A good food legutóbbi számában találtam ezt az ételt, kicsit másként készítettem el, no de nem is én lennék, ha szolgalelkűen másolnám le a recepteket. :)
Hozzávalók 2 fő részére : 150 gr vörös lencse, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, római kömény, cayenne bors, koriander, kurkuma, garam massala, 2 babérlevél, 2 ek paradicsom püré, olaj, 2 dl tejföl ( vagy joghurt). A zöldségek : sárgarépa, zeller, cékla, kelbimbó és egész fej fokhagyma, fűszerezése porított fokhagyma, kakukkfű, só.
A dahl-hoz a hagymát vágjuk apróra és a fokhagymát is nyomjuk át fokhagyma présen. Aztán tegyünk a tűzhelyre egy vastagabb aljú lábost, vagy mélyebb serpenyőt és pirítsuk meg a fűszereket forró olajban. Tegyük hozzá a paradicsompürét is, majd a két fajta hagymát. Pirítsuk ezzel is pár percig, majd öntsük fel 1 liter vízzel és forraljuk, amíg a hagymák szét nem főnek. Ezt követően dobjuk bele a babérlevelet is, majd a lencsét is tegyük hozzá. Főzzük 10-15 percig, amíg a lencse meg nem puhul, majd vegyük ki a babérlevelet és keverjük el benne a tejfölt, vagy joghurtot. A zöldségeket a zeller és a fokhagyma kivételével, csak mossuk meg alaposan. A zellert hámozzuk meg, a fokhagymáról hántsuk le a külső héjat, de hagyjuk egyben. Ezt követően a zöldségeket vágjuk fel hasábra, a nagyobb kelbimbókat félbe. Tegyük az egészet egy tepsibe, locsoljuk meg olajjal és szórjuk rá a fűszereket. Alaposan forgassuk meg őket, hogy mindenhol érje az olaj és a fűszer is, majd toljuk be 200 fokos sütőbe és süssük őket roppanósra. A fokhagymából ki lehet nyomni az édesre sült belsejét, ezzel még dúsíthatjuk a főzelékünket.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zeller. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. február 8., péntek
2018. október 4., csütörtök
Kímélő krumplileves
A leves ízét, a belefőtt sokféle és mennyiségre sem kevés zöldség adja.
Nagyon egyszerűen elkészíthető étel, és valóban ez a kalóriaszegény változat.
Hozzávalók 6 fő részére: 3 emberes burgonya, 2 nagy sárgarépa, 1 vastag fehérgyökér, 1 nagyobb pasztinák, 1 kisebb zellergumó, hagyma, fokhagyma, darált pritaminpaprika, 1 ek olívaolaj,1 kis doboz natúr joghurt, só, bors, fűszerpaprika, kevés őrölt kömény, 1 db babérlevél.
Elkészítése: A zöldségeket hámozzuk meg és kockázzuk/szeleteljük fel, lehetőleg azonos méretűre. A hagymát, fokhagymát aprítsuk fel majd olívaolajon kezdjük el pirítani. Adjunk hozzá egy kis sót, így nem égnek meg, hanem szép egyenletesen pirulnak meg üvegesre. Tegyük bele az edénybe a zöldségeket is, a burgonya kivételével, majd kevergetve pirítsuk őket. Szórjuk meg a megpárolódott zöldségeket fűszerpaprikával, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy jó 1 ujjnyira ellepje. Forraljuk fel, majd tegyük hozzá a kockára vágott burgonyát is. Fűszerezzük, sóval, borssal, edjuk hozzá a babérlevelet is, és a fűszerköményt is. Tegyünk egy ek. darált pritaminpaprikát is a levesünkhöz, majd főzzük addig, amíg a zöldségek meg nem puhulnak. Vegyük ki a babérlevelet és keverjük a levesünkhöz egy doboz natúr joghurtot.
Tálalásnál megszórhatjuk vágott petrezselyemzölddel is.

Címkék:
burgonyás,
paszternák,
sárgarépa,
zeller
2018. március 28., szerda
Zellerkrémleves
Ismét egy krémleves, ami gyorsan elkészül és finom is.
Hozzávalók: 1 nagyobb fej zellergumó, 1 sárgarépa, egy petrezselyem gyökér, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 ek olívaolaj, só, bors, 1 doboz alacsony zsírtartalmú tejszín.
Elkészítése: a hagymákat felkockázzuk és megfonnyasztjuk az olajon. Felöntjük annyi vízzel, amennyi levest szeretnénk és beletesszük a megtisztított, felkockázott zöldségeket. Puhára főzzük őket, közben ízesítjük sóval, borssal, majd egy botmixerrel pürésítjük és beleöntjük a tejszínt is. Még egyszer összeforraljuk szórunk bele szárított petrezselyemzöldet és tálalható.

