A következő címkéjű bejegyzések mutatása: barna rizs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: barna rizs. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. szeptember 25., szerda

Töltött batáta

Vagyis édesburgonya, ha úgy jobban tetszik. Ez a verzió most csilis babos barna rizzsel lett megtöltve és a tetejére reszelt sajt került. Vegyes jégsaláta, koktélparadicsom, salotta hagyma és avokádó volt a kísérője, egy kis olívaolajjal, fehér balzsamecettel.
 Hozzávalók: fejenként egy édesburgonya, 1 doboz csilisbab keverék, só, bors, fűszerpaprika, római kömény, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, olívaolaj,1 tasak előfőzött barna rizs, némi reszelt sajt a tetejére.
Elkészítése: A hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk, olívaolajban megfuttatjuk és hozzáöntjük a kész csilis bab keveréket és együtt sütjük a kettőt, közben fűszerezzük, ízlés szerint. Amikor a keverék jól besűrűsödött, hozzáadjuk az előre megfőzött barna rizst is. Az édesburgonyákat megmossuk, megszurkáljuk villával, majd 180 fokos sütőben puhára sütjük. Középen kettévágjuk, betöltjük a csilis babos keveréket, ráreszeljük a sajtot és még egy picit együtt sütjük, amíg a sajt rá nem olvad. Vegyes salátával tálaljuk.


2019. április 5., péntek

Töltött cukkini

Láttam egy videót töltött cukkiniról, ami nagyon tetszetős volt. Gondolkoztam azon, mivel tudnám a receptben szereplő húsos szalonnát kiváltani, hogy számunkra is ehetővé váljon az étel. Aztán megszületett az ötlet, gombás rizzsel fogom helyettesíteni és lőn!
Hozzávalók 3 fő részére: 3 nagyobb saláta cukkini, 15 dkg főtt barna rizs, 25 dkg barna csiperke gomba, 1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1-2 ek olívaolaj, 1 cs petrezselyemzöld, 6 tojás, 100 gr füstölt mozzarella, só, bors, kakukkfű.
Elkészítése: a cukkinikat mossuk meg és a felső harmadukat vágjuk le. Kaparjuk kis a belsejüket és a levágott részt is aprítsuk össze ( késes aprítóban célszerű)- Ugyanígy a gombákat is mossuk le, majd késes aprítóban aprítsuk fel őket finomra. Főzzük meg a rizst, szűrjük le. A hagymát, fokhagymát aprítsuk fel és kezdjük el pirítani az olívaolajon. Tegyük hozzá a cukkinik belsejét és a levágott részeket is, majd a gombát is. Süssük addig amíg a nedvesség teljesen eltűnik a serpenyőből. Fűszerezzük alaposan meg, majd keverjük össze a rizzsel és a tojások elválasztott, majd enyhén felvert fehérjével. Töltsük be a cukkinikba a tölteléket, majd készítsünk 2-2 mélyedés mindegyikbe egy kanál segítségével. Tegyük a mélyedésekbe a sárgáját, majd borítsuk be az egészet a füstölt sajttal. Süssük 180 fokos sütőben 10-15 percig.

2018. április 10., kedd

Keleties ízvilág

Azt hiszem én mindenféle náció konyháját kedvelem:) Vagyis mindenféle náció konyhájából vannak kedvenceim, talán így pontosabb a megfogalmazás. Ez most egy kicsit marokkói ízvilágú, de mégsem teljesen az, olyan találomra, gondolomra fűszereztem a saját kútfőből.
Nekem bejött, remélem a többi kosztosomnak is megfelel a mai ebéd. :)
 Hozzávalók 6 főre: 2 bögre barna rizs, 1 ek olívaolaj, fűszerek : csillagánizs, szegfűszeg, egész fahéj, kardamom, só, bors, 3 gerezd fokhagyma.
A feltéthez 1 nagy fej hagyma, 1 ek olívaolaj, 3 alma, 1 ek méz, 1 marék mazsola, 15 szem aszalt sárgabarack, 15 szem aszalt szilva, őrölt koriander, római kömény, só, bors.
Hús helyett 2 csomag füstölt tofu.
Elkészítése: a rizst megmosom, majd olívaolajon átpirítom, felöntöm kétszeres mennyiségű vízzel, majd a fűszereket is hozzáadom és lassú lángon párolom 30-35 percig.
A feltéthez megtisztítom a hagymát, karikára vágom és olívaolajon elkezdem pirítani. Kevergetni kell hogy ne égjen meg, de még nem sózom ilyenkor. Közben az almákat is meghámozom, cikkere vágom, majd hozzáadom a karamellizált hagymához. Picit még együtt sütöm, mehet bele a méz és egy kevés vízzel felöntöm, de csak annyival, hogy az alma megpárolódjon benne. Ekkor adom hozzá az aszalt gyümölcsöket, sózom, borsozom, és megszórom őrölt korianderrel meg római köménnyel is.
A tofut kockákra vágom és olívaolajon átsütöm. Tálalásnál először a rizs kerül a tányérra, a közepére halmozom a gyümölcsös ragut, majd a tofu kockákat is elrendezem a tányéron. Apróra vágott snidlinggel megszórom és kész.

