2016. december 5., hétfő

Reggeli saláta

A megmaradt mindenféle felhasználás jegyében. :)
Tegnapról maradt egy kis szívsaláta, néhány retek, egy főtt tojás, ezt kicsit feljavítottam fetával töltött görög antipastival és máris készen volt a finom laktató reggeli. (ami így fél tíz magasságában már nem érezhető a gyomorban, így muszáj valami kaja után nézni ) :D

2016. december 3., szombat

Padlizsános csibemáj

Most egy kicsit hanyagolom a másik blogom, ezt is frissíteni kell időnként. :)
Az egészségi állapotom igényelt némi sürgős beavatkozást az életmódomba, így megint van ok arra, hogy ide is írogassak. Régebben a lányaim miatt főztem időnként másképp, most magam miatt fogok.
Az ételek készítésénél a Testszerviz módszereit követem.
Hozzávalók : (egy személyre főzök, ezt kéretik figyelembe venni) egy kisebb padlizsán, 3 db csibemáj, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál kókuszolaj, só, bors, kakukkfű, csilipehely.
Elkészítése: a padlizsánnal kezdtem, megmostam, félbevágtam és felkarikáztam, majd a kókuszolajon elkezdtem pirítani. A padlizsán nagyon sok zsiradékot képes felvenni, de később ki is adja magából, így ne ijedjünk meg, csak kevergessük. sűrűn, hogy ne kapjon oda. Megsóztam, így egy kis folyadék máris keletkezett az edényben, kevergetés közben összevágtam a fokhagymát és azt is rászórtam. Amikor már látszik, hogy a padlizsán kezd megsülni, tegyünk rá frissen őrölt borsot és kakukkfüvet, csilipelyhet, majd forgassuk hozzá a feldarabolt májat is. Ezt követően már csak 2-3 percig süssük, épp annyi ideig, amíg a máj átsült, tovább nem kell, nehogy megkeményedjen a belsőség.
Tálaljuk és szórjuk meg feta sajttal.

2016. november 18., péntek

Édesburgonya és zeller chips

Szereted a chipset, de egészséges nassolni valóra vágysz inkább? Semmi akadálya, lehet ötvözni a kettőt. :)
Ez is édesburgonyából és zellerből készült, de lehet csinálni sárgarépából, céklából is ilyen csemegét.
Sőt, ha szereted a paszternákot, vagy a petrezselyem gyökeret abból is nagyon finom. A lényeg az, hogy kemény gyökérzöldség legyen, amit uborkagyalun szépen egyformára lehet vágni.
A zöldséget meg kell tisztítani, aztán a 190-200 fokos előre melegített sütőbe tenni, sütőpapírral bélelt tepsin, szépen elteregetve, lehetőleg ne fedjék egymást. Én megspricceltem egy kevés olíva olajjal a sütés előtt és megszórtam tengeri sóval, frissen őrölt borssal és csili pehellyel. 15-20 perc alatt megsül.
Ez volt tegnap az ebédem, joghurtos cékla salátával. Tudom ajánlani, nagyon finom, laktató fogás.

2016. október 18., kedd

szendvicsek másképp

Láttam a múltkor FB-on egy kis filmet édesburgonya szendvicseket mutatott be. No persze, hogy egy magamfajta kísérletezősnek nem kellett ennél több, csak az alkalomra vártam.:)
Az alkalom mint olyan, tegnap délután jött el, edzés előtt. Mert ilyenkor valamit enni kell, hogy ne essen le a vércukorszint, de ne legyen megterhelő a gyomornak sem, hogy az edzést (spinning) végig tudjam nyomni. Vettem édesburgonyát, leszeleteltem vékonyra ( kb 5 mm) és betettem a sima kenyérpirítóba. Hagytam benne pár percig, azért vigyázni kell, ne égjen meg, mert akkor már nem finom. Kivettem amikor megpuhultak, tettem a két kisebbre light mozzarellát és fügét. A nagyobb szeletre pedig light sonkát és kápia paprikát. Egyrészt nagyon finom, másrészt meg szerintem egészséges is. Tudom ajánlani kipróbálásra.

2016. július 7., csütörtök

cukkini másképp

Szögezzük le, imádom a rántott cukkinit!
OK, tudom nem erre a blogra való recept, de akkor is imádom és ebből nem engedek! :)
Most viszont hozok egy egészségesebb receptet, amit el lehet készíteni gluténmentesen is, csupán zsemlemorzsa helyett valami más alternatív panírt kell hozzá keresni, mondjuk darált mandulát, vagy diót, vagy egyebet, fantázia kérdése.
Mivel nem olajban sült, ezért ki lehet váltani a vastag panírban készült rántott változatot.
 Hozzávalók: 1 kisebb cukkini, 2 tojás, nem tudom mennyi zsemlemorzsa, találomra öntöttem, de pont elég volt, 1 marék reszelt parmezán, kevés só, bors, csili paprika pehely, bármilyen zöldfűszer, lehet leverni is. Én most bazsalikomot, lestyánt, oregánót és petrezselyemzöldet aprítottam össze. A mártogatóshoz tejföl, vagy joghurt, fokhagyma csili pehely.
Elkészítése: A tojásokat külön tálban felverem, a többi hozzávalót egy másik tálban összekeverem. A cukkinit vékonyan felkarikázom. Majd megforgatom egyenként előbb a tojásban, utána a panírban.
Egy tepsire sütőpapírt fektetek, és arra szépen ráteszem a cukkini karikákat, egymás mellé.
230 fokos sütőben 20 percig sütöm. A mártogatóshoz elkeverem a tejfölben (joghurtban) a zúzott fokhagymát és a csili pelyhet, majd ebbe a keverékbe mártogatom a cukkini ropogósokat.

2016. június 8., szerda

Ebéd 500 kalóriából

Pedig zsírt is tartalmaz.:) Nekem amúgy semmi bajom a zsírokkal, sokkal inkább eszem ilyesmit, mint finomított étolajat. A ma ebéd egy zacskó kész salátából, 10 dkg  mini mozzarellából és 5 dkg pirított baconből állt össze. Fűszerként csak pár csepp balzsamecet van rajta. Só nem kell, mert a bacon elég sós, olaj szintén nem, mert a bacon zsírjából pont elég zsiradék kerül rá, hogy egy élvezhető, ízletes saláta ebédet kapjunk.:)

2016. március 2., szerda

Chia mag mint reggeli

Itt az ideje egy frissítésnek gondoltam ma reggel, ennek örömére mindjárt egy egészséges reggelivel indítsuk a napot!
A chia magról és jótékony tulajdonságairól ITT lehet olvasni.
Persze, mindig van új a nap alatt, mindig felfedeznek valamit, ami irtó egészséges, és reméljük ezmost is így van.:) Mindenesetre a kis apró magok valóban megduzzadnak, valóban zselés állagúvá válnak nedvesség hatására és még finomak is.
A belőle készült pudingot össze lehet keverni mindenféle idénygyümölccsel, de szerintem ennek a sós változatát is el lehet készíteni, ha valaki azt szeretné. Pl el tudnám ezt képzelni finom pirított bacon darabokkal is (sicc) igaz, akkor nem tennék mézet a natur joghurthoz. :)
Hozzávalók: 2 dl natur joghurt ( vagy tej) 1 tk méz, 2 ek chia mag, tetszés szerint gyümölcs.
Elkészítése: Előző este keverjük össze a magokat a joghurttal és a mézzel, majd hagyjuk egy éjszakát állni a hűtőben. Másnap ízlés szerint fogyasszuk el gyümölcsökkel, de önmagában is finom.