A következő címkéjű bejegyzések mutatása: teljes kiőrlésű. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: teljes kiőrlésű. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. február 27., szerda

Napi menü a kímélőkonyhán

Ez az idő is eljött, már csak egy napig lesz nyitva a kímélő konyha. :) Na nem a blog, az megmarad, természetesen, hanem a kifőzde szűnik meg, túlterheltségből eredő krónikus fáradtság miatt. :)
A mai ebédünk igen egyszerű, de mégis jó párosításnak bizonyult. Hamis frankfurti leves, teljes kiőrlésű morzsába forgatott, teljes kiőrlésű zabpehellyel dúsított túrógombóc.
 A leveshez kell egy fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, fél kápia paprika, 1 sárgarépa (méretes) 1 petrezselyemgyökér, 1 kisebb fej kelkáposzta, 3-4 szem kisebb burgonya, teljes kiőrlésű tarhonya, olaj, só, bors, kömény, majoránna, tejföl.
Elkészítése: A hagymát, fokhagymát összevágjuk apróra, a kápia paprikát felkockázzuk. Olajon elkezdjük pirítani, majd később, felöntjük vízzel. A sárgarépát, fehér répát felkockázzuk, vagy félkörívesen felvágjuk, mehet az edénybe. Majdnem puhára főzzük, közben fűszerezzük ízlés szerint. A krumplit is felkockázzuk, a kelt felvágjuk hasábokra és még egyszer keresztbe is. beletesszük a többi hozzávalóhoz, beleszórjuk a tarhonyát és kb 10 perc alatt puhára főzzük. Tálalásnál tegyünk egy ek tejfölt a levesünkbe.

A túrógombóc hozzávalói: 75 dkg túró, 4 tojás, 3 jó nagy marok teljes kiőrlésű zabpehely, folyékony édesítő, vanília őrlemény, 1 bio citrom lereszelt héja, pici só. A tojásokat kikeverjük, nem kell habosra, csak legyen homogén. Beletesszük a túrót, jól elkeverjük vele, majd a vaníliát és a citromhéjat is. Legvégén az édesítőszert és a zabpelyhet is hozzáadjuk. Fél órát állni hagyjuk, amíg a zabpehely megduzzad, majd vizes kézzel kigombócozzuk. Ebből 30 gombóc lett, ami elég 6 embernek. Forró sós vízben kifőzzük, elég addig, amíg a gombócok feljönnek a víz tetejére, mert csak a tojás nyers benne. Közben olajon megpirítjuk a teljes kiőrlésű zsemlemorzsát és a vízből, egy szűrőkanállal rászedjük a gombócokat. Beleforgatjuk, megszórjuk finomított eritrittel és tálaláskor adunk hozzá tejfölt.

2019. február 13., szerda

Pesztós-ricottás tészta pirított spenóttal

Gyors ebéd, egyszerű elkészíteni, ezt az unokáim is félkézzel csinálnák meg. :)
Amire egy picit oda kell figyelni az a spenót megpirítása, mindig száraz legyen a spenót levél és forró olajban végezzük, akkor nem enged ki magából sok vizet, és nem is esik annyira össze.
 Főzzük ki a teljes kiőrlésű fusilit sós vízben. Keverjünk össze egy üveg zöld pesztót 1 doboz ricottával, majd forgassuk bele a kifőtt tésztát. Tegyük a tetejére a pirított spenótot és szórjuk meg parmezánnal. Ennyi :)
Piros szőlővel ettem, nagyon pikáns volt így, de finom.:)