2018. január 10., szerda

Samosa kis csavarral

Ilyen amikor egy jellegzetesen ázsiai ételt, kis csavarral mexikóivá varázsolunk.:) A samosa eredetileg Indiában ismert utcai étel, amit mangó chutney-val szokás tálalni, és a tésztát olajban sütik ki. Ez viszont tortillába van hajtogatva, sütőben sült, olaj nélkül és avokádó krémmel, azaz guacamoléval tálaltam. Zöldborsó helyett is fekete babbal készült a töltelék, csak hogy stílusos maradjak.:)
 Hozzávalók: tortilla lapok (6 db), 1 fej hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 bögre barna rizs, 2-3 krumpli, 1 doboz fekete bab, olíva olaj, chili paprika, 1/2 kaliforniai paprika, sárgarépa, 20 dkg cheddar sajt,gyömbér (ujjnyi), só, bors, koriander, római kömény, chili pehely, fűszerpaprika, korianderzöld (vagy petrezselyem) 2 érett avokádó, 1 fej salotta hagyma, 5-6 koktélparadicsom, 1 lime leve.
Elkészítése: főzzük meg a rizst és hagyjuk langyosra hűlni. Készítsük el a ragut. A hagymát kockázzuk fel, a fokhagymát is aprítsuk, majd a chili paprikát és a kaliforniai paprikát is. Hámozzuk meg a krumplikat és kockázzuk fel, tegyük oda főni sós vízbe, de ne főzzük meg teljesen. Egy másik serpenyőbe tegyünk olajat, kezdjük el pirítani a hagymát, gyömbért, paprikákat. A sárgarépát kockázzuk fel apróra, vagy a nagyobb lyukú reszelőn reszeljük le. Adjuk a zöldséges keverékhez és süssük még pár percig. A krumplit szűrjük le, öntsük a zöldségekhez, forgassuk jól bele és fűszerezzük őrölt korianderrel, őrölt borssal, római köménnyel, esetleg egy kevés chili pehellyel és fűszerpaprikával. Öntsük hozzá a fekete babot és zárjuk el a lángot. Hagyjuk ezt is langyosra hűlni. Közben reszeljük le a cheddar sajtot.  Terítsünk ki egy lap tortillát, tegyünk egy kanálnyi rizst, arra szórjunk a sajtból bőven, majd egy kanál zöldséges keveréket halmozzunk a tetejére. Szórjuk meg koriander zölddel, vagy petrezselyemmel. Kenjük meg egy kevés vízzel a széleket, majd hajtogassuk háromszög alakra. A hajtogatott felével tegyük a sütőlapra a samosákat és 200 fokon süssük 15 percig. Készítsük el a guacamolét, amíg sülnek a töltött háromszögek. Vágjuk apróra a salotta hagymát, magozzuk ki a paradicsomokat és azokat is vágjuk fel. Sózzuk borsozzuk, és adjunk hozzá chili pelyhet, valamint egy lime levét is. Várjuk félbe az avokádókat, a magjukat távolítsuk el, kanalazzuk ki a húst és törjük össze villával, szórjunk bele aprított koriander zöldet, majd forgassuk bele az előkészített keverékünkbe.


2017. október 17., kedd

Változatok egy témára

Az indiai ízvilágú curry az egyik nagy kedvencem. Nem utolsósorban azért, mert számtalan variációja létezik, csupán fantázia kérdése épp melyiket választjuk. Remekül lehet hasznosítani a megmaradt zöldségeket ezzel a módszerrel.
A mai változatban a fodros kel a főszereplő.
Hozzávalók 4 fő részére: 250 gr barna rizs (ez most vadrizses keverék volt) 1 db édesburgonya, 1 doboz Bonduelle csicseriborsó, 1 csomag fodros kel (teszkós), 1 ujjnyi gyömbér, 1 fej hagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 2 ek paradicsompüré, a zöld chili, 1 doboz kókusztej, olaj, fűszerek
Elkészítése: a barna rizst pirítsuk meg, engedjük fel kétszeres mennyiségű vízzel és lassú tűzön kb fél óra alatt főzzük puhára. Ez alatt az idő alatt pont elkészül a ragunk is.
A raguhoz vágjuk össze a hagymát, fokhagymát, chili paprikát, a gyömbért reszeljük le. Egy mélyebb edényben öntsünk pár ek olajat, hevítsük fel és kezdjük el sütni a felaprított zöldségeket. Amikor már jól megfonnyadtak, keverjünk hozzá 2 ek sűrített paradicsomot is, majd öntsük fel  2 bögre vízzel. Tegyük bele a felkockázott édesburgonyát és a fodros kelt is. Fűszerezzük ízlés és tetszés szerint. Én egy indiai fűszerkeveréket használok, de lehet bele tenni kurkumát, római köményt, garam massalát, és őrölt borsot is. Sózzuk meg az ételt, és főzzük így együtt kb 10 percig. Ez alatt megpuhulnak a zöldségek és bele lehet tenni a csicseriborsót és a kókusztejet is. Még pár perc rotyogtatás és már tálalhatjuk is ezt a megunhatatlan finomságot.

