburgonya, csemege kukorica, ismét spenót, rukkola, feta sajt, olívaolaj, tört bors. Ezt így rétegezve egymásra tettem, felhasználás előtt, csak össze kell rázni az üveget, így a dresszing bevonja  a salátát és lehet enni.:) Egyszerű, gyors,m praktikus.




2018. október 11., csütörtök

Super food kocka

Mostanában elég sokszor hallani az un. super food-okról. Szerintem régen mindenki super food módon táplálkozott, mert egészen egyszerűen nem voltak feldolgozott élelmiszerek. Télen babot ettünk, meg lencsét, krumplit, céklát, sütőtököt, nyáron meg szintén idény jellegű zöldségeket. Emlékszem heti kétszer volt húsnap és kb ennyi. :) Mégis valahogy túléltük azt az időszakot is :):)
A mai ebéd némi előkészítést igényel, de egy ízletes egytál étel lesz belőle.
 Hozzávalók 6 fő részére: 4 db közepes édesburgonya, 1 csomag mirelit leveles spenót, 50 dkg ricotta, 2 dl állati tejszín, 4 tojás, 200 gr gouda sajt, szerecsendió, só, bors, fokhagyma, olívaolaj, 2 ek teljes kiőrlésű zsemlemorzsa.
Elkészítése: Az édesburgonyát hámozzuk meg, majd mandolin szeletelővel ( vagy éles késsel) szeleteljük vékony karikákra. Egy tűzálló tál alját olajozzuk ki vékonyan, majd szórjuk meg a zsemlemorzsával. Rétegezzük az édesburgonya karikákat szorosan egymásra, lehet több rétegben is, attól függően milyen vastagra vágtuk a karikákat. Ezt követően locsoljuk meg ismét egy kevés olívaolajjal, sózzuk borsozzuk és 180 fokos sütőben süssük elő, kb 15 percig. Közben a felolvasztott spenótleveleket keverjük el jól a ricottával, fűszerezzük kevés sóval és jó sok fokhagymával. Simítsuk az elősütött édesburgonya tetejére. Törjük fel a tojásokat és alaposan keverjük el őket, majd öntsük hozzá a tejszínt, egy kevés sót, borsot és szerecsendiót is adjunk hozzá. Öntsük a spenótos töltelék tetejére, majd szórjuk meg mindenhol a sajttal. Toljuk vissza a sütőbe és süssük 35-40 percig. Kihűtve lehet szépen szeletelni.

2018. június 22., péntek

Már megint spiráloztam

Az úúúgy volt, hogy a jó múltkor vettem egy zöldségspirálozót, de nem volt valami tökéletes. Aztán megláttam egy jobbat és azt is megvettem, ezzel már lehet normális méretű zöldséget is spirálozni. Így született meg a terv, hogy legyen ma ebédre cukkini spagetti. Mert ha az ember lánya 6,5 embernek főz ebédet, azért meggondolja ezt a spirálozós dolgot. :) Nos, tehát a mai ebéd : cukkini spagetti édesburgonya fasírozottal ( avagy lepénnyel - mert inkább hajaz tehénlepényre mint fasírtra. :D )
Hozzávalók 6 fő részére: 6 db saláta cukkini, 6 db édesburgonya ( kisebb gumók) 2 szál zöldhagyma, 2 tojás, 10-15 dkg sajt,  annyi zabliszt amennyit felvesz a keverék, só, bors, olívaolaj, a tálaláshoz tejföl, kapor és porított fokhagyma.
Elkészítése: A cukkinikat a spirálozó segítségével előkészítettem, majd forró olívaolajon pár percig sütöttem. Nem szabad sokáig, mert megbarnul, összeesik, stb, nem lesz guszta. Csak annyi ideig kell ( lehet csak 1-2 perc volt) hogy még zöld maradjon és félig roppanós. Utólag sóztam, borsoztam és megszórtam kaporral.
Az édesburgonya lepényekhez előfőztem a felkockázott édesburgonyákat sós vízben. Leszűrtem, majd összetörtem egy krumplinyomóval. Hagytam kicsit meghűlni, közben lereszeltem a sajtot. Majd a masszába kevertem, az apróra vágott zöldhagymát,  2 tojást, a sajtot és annyi zablisztet, hogy kanállal lehessen szaggatni. Ezt is megkóstoltam, kis sót még elbírt és borsot is. Tapadásmentes serpenyőben nagyon kevés olajon lepénykéket sütöttem belőle. Lehet, ha több lisztet teszek bele, akkor sikerült volna a fasírt forma is, de az íze így is tökéletes lett.
Tejfölt kikevertem egy pici sóval, szárított fokhagymával és kaporral, ezzel tálaltam.



