Szert tettem végre egy zöldség spirálozóra. Nem is értem hogy élhettem eddig nélküle? :)
Ma pedig szembejött velem ez a recept, így azonnal átváltottam kissé egészségesebb összetevőkre és máris megvolt a következő napi ebéd terve. :)
Hozzávalók: először is egy zöldségspirálozó, amihez már korrekt áron hozzá lehet jutni a web áruházakból. Aztán 2 fő részére kell még kb fél kg cukkini, 10 dkg gomba, 5 dkg zabpehely, 1 tojás, 1 fej hagyma, olaj, só, bors, szárított fokhagyma, kapor, petrezselyemzöld.
Elkészítése: a gombás fasírthoz apróra összevágjuk a gombát és a hagymát, majd egy serpenyőben egy kevés olajon szépen lepirítjuk, sózzuk, borsozzuk, meghintjük a porított fokhagymával. Félretesszük kihűlni, majd hozzákeverjük a tojást, zabpelyhet és a petrezselyemzöldjét. Kicsit állni hagyjuk, hogy a zabpehely megszívja magát, majd egy sütőpapírra, halmokat rakunk egy nagyobb kanál segítségével. 200 fokos sütőben ropogósra sütjük.
A cukkinit a spirálozó segítségével spagetti formára vágjuk, majd egy kevés olajon megfuttatjuk. Nem kell sokáig, pár perc elég neki. Sózzuk, borsozzuk, szórjunk rá kaprot is. Mire megsül a gombás fasírt, ez is elkészül, lehet tálalni.
2017. szeptember 13., szerda
2017. szeptember 7., csütörtök
Jean-Paul Almondo
A pécsi Korhely étterem után szabadon. Szombaton ott ebédeltem, és ezt a salátát rendeltem, mert az aznapi értékrendbe nem fért bele más kaja.:)
Annyira megtetszett, nemcsak az elnevezés, hanem maga az étel is, hogy gondoltam én ezt megpróbálom elkészíteni. Recept ugyebár nincs, nem is illik elkérni a séftől, de kb sikerült az íz alapján rekonstruálni a salátát.
Hozzávalók ( az én verziómhoz)4 fő részére: 1 jégsaláta, fél doboz rucola, fél doboz madársaláta, pár alma, 10 dkg szeletelt mandula, egy egész csibemell, az öntethez fehér balzsamecet 2 ek, olíva olaj 2 ek, pici só, 1 dl 100 %-os almalé, fél citrom leve. A hús pácolásához: 2 ek olívaolaj, só, bors, fokhagymapor, kurkuma.
Elkészítése: először a csibemellet pácoljuk be. Vágjuk a húst kockákra, majd egy jól záródó dobozba öntsük a pác hozzávalóit, keverjük el és forgassuk bele a húst. Legalább egy órán keresztül pácoljuk.
A hús, a tálalásnál legyen meleg a salátán. Ezt követően pirítsuk meg szárazon a mandulát is.
Tálalás előtt a salátát mossuk meg, centrifugázzuk ki ( ha nincs ilyen szerkentyű, akkor két konyharuha között szárogassuk meg) szórjuk meg a mandulával, szeleteljük rá az almát és locsoljuk meg az öntettel. A húst pirítsuk meg jól minden oldalán és forró tegyük a salátára.

Az én verzióm
a Korhely étteremé ( sajnos a fényviszonyok egészen mások voltak a fotózásoknál)
2017. szeptember 6., szerda
Majdnem cancun boil
Nos, az eredetitől eltérően ebben nincsenek nagyobb rákdarabok és nincs benne füstölt kolbász sem, ezért csak majdnem ....sőt, még abban is eltér, hogy nem újságpapíron tálaltam :)
Hozzávalók 5 fő részére: 860 gr piros héjú burgonya, 540 gr garnéla farok, 3 csöves kukorica, só, bors, mexikói fűszerkeverék, olívaolaj, citrom, petrezselyemzöld.
Elkészítése: a burgonyát héjastól főzzük 15 percig, a csöves kukoricát szintén. Amikor kihűltek, már jól darabolhatók, de még roppanósak kissé. A garnélát olvasszuk ki és keverjük össze a mexikói fűszerrel. Tegyük egy tepsibe az egészet, lehetőleg elkülönítve egymástól. A burgonyát és a kukoricát vágjuk apróbb darabokra, szórjuk meg sóval és borssal. Tegyük mellé a garnélát is, majd az egészet spricceljük meg olívaolajjal és forgassuk jól át. 250 fokon grill alatt süssük 20 percet, időnként forgassunk rajtuk, hogy mindenhol jól átpiruljanak. Tálalásnál szórjunk a garnélára aprított petrezselymet, tegyünk mellé citromot és adjunk még a zöldségek mellé pár szelet marinált paprikát.

2017. szeptember 3., vasárnap
Töltött cukkini
Mit lehet kezdeni az ebédről megmaradt köles salátával? Használjuk fel a holnapi ebédhez és készítsünk belőle töltött cukkinit.
Hozzávalók: 1 nagyobb cukkini, 2 nagyobb paradicsom, 1 fej hagyma, olívaolaj, só, bors, kakukkfű, fokhagyma 2 gerezd, ebédről megmaradt köles saláta ( kb az előző recept mennyiségének a fele) cheddar sajt 10 dkg
Elkészítése : Mossuk meg a cukkinit, vágjuk félbe, kaparjuk ki a magházát, de ne dobjuk ki, ha zsenge vágjuk fel apróra. Mossunk meg 2 paradicsomot azt is vágjuk fel kockára, aprítsuk fel a hagymát, fokhagymát. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, fektessük bele a kivájt cukkiniket és spricceljük meg olívaolajjal, majd 200 fokon süssünk 15-20 percet.
Közben vegyünk elő egy serpenyőt, kis olajon futtassuk meg a hagymát, fokhagymát, tegyük rá a cukkini belsejét, és a paradicsomot is, majd pároljuk , amíg elfő a leve. Közben fűszerezzük. Amikor kész keverjük össze a köles salátával, és töltsük meg vele a kissé kihűlt cukkini hajókat. Reszeljünk sajtot a tetejére és süssük addig tovább, amíg a sajt meg nem olvad.

