2011. november 21., hétfő

scampi és dolma

Ez is egyszerű és főleg gyors.
Hétközben, amikor kevés időm jut főzésre, általában ilyeneket készítek.
A L*dl-ben néha lehet kapni, előrepanírozott scampit, amit imádok. Ezt csak gyorsan át kell sütni forró olajban, vagy mikróban és már tálalható is. A görögök egyik nemzeti étele a rizses dolma, ami szőlőlevelekbe tekert főtt rizs, citromos-olajos dresszingben. Ehhez már csak egy pár friss salátalevél kellett és készen is volt az ebéd. :)

Brokkolis tészta

Végtelenül egyszerű étel. A brokkolit rózsáira szedve, enyhén sós vízben megfőzöm, majd leszűröm. A tésztát is kifőzöm. Ez most megint olyan tészta volt, amit csak le kellett forrázni és állni hagyni pár percig. Gyors kaja volt, kevés volt az időm rá. Olajban megpiritottam néhány gerezd pépesített fokhagymát , maradt egy kevés tejszínem, azzal felengedtem, egy marokra való reszelt sajtot is belekevertem, sóztam borsoztam, végül az egészet összeforgattam. Végül egy kevés csilipelyhet is szórtam rá. Egyszer meg lehetett enni. :)

2011. november 13., vasárnap

spenótos

Spenótos, tejszínes, mozzarellás, citromos tészta. :)
Csak hogy minél gazdagabb legyen. :)
Hozzávalók : 2 személy részére, 150 gr tészta, 30 dkg spenót, 2 dl főzőtejszín, 1 csomag mini mozzarella golyó, só, bors, fokhagyma ( 3 gerezd), fél citrom leve és reszelt héja, olívaolaj.
A tésztát kifőzöm, közben olajon megfuttatom a spenótot, a fokhagymával, citromlével és a citrom lereszlt héjával. Enyhén sózom, borsozom, majd amikor már elfőtte a levét felöntöm tejszínnel, és összeforralom vele. A mozzarella golyókat a végén teszem bele, éppen csak olvadásig keverem, majd lezárom alatta a lángot. A kifőtt tésztát beleforgatom a mártásba és azonnal tálalom, különben a tészta felszívja a mártást.

2011. október 21., péntek

értesítés

Értesítem minden kedves Olvasómat, hogy a blog 1 hónapig nem  frissül.
Köszönöm a türelmet és a megértést.

2011. október 18., kedd

brokkolis töltött tojás

Hozzávalók : személyenként 2 tojás, 5 - 6 dkg vaj (margarin) egy kisebb hagyma, v. zöldhagyma, só, bors, szerecsendió, 2,5 dl tejföl (natur joghurt), 1 tojás sárgája, 10 dkg sajt (mozzarella) és egy fej brokkoli

A tojásokat keményre főztem, majd megtisztítottam. Ezt követően ketté vágtam, a sárgáját kiszedtem és villával összetörtem. Kikevertem a margarinnal, az apróra vágott hagymával, majd ízesítettem sóval, borssal, szerecsendióval és 1-2 kanál joghurttal lazítottam rajta, hogy krémesebb legyen. Visszatöltöttem a tojások fehér burkába, majd kivajazott (margarinozott) hőálló edénybe ültettem őket. Közben a brokkolit roppanósra főztem, rövid ideig, sós vízben. Rózsáira szedtem és a tojások közé nyomkodtam. :) A joghurtot elkevertem a tojás sárgájával, ráöntöttem a cucc tetejére, és rádaraboltam a mozzarella sajtot, majd az egészet 180 fokos sütőben, pirulásig sütöttem.

2011. október 14., péntek

ötfűszeres csibecomb

Ötfűszeres csibecomb, párolt káposztával.  Hozzávalók : filézett csibecombok, kínai ötfűszerkeverék, olívaolaj, édes káposzta, só, bors, xilit, citromlé, köménymag. A csibecombokat bedörzsöltem az ötfűszer keverékkel, majd fólia alatt, puhára pároltam a sütőbe. Nem adtam hozzá sem zsiradékot, sem vizet, csak szorosan letakartam, hogy a keletkező gőzben jól átsüljön, átpárolódjon. Közben elkészítettem a párolt káposztát is a szokásos módon. Fűszereztem, majd puhára pároltam. Tálalásnál rukolát adtam mellé.

sárgarépa saláta

Hozzávalók : Személyenként egy nagy sárgarépa, olívaolaj, római kömény, só, bors, chili pehely, citromlé. A sárgarépákat meghámoztam, felkarikáztam, majd enyhén sós vízben félig megfőztem. Akkor jó, ha még kicsit roppanós, de már nem nyers. Az öntet hozzávalóit kikevertem, és a leszűrt, de még forró sárgarépákra öntöttem. Megmosott, kicentrifugázott salátalevélen tálaltam, egy kevés rukolát adtam még hozzá. Felkarikázott főtt tojással díszítettem.