2018. március 26., hétfő

Édesburgonyás vöröslencsés curry thai fekete rizzsel

Szép hosszú cím.:) A múltkoriban Nigella az egyik műsorában vegán ételeket készített, köztük ezt is, bár picit másképp. Eredetileg sütőtökös lett volna a curry, de nem kaptam a hétvégén sütőtököt, így vöröslencsés lett, az is narancsos színű. Az eredeti recept még tartalmazott egy korianderes, jalapeno paprikás salsát is, de én azt kihagytam, mivel az én kosztosaim közül nem mindenki eszik csípőset. Az étel így magában is fantasztikus. Mivel a sztárséf a műsorában nem tért ki arra, hogy is főzte meg a fekete rizst, úgy csináltam, ahogy gondoltam. Na, sokat szövegeltem, jöjjön a recept.
 Hozzávalók 6 fő részére: 2 bögre fekete thai rizs, szárított fokhagyma, só, bors, olívaolaj. 4 édesburgonya, egy jókora sárgarépa (valóban méretes volt) 1/2 zacskó vörös lencse, 1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 ujjnyi gyömbér, 2 ek paradicsompüré, 2 zöldségleves kocka, 1 zöld csili paprika, kurkuma, garam massala, őrölt koriander, római kömény, fűszer paprika, olíva olaj, 1 doboz kókusztej.
Elkészítése: A fekete rizst mossuk át alaposan, majd olívaolajon kezdjük el pirítani. Öntsük fel kétszeres mennyiségű vízzel, fűszerezzük a fokhagymával, sóval borssal és forrás után vegyük vissza a legalacsonyabb lángra, majd főzzük 30-35 percig. Nagyon lassan fő meg, de érdekes krémes dió szerű íze lesz. Nekem nagyon bejött, máskor is fogok készíteni.
A curryhoz vágjuk össze a hagymát, a fokhagymát a gyömbért a csili paprikát apróra, majd kezdjük el olíva olajon pirítani.  Tegyünk hozzá a paradicsompürét és a száraz fűszereket is. Majd öntsük fel 1 liter vízzel és morzsoljuk bele a zöldség leves kockákat. Az édesburgonyát és répát hámozzuk fel, vágjuk kockára és tegyük az alaplébe. Főzzük 10-15 percig alacsonyabb lángon, épp csak forrjon. Utána tegyük bele a vörös lencsét is, ezzel még 10 percig forraljuk, és mehet bele a kókusztej. Forraljuk össze és zárjuk le a lángot alatta. Tálalásnál locsoljunk rá csilis olívaolajat, már aki még igényli a csípős ízt. Díszítsük koriander zölddel.

2018. március 20., kedd

Ez a rakott ételek hete :)