Címkék:
cukkini,
köles,
paprika,
paradicsom,
sajt
Köles saláta
Igaz, hogy a címben megjelölt ételt én először a saláta kategóriában ettem, de simán be lehet illeszteni főétkezésnek is, ha egy kicsit megturbózzuk..)
Most én is ezt tettem, így került még a saláta tetejére némi pirított tökmag is, így számomra teljes értékű második fogás volt. Még a vendégem is (aki egyáltalán nem szokott ilyesmiket enni) megdicsérte.
Hozzávalók: 1 csésze köles, 2 db kaliforniai paprika ( piros és sárga) 1 fej hagyma, olívaolaj, só, bors, kakukkfű, némi tökmag, petrezselyemzöld.
Elkészítése: A kölest olajon megpirítjuk, majd felöntjük 2 pohár vízzel, sózzuk, borsozzuk kb 20 perc alatt alacsony lángon készre főzzük.
Egy másik serpenyőben olajon megfonnyasztjuk a hagymát és a paprikákat, megszórjuk kakukkfűvel, picit sózzuk. Majd összekeverjük a kettőt, pirítunk a tetejére egy kevés tökmagot és megszórjuk vágott petrezselyemzölddel.
A receptet Micheliszné Teritől kaptam a Mézesünnepen, Himesházán.

2017. augusztus 28., hétfő
Rókagombás bulgurral töltött padlizsánhajók
Ezt a receptet Illéskrisz konyhaoldalán találtam. Nagyon megtetszett és ma el is készítettem.
Mindig megcsodálom a fotóit, művésziek, szépek, izgalmasak. Én nem tudok ilyen profi fotókat készíteni, de az étel ettől függetlenül pompás receptet takart. Köszönet érte.
Hozzávalók : személyenként egy fél padlizsán. (méreteseket vettem, nekünk bőven elégnek bizonyult a fél is) 1 csészényi bulgur, 10 dkg rókagomba, 10 dkg csiperke, vaj, olíva olaj,só, bors, hagyma, fokhagyma, paprika, paradicsom petrezselyemzöld, a tálaláshoz görög joghurt, metélőhagyma, a tetejére 5 dkg füstölt sajt.
Elkészítése : a padlizsánnal kezdtem, félbevágtam és betettem a sütőbe 200 fokra, 35 percre. Aztán a bulgurt felöntöttem kétszeres mennyiségű vízzel és felforraltam, majd letakarva állni hagytam. Aztán a gombák kerültek sorra, egy kiszuperált fogkefe segítségével megtisztítottam a rókagombákat, a csiperkét meghámoztam. Összevágtam mindkettőt és vajon megpirítottam, félretettem. Közben a padlizsán megsült, kikapartam a belsejét, összevágtam. Hagymát, fokhagymát aprítottam és kockára vágtam egy kápia paprikának a felét és egy paradicsomot is. Serpenyőbe olajon megfuttattam a hagymát, beletettem a paprikát, paradicsomot és a felkockázott padlizsánt is. Sütöttem, sóztam, borsoztam, majd amikor összesült mehetett bele a zúzott fokhagyma és az aprított petrezselyemzöld is. Összekevertem a megfőtt bulgurral, visszatöltöttem a padlizsáncsónakokba, megszórtam a tetejét reszelt sajttal és ment vissza a sütőbe még 15 percre. Tálalásnál görög natur joghurtot tettem mellé, megszórtam a kápia paprika másik felével és metélőhagymával.

2017. augusztus 24., csütörtök
Vegyes saláta mangós öntettel és grillezett sajttal
Ez a recept úgy kezdődne, hogy menj el a boltba vegyél pár zacskó vegyes salátát és 2-3 doboz grillsajtot :)
Ami az előkészülteket illeti, ez is az igazság. Nem kell ehhez az ételhez más csupán egy személyre számolva fél zacskó friss vegyes saláta és fél doboz grillezhető sajt. Amibe egy pici munkát kell fektetni, az a mangós salsa, vagy öntet, amit a salátára locsolunk.
Ehhez kell egy érett mangó, egy kápia paprika, egy kisebb fej salotta hagyma, só, olívaolaj és gránátalma szirup. Vagy balzsamecet krém, ha nincs ilyen szirup otthon. ( de megteszi egy sima citromos, vagy ecetes dresszing is)
A salsához felaprítjuk nagyon apróra a hagymát, sózzuk és hagyjuk kicsit állni. Közben felvágjuk a paprikát is hasonlóan apró kockákra és a mangót is felaprítjuk. Ezeket hozzákeverjük a hagymához, meglocsoljuk olíva olajjal és megöntözzük gránátalma sziruppal (vagy mással)
A salátát megmossuk kicentrifugázzuk ( vagy jól lecsepegtetjük) elrendezzük a tálon, meglocsoljuk a salsával. A sajtot grillserpenyőben átsütjük és elhelyezzük a salátaágyon. Ennyi :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)