2019. január 23., szerda

A Bosh fiúk újabb remek receptje

Nagyon sok vegán oldalt követek, így időnként kapok némi inspirációt az ebédekhez. De ennél a receptnél előbb voltak meg a hozzávalók, mint maga a recept. :) Ilyenkor örülök, ha látok az általam megvásárolt alapanyaghoz egy kitűnő receptet.
Hozzávalók:  1 csomag teljes kiőrlésű tészta ( bármilyen lehet) 1 fej brokkoli, 1 csomag tépőkel, 1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, őrölt római kömény, csilipehely, olívaolaj, 1 doboz csicseriborsó konzerv, 10 dkg dió.
Elkészítése: A brokkoli szárat daraboljuk fel, miután elválasztottuk a rózsáitól. Tegyük egy olyan edénybe oda főzni, amire rá lehet illeszteni egy pároló edényt. Ebbe a párolóba tegyük bele a brokkoli rózsákat és a tépőkel leveleket. Miközben ez fő, illetve párolódik, pirítsuk meg a csicseriborsót olívaolajon, hagyma, fokhagyma, római kömény, só és csilipehely társaságában. Főzzük ki a tésztát abban a vízben, amiben a brokkoli szárakat főztük. Ha kész szűrjük le, és forgassuk össze a zöldségekkel valamint a csicseriborsóval is a tésztánkat. Szórjuk meg aprított pirított dióval az egészet.

2018. december 6., csütörtök

Húsmentes bolognai

Mi másból, mint a legújabb slágerből a jackfruit-ból? :)
Nagyon szeretek ezzel az alapanyaggal dolgozni, igazán ízletes ételeket lehet a segítségével varázsolni. Ma pl bolognai ragut teljes kiőrlésű spagettivel.
Hozzávalók 5 fő: 1 doboz jackfruit, 1 doboz pastata (paradicsomszósz) 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, 1 kk barna cukor, oregano, bazsalikom, olívaolaj, 1 sárgarépa. 1 csomag teljes kiőrlésű spagetti tészta, a tetejére reszelt sajt.
Elkészítése: reszeljük le a sárgarépát, vágjuk apróra a hagymát és a fokhagymát is. Öntsünk egy kevés olívaolajat az edénybe és kezdjük el pirítani a 3 hozzávalót, majd ha már üveges a hagyma, tegyük hozzá a jackfruitot is, természetesen leve nélkül. Pirítsuk, majd öntsük fel egy kevés vízzel és főzzük 15 percig. Utána adjuk hozzá a paradicsomszószt is, fűszerezzük alaposan és még főzzük 15 percig együtt őket, alacsony lángon. Főzzük ki a tésztát, majd ha megfőtt szűrjük le és forgassuk bele a paradicsomos mártásba. Reszelt sajtot szórjunk a tetejére.

2018. március 2., péntek

Meggyes pite

Ez egy kellemes, könnyű pite változat, de nekünk nagyon ízlett, így majd máskor is elkövetem.
 Hozzávalók a tésztához: 15 dkg teljes kiőrlésű liszt, 10 dkg vaj, 5 dkg barna nádcukor, 1 tojás sárgája. A töltelékhez : 1 üveg magozott meggybefőtt, 1 cs vaníliás pudingpor ( Dr Oetker)
Elkészítése: A tészta hozzávalóit gyorsan összegyúrjuk, majd hűtőben pihentetjük fél órát. Eközben elkészítjük a tölteléket, ami nagyon egyszerű. Szűrjük le a meggybefőttről a levet egy edénybe. Tegyünk félre belőle kb 1 dl-t, a többit kezdjük el melegíteni egy edényben. A félretett 1 dl levet keverjük el a vaníliás pudingporral majd öntsük hozzá a felforrt léhez. Keverjük szorgosan, amíg be nem sűrűsödik. A sütőt melegítsük el 180 fokra. A tésztát nyújtsuk ki, majd fektessük egy piteformába. Igazítsuk el a széleket, szurkáljuk meg villával a tésztát és öntsük bele a pudingos meggyet. Süssük 25-30 percig, majd hagyjuk kihűlni, mert csak akkor lehet szépen szeletelni.

2018. február 23., péntek

Fehérboros fetás cukkinis koszorú

Ismét egy remek recept Fűszeres Eszter blogjáról
Én azonnal dupla mennyiséget csináltam, mert sokan eszünk és tetemes mennyiségű vegyes salátával kínáltam. Ebédre ettük.
 Hozzávalók 2 koszorúhoz :20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 20 dkg sima fehér búzaliszt, 4 ek olívaolaj, 24 ek. fehérbor, 4 kk oregánó, 2 kk só. A töltelékhez: 1 nagyobb vagy 2 kisebb cukkini, 20 dkg feta sajt, 4 marék kesudió, olívaolaj, kakukkfű, bors. Sót már ebbe nem kell tenni,  mert a feta elég sós.
Elkészítése: A sütőt melegítsük elő 200 fokra. Gyúrjuk össze a tészta hozzávalóit, vegyük 2 egyforma darabra ( két koszorú készítésénél) nyújtsuk ki akkora körré, amekkora a tepsink mérete. A közepét jelöljük be egy kör alakú eszközzel ( én a müzlis tálat rajzoltam körbe) és vágjuk be 8 irányba a tésztát. Ezt fogjuk majd visszahajtani a koszorúra. A cukkinit szeleteljük fel vékonyra,  tegyük a tészta szélére, szórjuk meg feta sajttal és kesudióval ( én picit megvágtam a kesudiót késsel, így egyszerűbb volt szórni) valamint kakukkfűvel és borssal, spricceljük meg olívaolajjal és hajtsuk vissza a belső kört. 20 percig süssük.