Tegnap rakott savanyú káposzta volt, ma pedig rakott bulgur sült vegyes zöldségekkel. A lányaim már egy ideje megjelölik a kedvenceket, azokat többször is elkészíthetem.:) Ez is kedvenc megjelölést kapott. Sajnos a kép csak telefonos, mikor észbe kaptam, hogy kép is kellene, már csak a főnököm tányérján volt érintetlen az étel.:)
 Hozzávalók 6 fő részére: 500 gr bulgur, 1 nagyobb padlizsán, 1 közepes cukkini, 3 db édesburgonya, 1 pici fej káposzta, 1 kápia paprika, 1 nagyobb fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 doboz 10 %-os tejszín, 2 egész tojás, 1 csomag mozzarella, só, bors, kakukkfű.
Elkészítése: a bulgurt forraljuk fel kétszeres mennyiségű sós vízben, majd zárjuk el a lángot és hagyjuk megdagadni a gőzben. Mire a többi előkészítésével megvagyunk, máris használni tudjuk. A zöldségeket tisztítsuk meg és vágjuk fel egyforma kockára a padlizsánt, édesburgonyát és a cukkinit is. Sózzuk, borsozzuk, terítsük egy nagyobb tepsibe és öntsünk rá 2 ek olívaolajat. Jól forgassuk át, majd tegyünk 200 fokos sütőbe és süssük 20 percig. A káposztát és a fokhagymát szeleteljük vékonyra, a hagymát és a paprikát kockázzuk fel. Serpenyőben jól pirítsuk át őket, fűszerezzük kakukkfűvel, sóval, borssal. Olajozzunk vagy vajazzunk ki egy sütőformát, vagy egy közepes méretű tepsit. Tegyük a bulgur felét az aljára, takarjuk be az összes elősütött zöldséggel, majd a bulgur másik felével is. Verjünk fel 2 tojást, keverjük el a tejszínnel és öntsük a rakott ételünk tetejére. Szeleteljük fel a mozzarellát, és ezt is tegyük még rá az ételünkre. Toljuk vissza a 180 fokra visszavett sütőbe és süssük 30-35 percig. A legjobb ha megvárjuk a szeleteléssel, amíg kihűl és a felvágott ételt melegítsük vissza. Én céklasalátát kínáltam mellé, de elhagyható, hiszen tele van zöldséggel.


2018. március 9., péntek

Sárgarépa krémleves

Szeretjük a krémleveseket, ezért aránylag gyakran készítek ilyesmit. Bár egyesek szerint, még mindig nem elég gyakran. :)
 Hozzávalók 6 fő részére: 3 jó vaskos sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 édesburgonya, 1 nagy fej hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 doboz kókusz tejszín, só, színes bors, koriandermag, olívaolaj, a tetejére 1 db hajdinás kenyérke.
Elkészítése: a zöldségeket hámozzuk meg, majd vágjuk fel őket karikára,és tegyük egy sütőpapírral kibélelt sütőlemezre. Fűszerezzük sóval, frissen őrölt színes borssal és szintén frissen őrölt korianderrel. Öntsünk rá 1 ek olívaolajat és forgassuk jól át benne őket, majd toljuk a 200 fokos sütőbe fél órára. Közben elkészíthetjük a kenyérkockákat, vágjuk üket apróra, spricceljük meg kevés olívaolajjal, és szintén tegyük be a sütőbe. Ennek nem kell sok idő, kb 10 perc alatt megpirulnak.
Amikor a zöldségek kellően átsültek, tegyük egy magas falú edénybe, öntsük fel vízzel és főzzük kb negyedórát. Turmixoljuk össze, majd öntsük hozzá a kókusz tejszínt. Ezzel is forraljuk fel, majd zárjuk el a lángot. Tálalásnál szórjuk meg a pirított kenyérkockákkal.

2017. december 6., szerda

Töltött édesburgonya csónak

Szeretjük az édesburgonyát, szerencsére mindenki a családban.:) Így meglehetősen gyakran készítem, és igyekszem változatos formában tálalni. A mai ebédet hidegen, melegen egyaránt lehet fogyasztani.
Hozzávalók 6 főre: 6 db közepes nagyságú édesburgonya, 1 csomag feta sajt, 1 doboz vörösbab, 1 doboz csemege kukorica, 1 csomag újhagyma zöld része, a csomag petrezselyemzöld, fél gránátalma, só, bors, porított fokhagyma, olívaolaj.
Elkészítése nagyon egyszerű: várjuk félbe az édesburgonyákat, süssük meg őket egy sütőlapon. Majd amikor már puha, hűtsük őket langyosra és kaparjuk ki óvatosan a belsejüket.
Törjük össze egy villával, locsoljunk rá 2 ek olívaolajat és azzal is dolgozzuk jól el. Sózzuk, borsozzuk és szórjunk rá egy kevés fokhagymát. Az újhagyma zöld szárát és a petrezselyemzöldet is aprítsuk fel. Az édesburgonyás masszába keverjük bele a babot a kukoricát az újhagymát és morzsoljuk bele a feta sajtot is. Óvatosan forgassuk át a villával még egyszer, majd egy kanál segítségével töltsük vissza a kivájt héjakba. Szórjuk meg a petrezselyemzölddel és a gránátalma magokkal.

