2016. december 3., szombat

Padlizsános csibemáj

Most egy kicsit hanyagolom a másik blogom, ezt is frissíteni kell időnként. :)
Az egészségi állapotom igényelt némi sürgős beavatkozást az életmódomba, így megint van ok arra, hogy ide is írogassak. Régebben a lányaim miatt főztem időnként másképp, most magam miatt fogok.
Az ételek készítésénél a Testszerviz módszereit követem.
Hozzávalók : (egy személyre főzök, ezt kéretik figyelembe venni) egy kisebb padlizsán, 3 db csibemáj, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál kókuszolaj, só, bors, kakukkfű, csilipehely.
Elkészítése: a padlizsánnal kezdtem, megmostam, félbevágtam és felkarikáztam, majd a kókuszolajon elkezdtem pirítani. A padlizsán nagyon sok zsiradékot képes felvenni, de később ki is adja magából, így ne ijedjünk meg, csak kevergessük. sűrűn, hogy ne kapjon oda. Megsóztam, így egy kis folyadék máris keletkezett az edényben, kevergetés közben összevágtam a fokhagymát és azt is rászórtam. Amikor már látszik, hogy a padlizsán kezd megsülni, tegyünk rá frissen őrölt borsot és kakukkfüvet, csilipelyhet, majd forgassuk hozzá a feldarabolt májat is. Ezt követően már csak 2-3 percig süssük, épp annyi ideig, amíg a máj átsült, tovább nem kell, nehogy megkeményedjen a belsőség.
Tálaljuk és szórjuk meg feta sajttal.

Nincsenek megjegyzések: