2017. augusztus 17., csütörtök

Héjában sült burgonya paradicsommal és roston sült karfiollal

A paradicsomos sült burgonya ötlete, Pontycomból származik.
A paradicsomos sült burgonya hozzávalói: személyenként egy nagy burgonya, 1-2 szelet paradicsom,ugyanennyi mozzarella, só, bors, kakukkfű, olívaolaj.
A roston sült karfiolhoz: egy fej karfiol, só, bors, kakukkfűágak, zsályalevelek, olívaolaj
Elkészítése: A karfiolt rózsára szedjük, majd felszeleteljük kb 1 cm darabokra. Sózzuk, borsozzuk, megspricceljük olívaolajjal, majd rátesszük a kakukkfű ágacskákat és a zsályaleveleket és a sütő grillező funkcióját használva 250 fokon aranybarnára sütjük. Félidőben nem árt megfordítani a szeleteket.
A burgonyákat megmossuk, héjában előfőzzük kb 10 percig. Kihűtjük, félbevágjuk, olajjal megkenjük, majd egy sütőlapra helyezve elrendezzük őket. Megszórjuk sóval, frissen őrölt borssal, majd mindegyikre helyezünk egy-két szelet paradicsomot azokat is megfűszerezzük kakukkfűvel. Beborítjuk a mozzarella sajtokkal és 200 fokos sütőbe téve addig sütjük, amíg a burgonya nem lesz ropogós. Kivéve a sütőből frissen aprított bazsalikommal megszórjuk.


2017. augusztus 14., hétfő

rakott cukkini hús nélkül

Egyszerű, de kicsit macerás étel.:) A macerát az jelenti, hogy a cukkini karikákat egyenként lisztbe mártva kell kisütni olajban, mielőtt felhasználnák. Szerencsére gyorsan megy. :)
 Én egy kerámia tepsivel készítettem el, 6 fő részére.
Amit felhasználtam : 2 közepes cukkini, kevés liszt, kevés étolaj, 1 csomag alpesi füstölt sajt, kb 5 dkg cheddar sajt reszelve, 1 db 450 gr-os tejfölt, 2 egész tojás, só, bors, szárított kapor, egy cs. vágott petrezselyemzöld. A tepsi kikenéséhez 3 dkg vaj és 5 dkg glutén mentes zsemlemorzsa.
Elkészítése: a cukkiniket megmostam kb 5 mm vtg-ra felszeleteltem és vékonyan liszteztem mindkét oldalát. Olajban kisütöttem, de csak épp hogy, nem kell aranybarnára.  A tejfölt kikevertem a 2 tojással és fűszereztem. A tepsi alját kikentem vajjal, megszórtam zsemlemorzsával, majd leraktam egy réteg sült cukkinit. Beborítottam sajttal, ráöntöttem a tejfölös keverék harmadát, majd folytattam.
A tetejére ismét tejfölös cucc került, majd megszórtam egy kevés reszelt sajttal még. 180 fokos sütőben 25 perc alatt megsült.

2017. július 26., szerda

Görög töltött zöldségek

A TV Paprikán az egyik kedvenc sorozatom ismétlik, Rick Stein mediterrán kirándulását Velencétől Isztambulig. Tegnap Görögország volt a palettán, már láttam ezt a sorozatot is, de tegnap valamiért felkeltette az érdeklődésem a töltött zöldség. Biztosan azért, mert húsmentes és alacsony kalóriatartalmú, amit mostanság erősen preferálunk a családom hölgytagjaival.:)
Hozzávalók ( 2 személyre): 2 paradicsom, 2 paradicsom alakú paprika, hagyma, fokhagyma, menta, petrezselyemzöld, oregánó, sűrített paradicsom, só, bors, rizs, kevés olívaolaj.
Elkészítése: először a paradicsomot és a paprikát készítsük elő, mossuk meg és a paprikának vágjuk ki a magházát, a tetejét tegyük félre, később jól jön. A paradicsomoknak is vágjuk le a tetejét, majd kanalazzuk ki a belsejét. Öntsünk egy serpenyőbe kevés olajat, pirítsunk meg rajta egy fej összevágott hagymát, 2-3 fokhagymagerezdet és a paradicsom kivájt belsejét. Tegyünk  még hozzá 2-3 tk. paradicsompürét, majd öntsük fel kevés vízzel, hogy ne kapjon oda. Öntsük bele a rizst (egy kis pohárral elég) és öntsük fel kétszeres mennyiségű vízzel, vagy ha van csirke-alaplé akkor azzal. Fűszerezzük sóval, borssal, szárított oregánóval  és tegyük bele a felaprított zöldet is. Fözzük addig fedő alatt, amíg a rizs fel nem szívja az összes nedvességet. Ezt követően kanalazzuk bele a rizst a zöldségekbe, sózzuk, borsozzuk, locsoljuk meg egy kevés olajjal, öntsünk alá egy kis csészényi vizet és 140 fokon süsük legalább 1 órát, alufóliával letakarva.
Egytálételnek is kiváló, de ha valaki köretnek eszi, úgy is jó.