2017. november 30., csütörtök

Zöldséges curry kuszkusszal

Ilyen étel már volt itt, de azt hiszem a köret más volt hozzá.
Mindegy, nem lehet elégszer leírni valamit, főleg ha mások a hozzávalók, mert zöldség és zöldség között is vannak különbségek :)
Hozzávalók 6 fő részére: 1 nagy fej hagyma, 2 duci gerezd fokhagyma, 2 közepes édesburgonya, 2 közepes méretű sárgarépa, 2 db szárzeller, 250 gr brokkoli, 250 gr karfiol, 500 gr spenót, 1 doboz kókusztej, 2 ek olívaolaj,só, bors, kurkuma, koriander, római kömény, chilipehely, 1 ek paradicsompüré, 1 ek paprikakrém, 500 gr kuszkusz.
Elkészítése: A zöldségeket megtisztítjuk, felaprítjuk. A hagymát és fokhagymát finomra vágjuk és olajon elkezdjük pirítani. Amikor már kis színt kapott, hozzáadjuk a sárgarépát és a zellert, majd a kétféle krémet is. Felöntjük vízzel és beletesszük a többi zöldséget is a spenót kivételével. Mehetnek a fűszerek, a chilivel bánjunk óvatosan, mert nem mindenki szereti a csípőset. Kicsit legyen pikáns az étel, de ne tegyünk bele túl sokat. Amikor a zöldségek majdnem megpuhultak, öntsük fel a kókusztejjel, azzal is főzzük amíg minden zöldség puha nem lesz. Tegyük bele a spenótot, de már csak pár percig forraljuk. A kuszkuszt kétszeres mennyiségű forrásban lévő vízzel öntsük le, majd takarjuk le és hagyjuk állni 10 percig, utána egy villával keverjük át. Nem szükséges sózni, hiszen az ételünk eléggé sós.

2017. november 21., kedd

Sütőtök krémleves

Ilyenkor téli időszakban nagyon szeretek krémleveseket enni. Persze nem a zacskósokat, hanem amiket magam készítek el. Most, hogy itt a tökszezon persze, hogy sütőtökből készült.
Hozzávalók: 1 közepes nagyságú sonkatök, 1 édesburgonya, 2 ek repceolaj,1 fej kisebb hagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, szerecsendió, 1 doboz 10 %-os tejszín, a díszítéshez tökmagolaj, pirított tökmag.
Elkészítése: a tököt és az édesburgonyát előtte sütőben megsütöttem, majd a húst kikaparva, félretettem. A lábosban a repceolajon megfonnyasztottam a hagymát, fokhagymát, majd felöntöttem vízzel és beletettem a kikapart zöldségek húsát is. Sóztam, borsoztam, reszeltem bele egy kevés szerecsendiót is. Amikor felforrt, összeturmixoltam, felöntöttem a tejszínnel, egyet forraltam rajta és már kész is volt. A tökmagot megpirítottam egy száraz serpenyőben, és tálalásnál egy kevés tökmagolajat öntöttem a levesre, majd rászórtam a magokat is. Aki eszik húst, az pirtíhat egy kevés bacont is rá, jót fog neki tenni.