2018. március 10., szombat
Thai sült tészta
A recept úgy kezdődik, végy egy barátnőt, aki segít darabolni :) A többi már megy, mint a karikacsapás.
Hozzávalók 2 főre: 1 fél csirkemell filé, 2 db szárzeller, 1 fél kicsi zellergumó, 1 db újhagyma, 1 db csilipaprika, ujjnyi gyömbér, 2 gerezd fokhagyma, 3-4 brokkoli rózsa, 1 marok reszelt sárgarépa, 1 pak choi, só, bors, ázsiai fűszerek, koriander, citromnád, 1 fél lime héja és leve, földimogyoró és szezámolaj, tk kiőrlésű chow mein tészta 2 tekercs, 1 ek halszósz, 1 ek szójaszósz.
Elkészítése: A csibemellet daraboljuk fel, egyforma méretűre, a zöldségeket vágjuk vékony csíkokra. Fogjuk a wokot és öntsünk bele mogyoróolajat, melegítsük fel forróra, majd szórjuk bele a csibehúst és kezdjük el pirítani. Szórjuk meg az ázsiai fűszerekkel, majd amikor megpirult, vegyünk ki a wokból. Öntsünk még egy kevés szezámolajat az edénybe és kezdjük el pirítani a zöldségeket is. Először a csilit, a gyömbér és a fokhagymát, majd a keményebb zöldségekkel folytassuk, a zeller, brokkoli és a pak choi fehér részei, meg a szárzellet mehet az edénybe. Pár percig pirítsuk magas lángon, tegyük hozzá a brokkolit, majd a sárgarépát az újhagymát és a pak choi zöldjét is. Reszeljük bele a lime héját, facsarjuk bele a levét, öntsük hozzá még a halszószt és a szójaszószt, majd tegyük vissza a csirkehúst is. Közben a tésztát főzzük ki, szűrjük le és azzal is pirítsuk még át.

2017. november 30., csütörtök
Zöldséges curry kuszkusszal
Ilyen étel már volt itt, de azt hiszem a köret más volt hozzá.
Mindegy, nem lehet elégszer leírni valamit, főleg ha mások a hozzávalók, mert zöldség és zöldség között is vannak különbségek :)
Hozzávalók 6 fő részére: 1 nagy fej hagyma, 2 duci gerezd fokhagyma, 2 közepes édesburgonya, 2 közepes méretű sárgarépa, 2 db szárzeller, 250 gr brokkoli, 250 gr karfiol, 500 gr spenót, 1 doboz kókusztej, 2 ek olívaolaj,só, bors, kurkuma, koriander, római kömény, chilipehely, 1 ek paradicsompüré, 1 ek paprikakrém, 500 gr kuszkusz.
Elkészítése: A zöldségeket megtisztítjuk, felaprítjuk. A hagymát és fokhagymát finomra vágjuk és olajon elkezdjük pirítani. Amikor már kis színt kapott, hozzáadjuk a sárgarépát és a zellert, majd a kétféle krémet is. Felöntjük vízzel és beletesszük a többi zöldséget is a spenót kivételével. Mehetnek a fűszerek, a chilivel bánjunk óvatosan, mert nem mindenki szereti a csípőset. Kicsit legyen pikáns az étel, de ne tegyünk bele túl sokat. Amikor a zöldségek majdnem megpuhultak, öntsük fel a kókusztejjel, azzal is főzzük amíg minden zöldség puha nem lesz. Tegyük bele a spenótot, de már csak pár percig forraljuk. A kuszkuszt kétszeres mennyiségű forrásban lévő vízzel öntsük le, majd takarjuk le és hagyjuk állni 10 percig, utána egy villával keverjük át. Nem szükséges sózni, hiszen az ételünk eléggé sós.

2016. november 18., péntek
Édesburgonya és zeller chips
Szereted a chipset, de egészséges nassolni valóra vágysz inkább? Semmi akadálya, lehet ötvözni a kettőt. :)
Ez is édesburgonyából és zellerből készült, de lehet csinálni sárgarépából, céklából is ilyen csemegét.
Sőt, ha szereted a paszternákot, vagy a petrezselyem gyökeret abból is nagyon finom. A lényeg az, hogy kemény gyökérzöldség legyen, amit uborkagyalun szépen egyformára lehet vágni.
A zöldséget meg kell tisztítani, aztán a 190-200 fokos előre melegített sütőbe tenni, sütőpapírral bélelt tepsin, szépen elteregetve, lehetőleg ne fedjék egymást. Én megspricceltem egy kevés olíva olajjal a sütés előtt és megszórtam tengeri sóval, frissen őrölt borssal és csili pehellyel. 15-20 perc alatt megsül.
Ez volt tegnap az ebédem, joghurtos cékla salátával. Tudom ajánlani, nagyon finom, laktató fogás.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)