2017. október 5., csütörtök

Rakott kel, elvetemült módon.

A másik lányom is már ezeket az ételeket eszi, és vele az a szerencsém, hogy ő rendel is. :) Mára pl rakott kelt kért. Kicsit vakartam a fejem, hogy pótoljam a darált húst, de azt hiszem egészen jól sikerült a megoldás, bár a hús ízét nem lehet pótolni. Szóval, ha valaki azt várná, hogy ugyanolyan finom lesz mint egy olyan igazi rakott kel, az bele se vágjon. Meglehetősen elvetemült alkotóelemekkel pótoltam :) De legközelebb kipróbálom szójagranulátummal is.
 Hozzávalók: 1 nagy fej kelkáposzta, 1 nagyobb bögre barna rizs, 1 doboz vörösbab konzerv, kb 5 dkg darált dió, 2 ek zabkorpa, hagyma, fokhagyma, só, bors, fűszer paprika, olaj, 12 %-os tejföl
Elkészítése: Először kezdjük a rizzsel, mert ennek legalább fél óra kell. Rizst átmosni, megpirítani, felönteni 2,5 szeres vízzel és fél órát főni hagyni lassú tűzön. Aztán jön a "darált hús" :D. Egy blenderbe beleöntöm a konzerv babot és jót összeturmixolom. Ha nincs ilyesmi, akkor törjük össze villával, vagy tegyük késes aprítóba stb. Valamilyen módon pürésítsük ez a lényeg, használjuk fel nyugodtan hozzá a levét is. Aztán daráljuk le a diót, vágjuk össze a hagymát, fokhagymát. Ne sajnáljuk, mint említettem ez nem hús, bőkezűen fűszerezzünk. Tegyük egy serpenyőbe a hagymát, fokhagymát, olajon pirítsuk át, mehet a bab és a dió, zabkorpa is. Gyönyörűen be fog sűrűsödni. Kiadósan fűszerezzük sóval, fűszerpaprikával, borssal. A kelkáposztát szedjük leveleire, vágjuk ki a vastag eret belőle és főzzük meg picit, egy lábosban. A főzővízbe tehetünk borsot, köménymagot, fokhagymát, sót. Szedjük ki a leveleket csepegtessük le. Kezdjük el összerakni az ételt. Egy hőálló edénynek az alját kenjük ki olajjal, vagy vajjal, szórjunk némi zsemlemorzsát a zsiradékra. Fektessünk le egy réteg kelkáposzta levelet, majd mehet rá egy réteg rizs, és a "darált húsból" is egy réteg. Ismételjük meg ezt a műveletet, zsemlemorzsa nélkül. A tetejét fedjük be káposztalevelekkel, morzsoljuk rá egy kevés vajat, majd kenjük be a tetejét tejföllel. 180 fokos sütőben süssük 20-25 percig. Ha jobban megszeretnénk kapatni a tejfölt, lehet kicsit tovább is.

2017. október 2., hétfő

Rakott lecsós zöldbab barna rizzsel

Nos, ez az étel azért született, mert mindig van Valakinek valami extra kívánsága. :) Igen, az életmód változtatásom felbujtójának, a húsmentesen étkezőnek, aki most még fogfehérítésen is átesett, ezért nem lehet színes ételt ennie. (mármint olyant, ami elszínezheti a fogát):) Nos, ennek a jegyében született a mai ebéd és még legalább 2 napig ilyesmik lesznek az étlapon.

 Hozzávalók 5 főre: 20 dkg barna rizs, 50 dkg zöldbab, 30 dkg hagyma, 30 dkg paprika, 30 dkg paradicsom, 20 dkg feta sajt, 10 dkg mozzarella, só, bors, 2 gerezd fokhagyma, némi olaj.
Elkészítés: megfőzzük előírás szerint a barna rizst, ennek picit hosszabb főzési idő kell mint a fehérnek és több folyadékot vesz fel. Aztán megtisztítjuk és feldaraboljuk a zöldbabot, azt is megfőzzük sós, fokhagymás vízben. Ezt követően elkészítjük a lecsót a szokásos módon. Majd ha mindennel készen vagyunk, következzék a rétegezés. Egy tűzálló tálat kiolajozunk vagy kivajazunk, ízlés szerint. Az aljára kerül egy réteg rizs, arra egy réteg zöldbab, majd a lecsó. Utána ismét rizs és még egy réteg a zöldségekből. A tetejére ismét rizs kerül, és a sajtokat rámorzsoljuk. 180 fokos sütőben addig sütjük, amíg a sajtok megolvadnak. Látványnak nem annyira csodás, de ízre nem rossz. :)