2017. július 4., kedd

Vidám nyári ebéd

Nem is kellett főzni, ha csak azt a tényt nem számítom, hogy a sajtot meg kellett grillezni hozzá.
Hétvégén voltunk egyszer vacsorázni a Szt John hotel teraszán. Ott ettem egy ehhez hasonló ételt, ami nagyon ízlett. Hagymás kecskesajt grillezve, pirított kesudióval és coleslaw-val.
Ma megpróbáltam én is ezt reprodukálni, kisebb sikerrel.:) Kecskesajtot nem kaptam, így maradtam a hagyományos grillezhető sajtnál. A többi stimmel.
Íme az én készítményem
és az eredeti étel.

2017. június 21., szerda

töltött cukkini

Mielőtt belevágnék a recept leírásába, képzeljük el, hogy ez itt egy gömbcukkini. :)
Na jó, tudom, nem is hasonlít rá, de akkor is. :)  Mert azért, cukkini az istenadta, csak hát nem a szép kis zöld cirmos, nagy potrohú fajta. :)

 Hozzávalók: 1 gömbcukkini helyett, egy sárga külsejű normál cukkini. Egy kisebb faj hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 koktél paradicsom, némi csicseriborsó, sajt. Fűszerek: só, bors, oregánó, fűszer paprika, aprított petrezselyemzöld, római kömény, olaj.
Elkészítése: A cukkinit skalpoljuk meg, és kaparjuk ki a  belsejét. Kb 5 mm-es pereme maradjon. A kikapart belsejét aprítsuk össze, ugyan úgy a hagymákat is, meg a paradicsomot is. Egy serpenyőbe öntsünk kevés olajat és kezdjük el a hagymákat pirítani, majd a paradicsomot és a cukkini belsőt is adjuk hozzá. Fűszerezzük nagyvonalúan, majd a végén mehet bele a csicseriborsó is és a reszelt sajt is. Végül keverjük bele az aprított petrezselyemzöldet is.Töltsük vissza a kikapart üregbe, majd 180 fokos sütőbe tolva süssük 30 percig.

2017. június 19., hétfő

Mézes balzsamos répák, rizi-bizivel

Hű de jó hosszú lett a cím :):)
A kaja viszont nagyon finom, bátran merem ajánlani.
Hozzávalók: sárgarépa, petrezselyemgyökér vegyesen, olaj, só, bors. Az öntethez, méz és balzsamecet, kevés vaj.
A rizi-bizihez zöldborsó, rizs, kis hagyma, olaj.
Elkészítése: A zöldségeket meghámozzuk, majd egy tepsiben elrendezzük sütőpapíron. Sózzuk, borsozzuk és egy kevés olajjal meglocsoljuk. 200 fokos sütőben kb 35-40 percig sütjük. (attól is függ a sütési idő, hogy milyen vastagok a répák) Közben elkészítjük az öntetet. Egy láboskába teszünk 1 jó nagy evőkanál mézet és ráöntünk kb 1 dl balzsamecetet és beforraljuk. 3-4 dkg vajat felkockázunk és elkeverjük a mártásban. Ráöntjük a sült zöldségekre és még 10 percig sütjük.
A rizi-bizi készítését gondolom nem kell ismertetni. :)

2017. június 15., csütörtök

Gluténmentes kuszkusz saláta

Tegnap mindenképp kuszkuszt szerettem volna venni a mai ebédhez, és meglepetésemre egy gluténmentes változatot találtam az áruház polcán. Kukoricából készített kuszkuszt.:) Nosza rajta, gondoltam én, kísérletezzünk, hátha van olyan jó, mint a másik búzából készült változat. Ráadásul a fő kosztosom előnyben részesíti a gluténmentes verziókat.
Így született meg ez a saláta, ami meleg nyári napokon szerintem ideális táplálék még főételnek is.
Hozzávalók 3,5 főre. :) 200 gr kukorica kuszkusz, 2 dl víz, só, bors, 20 dkg koktélparadicsom, 1 kisebb fej lilahagyma, 1 citrom leve, 1 nagyobb csomag petrezselyemzöld, 1 érett avokádó, egy kisebb fej karfiol, kb 20 dkg óriás garnélarák farok, olívaolaj
Elkészítése: A vizet forraljuk fel, és öntsük bele a kuszkuszt, majd főzzük 2 percig és zárjuk el alatta a lángot. Hagyjuk állni, majd sózzuk, borsozzuk és egy kevés olívaolajjal melegítsük vissza óvatosan, nehogy odakapjon. Ezt követően ismét zárjuk el a lángot és hagyjuk sorsára. Közben szeleteljük fel a karfiolt, sózzuk, borsozzuk, és egy beolajozott sütőlapra téve grillezzük meg a sütőben. Lehet sütni is, akinek nincs grillező funkciója. A rákokat olvasszuk ki és bő forró olajban pirítsuk meg, majd tegyük félre. A paradicsomot, lilahagymát, petrezselyemzöldet, avokádót kockázzuk fel. Locsoljuk meg citromlével és kevés sóval, majd óvatosan forgassuk össze a kihűlt kuszkusszal. Majdnem tabbouleh salátát kapunk így. Tálaljuk és a tetejét díszítsük meg a rákokkal és a karfiollal.