2017. november 10., péntek

Nem klasszikus pásztor pite

Még csak nem is hasonlít rá :) Na jó, a rétegezés rendben, a kinézet rendben, no de az összetevők?
 Hogyan készítsünk pásztor pitét, ha nem eszünk húst? Egyszerűen lencséből és gombából.:)
Hozzávalók 4 fő részére: 1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 szál sárgarépa, 3 apróbb paradicsom, 25 dkg gomba, kb 2 maroknyi vörös lencse, 1 dl fehér bor, só, bors, kakukkfű, egy kevés paradicsompüré, pici fahéj és 2 kockacukor, a paradicsom fanyarságát ellensúlyozni, olívaolaj. A tetejére 3 szem burgonya, egy nagyobb édesburgonya, 5 dkg vaj, kevés tej, só, bors, 10 dkg parmezán lereszelve.
Elkészítése: hámozzuk meg a burgonyákat, kockázzuk fel és főzzük 10 percig. Ezalatt hámozzuk meg az édesburgonyát is, majd a 10 perc leteltével adjuk hozzá a burgonyákhoz és még 10 percig főzzük. Szűrjük le, adjuk hozzá a vajat, törjük össze, öntsük fel annyi tejjel, hogy habosra ki tudjuk keverni. A végén fűszerezzük sóval, fehérborssal.
A raguhoz a hagymát, fokhagymákat vágjuk apróra, a sárgarépákat hámozzuk meg és reszeljük le a nagyobb lyukú reszelővel, a paradicsomokat kockázzuk fel. Nem árt bele 2-3 zellerszár is, de nekem most nem volt otthon. A gombákat is hámozzuk meg, kockázzuk fel apróbbra. Egy mélyebb serpenyőt készítsük elő, öntsünk olajat bele, majd a hagymát, fokhagymát, sárgarépát kezdjük el párolni. Amikor puhulnak mehet bele a paradicsom, a paradicsompüré és a hagyma is. Sózzuk, borsozzuk, tegyünk bele egy késhegynyi fahéjat és 1 mk kakukkfüvet is. Főzzük amíg a zöldségek teljesen össze nem esnek. Aztán mehet bele a fehérbor ( az eredeti raguhoz vörös dukál, de itt a gomba miatt simán lehet fehér is) és a lencse. Kevergessük, és amint látjuk, hogy kezd szárazra sülni öntsük fel egy kis pohárnyi vízzel. Ezt meg lehet ismételni még egyszer, amíg a lencse  meg nem fől.
Tegyük hozzá a cukrot is, de kóstoljuk meg, hogy szükséges-e. Van aki szereti ha  a paradicsom fanyarabb az ételben. Amikor a ragu is elkészült, vajazzunk ki egy kisebb sütőtálat. Öntsük a ragut a tálba, egyengessük el. A tetejére halmozzuk az édesburgonyás pürét, villával rajzoljunk bele hullámokat. ( ez nem is látszik a képen) Szórjuk meg a reszelt parmezánnal és 180 fokos előmelegített sütőben süssük 25-30 percig. Nem állítom, hogy Gordon Ramsay sírva fakadna ettől a kajától, de egészen jó lett :)

2017. október 17., kedd

Változatok egy témára

Az indiai ízvilágú curry az egyik nagy kedvencem. Nem utolsósorban azért, mert számtalan variációja létezik, csupán fantázia kérdése épp melyiket választjuk. Remekül lehet hasznosítani a megmaradt zöldségeket ezzel a módszerrel.
A mai változatban a fodros kel a főszereplő.
Hozzávalók 4 fő részére: 250 gr barna rizs (ez most vadrizses keverék volt) 1 db édesburgonya, 1 doboz Bonduelle csicseriborsó, 1 csomag fodros kel (teszkós), 1 ujjnyi gyömbér, 1 fej hagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 2 ek paradicsompüré, a zöld chili, 1 doboz kókusztej, olaj, fűszerek
Elkészítése: a barna rizst pirítsuk meg, engedjük fel kétszeres mennyiségű vízzel és lassú tűzön kb fél óra alatt főzzük puhára. Ez alatt az idő alatt pont elkészül a ragunk is.
A raguhoz vágjuk össze a hagymát, fokhagymát, chili paprikát, a gyömbért reszeljük le. Egy mélyebb edényben öntsünk pár ek olajat, hevítsük fel és kezdjük el sütni a felaprított zöldségeket. Amikor már jól megfonnyadtak, keverjünk hozzá 2 ek sűrített paradicsomot is, majd öntsük fel  2 bögre vízzel. Tegyük bele a felkockázott édesburgonyát és a fodros kelt is. Fűszerezzük ízlés és tetszés szerint. Én egy indiai fűszerkeveréket használok, de lehet bele tenni kurkumát, római köményt, garam massalát, és őrölt borsot is. Sózzuk meg az ételt, és főzzük így együtt kb 10 percig. Ez alatt megpuhulnak a zöldségek és bele lehet tenni a csicseriborsót és a kókusztejet is. Még pár perc rotyogtatás és már tálalhatjuk is ezt a megunhatatlan finomságot.

