2015. február 2., hétfő

muzsdéj

Nos, ha valaki azt mondja nekem, hogy muzsdéjt fogok készíteni, biztosan néztem volna rá bután...
Azt sem tudtam, hogy mi fán terem ez az étel, de tegnap olvastam M blogján és ő hivatkozik Edith-re, hát így már volt ennek a napnak is értelme.
A muzsdéj az egy tipikus román étel, de Erdélyben is nagyon népszerű. Ha jól belegondolok szoktam is a light változatát  magamnak csinálni, fokhagyma granulátumot kikeverek tejföllel, szórok bele kis sót, pirospaprikát, és meg is van a kenyérre való.
Most is hasonló receptet találtam ki magamnak, az ötlet jött magától, vagyis a szükség hozta. Avokádósat szerettem volna készíteni, de az avokádó úgy gondolta, ő éretlen marad, így erre a célra alkalmatlannak bizonyult. Így összehoztam abból, ami volt a hűtőbe, görög joghurt és füstölt paprika került bele, és egyfajta mártogatóst készítettem. Ezért van létjogosultsága ezen a blogon, mert nem sült hússal tálaltam, nem is kenyérre, hanem  csak zöldfélével. Kifejezetten esti étel, és nem társaságkedvelő, kivéve, ha mindenki eszik belőle.:)
 Alap muzsdéj : 2-3 gerezd fokhagymát összenyomunk kevés sóval pépesre, majd cseppenként belekeverünk 2-3 ek olívaolajat, vagy másféle olajat pl. napraforgót. Ezt pont úgy kell készíteni mint a majonézt, és olyan állaga is lesz. Tudom, az olaj nem alakbarát, de ha a többi összetevő kalóriaszegény, akkor néha ilyesmit is lehet enni. Amikor kész az alap, akkor lehet keverni a különféle adalékokkal. Én most görög joghurttal és füstölt fűszerpaprikával kevertem ki.
Általában húsokhoz, vagy más körethez eszik, de lehet salátát is ízesíteni vele, nagyon jó ízharmóniát lehet vele elérni. Nekem most szívsalátával és paradicsommal sikerült házasítanom, nagyon finom volt !

3 megjegyzés:

sedith írta...

Örülök annak, amit írtál. :) A receptek lényege szerintem a gondolatébresztés, az ötletadás, nem feltétlenül az, hogy egy-az-egyben lemásoljuk. Persze, sütiknél, tortáknál egyes ételeknél fontos a pontosság, de nem mindegyiknél.

Lazac írta...

Edith, én köszönöm, hogy olvastad és visszajeleztél.:) Az ötleteket mindig tovább szoktam gondolni, van hogy elveszek, van hogy hozzáteszek, hiszen ahány ház annyi szokás. :)

Zászló írta...

Fokhagyma granulátum?? Ejsze fokhagyma szagú a fokhagyma?
Erről jut eszembe, amikor a kilencvenes évek végén Kanadából jött feleségem, már a hatodik elárusitótól kérdezte meg egy budapesti piacon, hogy van-e magtalan szőlőjük. Addig s addig, mígnem egyik kofa azt nem mondta neki, hogy "tudja naygsága, Magyarországon a szőlőnek magva van".