A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kenyér. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kenyér. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. október 31., kedd

Brokkoli casserole

A receptet az Eating Well videói között találtam, azonnal megtetszett, szokás szerint. :)
Hozzávalók 3 fő részére: 1 nagy fej brokkoli, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 ek liszt zabkorpával keverve, 3 dl zöldségleves, 10 dkg light krémsajt, 12,5 dkg cheddar sajt, só, bors, tk kiőrlésű kenyérmorzsa, 5 dkg vaj, 2 ek olívaolaj.
Elkészítése: a brokkolit szedjük rózsáira és pároljuk meg. A hagymát, fokhagymát vágjuk apróra és olívaolaj és a fele vaj keverékén kezdjük el lepirítani. Amikor üveges, szórjuk meg a lisztes zabkorpa keverékével, majd öntsük fel a zöldséges alaplével. (lehet vízzel és zöldséges ízesítővel is készíteni) Amikor besűrűsödött tegyük bele a krémsajtot, keverjük jól el, majd a cheddar sajt felét is lereszelve, fűszerezzük sóval, borssal. Tegyük agy tűzálló tálba a brokkolit, kicsit vágjuk össze késsel, majd egyengessük el. Öntsük rá a sajtos keveréket, olvasszuk fel a vaj másik részét, keverjük el a tk zsemlemorzsával és szórjuk a sajtos keverék tetejére. Szórjuk rá a cheddar sajt második felét is majd toljuk be a 180 fokra előmelegített sütőbe és süssük 30 percig.

2015. július 9., csütörtök

kenyérke paleo módon

2 kísérletem volt, mire olyan kenyeret tudtam sütni, amit már meg is merek mutatni.
Egy kedves ismerőstől kaptam a receptet, azt mondta használjam egészséggel, és én nem vagyok rest, terjesztem is.:)
Hozzávalók (kb 5 zsemléhez)
2 egész tojás, 3 cl víz, 2 púpozott evőkanál szezámmag liszt, 1 evőkanál lenmagliszt, 1 evőkanál gesztenyeliszt, 1 fél ek. útifűmaghéj, 1 teáskanál lenmag, 1 teáskanál szezámpehely, 1 csapott teáskanál szódabikarbóna, 1 ek. citromlé, ízlés szerint só.
Elkészítése:
A tojásokat kicsit felverjük a vízzel, majd mehetnek bele a maglisztek, az útifűmaghéj,majd a lenmag és a szezámpehely. Ezt homogénné keverjük, és hozzáadjuk a szódabikarbónát, majd a citromlevet. Ettől elkezd pezsegni, mintha szódát spricceltünk volna rá, de semmi gond, elkeverjük. A tepsire sütőpapírt teszünk, majd 2 kanál segítségével 5 halmot rakunk, a kanál vizes hátával elsimítjuk, majd
200 fokra előmelegített sütőben kb 15 perc alatt megsütjük. Én muffin formában sütöm, mert az számomra egyszerűbb, mint halmokkal pepecselni.:) Rácson hagyjuk kihűlni.
Hozzá kell tennem, hogy nem vagyok paleos, nincs is szándékom azzá válni, a lányomnak sütöttem.

2014. április 25., péntek

glutén és laktózmentes kenyér

A kisebbik lánykám az idei évben gluténmentesen kezdett el étkezni. Jót is tett neki, azt mondta a minap, hogy sokkal jobban érzi így magát. Mivel a gluténmentes termékek eléggé borsos árban kaphatók, gondoltam, megpróbálok itthon gluténmentes kenyeret sütni. Az első próbálkozásom nem nyerne díjat egy szépségversenyen, de ízre sokkal jobb mint az üzletekben kapható száraz társaik.
A kenyér elkészítéséhez a Glutenix kenyérkeveréket használtam, amit bio boltokban be lehet szerezni, vagy a nagyobb áruházak polcairól. Adtam hozzá laktózmentes tejben felfuttatott élesztőt, kevés cukrot és sót, valamint 1 db egész tojást és laktózmentes vajat is. Végül belekevertem egy adag magkeveréket. Nem lesz olyan állagú, mint a sima kenyérlisztből gyúrt tészta, hanem inkább ragadós massza. ( mivel nagyszemű természetes sóval dolgoztam, hát ért meglepetés, a tészta kissé sós lett, erre mindenképp érdemes odafigyelni) Sütőpapírral kibélelt kenyérformába tettem a tésztát, ott hagytam megkelni, majd 180 fokos sütőben 35-40 percig sütöttem.

2010. október 13., szerda

kenyér

Teljes kiőrlésű lisztből, élesztő nélkül készült kenyér. Kitűnően illeszthető a candida kúrába.
Hozzávalók : fél kg tk tönkölybúzaliszt, 1 kk só, 1 kk szódabikarbóna, 8 kanál olaj, 3 dl víz.
Az összes hozzávalót egyszerre összegyúrjuk. Kiolajozott sütőformába tesszük, a tetejét bevagdossuk egy éles késsel, több helyen. Előmelegített 180-200 fokos sütőben, 45-50 percig sütjük.