2017. október 13., péntek

Buddha tál

Egy idő óta rendszeresen szembejön velem a neten, különböző oldalakon a Buddha bowl elnevezésű étel. Utána is olvastam, hogy mi ez az új őrület. :) Kiderült, hogy egy kiegyensúlyozott ételsorról van szó, amit egy kerek tálban raknak össze és ennek mindkettőnek köze van Buddhához. A kiegyensúlyozottságnak is, meg a kereknek is.:)
Nosza akkor a mai ebéd legyen Buddha bowl.
 Hozzávalók ( 2 tálat csináltam) : 1 csomag üveg tészta, 1 csomag füstölt tofu, 2 db fehér és 1 db lila édesburgonya, fél fej brokkoli, 1 nagy fej hagyma, 1 kisebb doboz csicseriborsó konzerv, 1 érett avokádó, olívaolaj, szezámolaj, fűszerek, fokhagyma.
Elkészítése: a hagymát, édesburgonyát, brokkolit daraboljuk fel terítsük ki egy sütőpapírral bélelt sütőlemezre, fűszerezzük ízlés szerint és locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal. Süssük 200 fokos sütőben 20 percig. A füstölt tofut vágjuk kockákra, forrósítsunk fel egy serpenyőben szezámolajat és egy kevés szója szósz, gyömbért, fokhagymát és pirítsuk meg benne a tofu kockákat. Szedjük ki ha megpirult minden oldala, majd szórjuk az edénybe a lecsepegtetett csicseriborsót és azt is jól pirítsuk át. Fűszerezzük még egy kevés római köménnyel. Az üvegtésztát forrázzuk le sós vízzel és hagyjuk 10 percig állni, majd szűrjük le. Az avokádót szeleteljük fel, locsoljuk meg lime lével.
Egy kerek tálban rakjuk össze a hozzávalókat.


2017. október 10., kedd

Van ebben minden :)

Amit csak találtam otthon, az belekerült az ételbe.
Egész jó lett, bár a látvány nem adja vissza az ízt.:) Nevet sem tudtam neki adni, mert nem curry, bár annak indult, nem is pörkölt, nem is vegán, mert van benne hal, szóval inkább csak olyan egyveleg.:)
Kezdem a hozzávalók felsorolásával:Van benne egy nagyobb édesburgonya, egy fél fej brokkoli, 250 gr lazac, 1 konzerv gabona mix babbal, egy kis üveg lecsó, hagyma, fokhagyma, plusz paradicsom, 1 ek kukoricakeményítő, olíva olaj, meg a fűszerek. Só, bors, kurkuma, gyömbér, garam massala, római kömény
Elkészítése: hagymát, fokhagymát felkockázni, olívaolajban megpárolni. Közben lehet a paradicsomot is hozzátenni, meg a lecsót, majd szépen sorjában a zöldségeket. Először az édesburgonyát és a brokkoli szárát, majd később a brokkoli rózsáit is. Mehet a fűszerezés, ezt követően pedig öntsük fel 3 kisebb csésze vízzel, fedjük le és főzzük kb negyedórát. Mikor már minden megpuhult, a végén tegyük bele a bőrétől megszabadított lazacot apró kockákra vágva, a kukoricakeményítőt és a konzerv mixet is. Ropogós naan kenyérrel tálaljuk.