2018. február 22., csütörtök

Teljeskiőrlésű, adalékanyag mentes zsemle

Kedvenc dietetikusom receptje :)
Megpróbálom belinkelni ide a FB oldalát, remélem sikerülni fog. Wohler Veronika dietetikus, egészségfejlesztő. Az Ő oldalán olvastam ezt a receptet ma és amint hazaértem, el is készítettem.
Szuper, egyszerű és nagyon gyors módja a kenyérsütésnek :) Ráadásul egészséges is.
 Hozzávalók: 200 gr tk. tönkölyliszt, 250 gr tk búzaliszt, 400 ml kefír, 1 kk só, 2 kk szódabikarbóna.
Elkészítése: A hozzávalókat összegyúrjuk, de nem kell kidolgozni, egyszerűen csak állítsuk össze a tésztát. Keleszteni sem kell, így mielőtt elkezdjük kimérni a hozzávalókat a sütőt melegítsük elő 200 fokra. Vágjuk a kész tésztát 8 egyforma darabra, kicsit hengergessük át. Én bevágtam a tetejét kereszt alakban, de ez nem szükséges. Tegyük egy sütőpapírral bélelt sütőlemezre és 30 perc alatt süssük meg. A tápanyag számítást elloptam Veronikától. :)
Tápanyagtartalom 1 db (kb.80g):
Energia: 209 kcal
Fehérje: 10,2g
Zsír: 1,4g
Szénhidrát: 37,9g

2017. október 12., csütörtök

Gombás quinoa, zöldségfasírttal

Egészen egyszerű étel, de finomnak mondható. :) Érdemes kipróbálni.
 Hozzávalók 6 fő részére: 400 gr quinoa, 250 gr shiitake gomba, 2 saláta cukkini (nagyobb méretű) 1 csokor sárgarépa, 2 fej hagyma, 2 tojás, teljes kiőrlésű kenyérmorzsa, 100 gr cheddar sajt, só, bors, petrezselyemzöld, 2 ek olíva olaj, 30 gr vaj.
Elkészítése: Vágjuk fel az egyik fej hagymát, majd 2 ek olíva olajon és a vajon fonnyasszuk meg. Mehet rá a felaprított gomba is, fedjük le, pároljuk őket együtt. Enyhén sózzuk, borsozzuk. A quinoát alaposan mossuk át, majd csepegtessük le. Amikor a gomba megpuhult félig, akkor tegyük hozzá a guinoát kicsit pirítsuk meg, majd öntsük fel kétszeres mennyiségű vízzel. Lassú tűzön főzzük addig, amíg az összes vizet fel nem szívja. Adjunk hozzá vágott petrezselyemzöldet. A fasírthoz reszeljük le a cukkinit és a sárgarépát, sózzuk meg, majd hagyjuk állni fél órát. Eközben nyugodtan elkészíthetjük a köretet. Csavarjuk kia  zöldségekből a felesleges levet, keverjük össze a másik fej aprított hagymával, a tojással, sajttal és a zsemlemorzsával. Kóstoljuk meg, ha nem elég sós, akkor pótoljuk a sót és adjunk még hozzá őrölt borsot és petrezselyemzöldet is. Formázzunk pogácsákat ( 18 db lett ebből a mennyiségből) majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe tegyük őket és 180 fokon süssük amíg megbarnulnak. Félidőben forgassuk meg őket. A sütőpapírt fújjuk be olíva olajjal mielőtt ráültetnénk a zöldségfasírtokat, akkor nem ragad le.