2017. október 6., péntek

Minden menthető, vagy mentem ami menthető

Ezen a kaján vihogunk már vagy fél órája :) Az előző cím az lett volna : Hunyjuk be a szemünket, úgy falatozzunk :D
A történet tegnap este kezdődött....ebédet szerettem volna főzni mára. Láttam is egy jó kis videót az Eating Well oldalán, édesburgonya carbonara pirított gombával, spenóttal. Jól nézett ki, mi tagadás, és ugyebár van zöldség spirálozóm...
Hogy miért is lett a carbonarából szósz, azt majd kicsit később elmesélem :)
Hozzávalók 4 fő részére: 4 db közepes édesburgonya, 4 tojás, kb 15 dkg reszelt sajt (én parmezánt használtam) só, bors, fokhagyma, 25 dkg gomba, 25 dkg spenót.
25 dkg teljes kiőrlésű chow mein tészta (de ezt már csak kínomban tettem hozzá)
Elkészítése: (ahogy kellett volna, az a videón látszik) a zöldségeket tisztítsuk meg, az édesburgonyát engedjük át a zöldség spirálozón. Akinek mezei van, mint nekem, az lehetőleg ne reszelje bele a keze egy részét, mint én.:) Az édesburgonyát főzzük 1 percig, majd szűrjük le és tegyünk félre a főzővízből egy csészényivel. A tojásokat habarjuk el, keverjük bele a sajtot, sót és borsot, a félretett főzővizet, majd forgassuk bele a zöldség spagettit. Nos, amikor idáig értem, a legnagyobb meghökkenésemre egy sűrű masszát kaptam, ami nyomokban sem, hasonlított a spagettire. Először le akartam húzni az egészet a WC-n, de aztán megkóstoltam és rájöttem, hogy ennek jó az íze. :) Ne vesszen kárba, gondoltam és leturmixoltam. Kaptam egy szép narancsszínű mártást. Közben a lányokkal messengeren már kitárgyaltam, hogy holnap nincs kaja, mert elbactam és különben is elegem van. :) Aztán félóra múlva írtam a következőt : megoldom, lesz holnap kaja, csak azt nem tudom ehető lesz-e. :) Ehető volt :)
A gombákat négybe vágtam, vajon megsütöttem őket, fűszereztem ízlés szerint, félretettem. Ugyanabban az edényben utána megpároltam a spenótot is. A tésztát kifőztem, tálaltam...ennyi :)

2017. szeptember 21., csütörtök

A megunhatatlan zöldséges ragu

Annyiféle változata lehet ennek az ételnek, mint ahányféle zöldségből készül. Ez most igen gazdag összetevőkből áll, kellően zamatos is volt az íze.
 Hozzávalók 5 fő részére: Tulajdonképpen ide bármilyen otthon fellelhető maradék zöldséget felhasználhatunk. Ebben a raguban ( vagy curryben) van 250 gr karfiol, 230 gr édesburgonya, 75 gr paszternák, 130 gr fehér répa, 125 gr cukkini, 1 nagy fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, ujjnyi gyömbér 100 gr zellerszár, 1 db paprika, 2 db kisebb paradicsom, 400 ml kókusztej, 2 ek olívaolaj, só, bors, kínai ötfűszer keverék és kurkuma.
A köret hozzá 210 gr bulgur.
Elkészítése: A legjobb, ha mindent előkészítünk, mielőtt hozzákezdenénk a főzéshez. Tisztítsunk meg minden zöldséget, vágjuk lehetőleg közel egyforma méretűre, kivéve a hagymát, a gyömbért és a fokhagymát, azokat aprítsuk fel kis kockákra. Öntsünk a wokba olajat, kezdjük el pirítani a hagymát, majd a fokhagymát és a gyömbért is. Amikor a hagyma üvegesre vált, küldjük utána a zeller, paprika, paradicsom hármast, majd a két keményebb gyökér zöldséget is. Ha már kellőképp átsültek, jöhet a fűszerezés, majd öntsük fel egy bögrényi vízzel az egészet. Főzzük így pár percig, most tegyük bele a karfiolt, a cukkinit és az édesburgonyát is, majd öntsük fel a kókusztejjel. Főzzük addig, amíg minden zöldségünk kellően puha nem lesz.
A bulgurt én egyszerűen készítem el. Kimérem egy edénybe a mennyiséget, majd ugyanezt az edényt még kétszer megtöltöm vízzel. Addig főzöm, amíg fel nem forrt a víz, enyhén megsózom, majd elzárom alatta a lángot és lefedve hagyom a gőzben megpuhulni. Így kellemesen ruganyos marad az állaga. Érdemes egyszer kipróbálni, mi nagyon szeretjük.


2017. május 16., kedd

Csicseriborsó-édesburgonya curry spenóttal

Ismét egy csodálatosan finom vegán ételt mutatok be, a már ismert oldalról. A Vegan Richa gasztronómiai blog a FB-on is megtalálható, én is onnan gyűjtöm be szorgalmasan a jobbnál jobb recepteket. Irigylem az olyan embert, aki ilyeneket ki tud találni, én csak leutánozom és megfőzöm. :)
Meglehetősen sok összetevőből álló étel, de megéri elkészíteni, mert nagyon ízletes.
Hozzávalók: 1 lila hagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 ujjnyi gyömbér, 1 doboz csicseriborsó konzerv, vagy 1,5 bögre előfőzött, 2-3 édesburgonya, (én egészen kicsi méretűeket kaptam most) 1 doboz bébi spenót, vagy 25 dkg spenótlevél, 2-3 közepes méretű paradicsom, fél citrom leve, só, bors, olaj, 1/2 tk egész római kömény, 1 tk őrölt koriander, 1/4 tk fahéj, 1/2 tk garam massala, 1/2 tk kurkuma, 1/4 tk cayenne bors, vagy csili pehely.
A legjobb ha minden előkészítünk, hogy ne kelljen főzés közben kapkodni. Vágjuk fel a hagymát, a fokhagymát és a gyömbért apróra, csavarjuk ki a citrom levét, hámozzuk meg és kockázzuk fel az édesburgonyát és a paradicsomot. Ha száraz csicseriborsót használunk akkor előző este áztassuk be, majd főzzük 1-1,5 órán át. Ha konzervet, akkor nyissuk fel, majd öntsük le a levét. A spenótot is válogassuk át, mossuk meg.
Elkészítése: Egy mélyebb serpenyőbe ( én általában wokot használok) hevítsünk olajat, majd szórjuk bele az egész római köményt és kezdjük el pirítani. Mehet bele a hagyma, fokhagyma, gyömbér is. Rövid ideig kevergessük majd tegyük rá a kockákra vágott paradicsomot és egy kevés vízzel öntsük fel. Fedjük le, főzzük 5 percig. Fűszerezzük az összes fűszerrel, majd öntsük bele a csicseriborsót és az édesburgonyát is. Itt öntsük bele még a citromlevet, és kb 2 csésze vizet, majd lefedve főzzük 15 percig. A végén keverjük hozzá a spenótot, majd azzal még pár percig rotyogtassuk és kész. Párolt rizs illik mellé.

2017. február 13., hétfő

Vasárnapi bőséges ebéd

Tegnap, vasárnap lévén valami jó kis ebéden gondolkoztam, ami beleilleszthető a diétámba, és mégis kicsit különlegesebb mint a megszokott főtt krumpli, főtt rizs, párolt hús kombó.
Így készült párolt édesburgonya, zsírszegény tejből száraz rántással besűrített mártásban párolt spenót és grillezett nyelvhal. Nagyon finom volt.
A nyelvhalat kiolvasztottam, majd sómentes, zöldfűszeres grillkeverékkel megszórtam. Nagyon vékonyan bekentem a halszeleteket olívaolajjal és grillserpenyőben megsütöttem. A Párom, aki nincs rákényszerítve a diétámra, megkóstolta és nagy örömmel el is fogyasztott egy kisebb adagot belőle. Ezek szerint jól sikerült..):)
A száraz rántás pedig úgy készül, hogy egy kisebb laábosban zsemleszínűre pirítom szárazon a lisztet, állandó keverés mellett, hogy nehogy odakapjon. Amikor kihűlt, akkor hidegen összekeverem egy kiskanál olívaolajjal, majd ezzel sűrítem be az ételt.
Zsírszegény tejet lehet kapni, érdemes ilyent is beszerezni, akkor pl lehet főzni tejberizst is desszertnek. :)

2016. november 18., péntek

Édesburgonya és zeller chips

Szereted a chipset, de egészséges nassolni valóra vágysz inkább? Semmi akadálya, lehet ötvözni a kettőt. :)
Ez is édesburgonyából és zellerből készült, de lehet csinálni sárgarépából, céklából is ilyen csemegét.
Sőt, ha szereted a paszternákot, vagy a petrezselyem gyökeret abból is nagyon finom. A lényeg az, hogy kemény gyökérzöldség legyen, amit uborkagyalun szépen egyformára lehet vágni.
A zöldséget meg kell tisztítani, aztán a 190-200 fokos előre melegített sütőbe tenni, sütőpapírral bélelt tepsin, szépen elteregetve, lehetőleg ne fedjék egymást. Én megspricceltem egy kevés olíva olajjal a sütés előtt és megszórtam tengeri sóval, frissen őrölt borssal és csili pehellyel. 15-20 perc alatt megsül.
Ez volt tegnap az ebédem, joghurtos cékla salátával. Tudom ajánlani, nagyon finom, laktató fogás.