Azt mondják a curry nem egy alakbarát étel, szerintem meg az. :) Egészséges hozzávalókból áll és nem kell belőle tonnányit megenni. :)
Hozzávalók: tőkehalfilé személyenként 2 db, 1 kókusztej konzerv, rizs, olívaolaj, fokhagyma, gyömbér, zöldhagyma, koriander mag, római kömény, kardamom, koriander zöld, kurkuma, lime, csili paprika pehely, só, egész feketebors.
Elkészítése: először daraboljuk össze a halat ( ha mélyhűtött akkor olvasszuk ki és a felesleges folyadékot óvatosan nyomjuk ki belőle) majd szórjuk meg kurkumával és csavarjuk rá a lime levét, tegyük félre. Ezt követően az összes szemes fűszert pirítsuk meg, majd egy mozsárban törjük össze. Tegyünk egy mélyebb serpenyőbe kevés olívaolajat, zúzzuk apróra a fokhagymát, majd dobjuk az olajra, vigyázzunk ne égjen meg. Reszeljük rá a gyömbért is, majd kockázzuk fel a zöldhagyma zöldjét és azt is pirítsuk meg egy kicsit. Dobjuk rá az összetört fűszereket, majd azzal is süssük, amíg az olaj ki nem válik. Ezt követően öntsük fel a kókusztejjel és forraljuk kicsit be a mártást. A halat a végén engedjük bele a mártásba, kb 5 perc alatt megfől. Szórjuk rá a csili pelyhet és a koriander zöldet ( nekem ez is szárított volt), kóstoljuk meg, kell-e sózni, majd zárjuk el a lángot alatta. A rizst pároljuk meg, majd tálaljunk.
2017. április 27., csütörtök
2017. április 26., szerda
rakott zöldség
Néha a FB-on remek receptek jönnek szembe. Ezt is ott találtam a Testszervíz oldalán, megtetszett, megcsináltam. Finom lett és az elkészítése is nagyon egyszerű.
Hozzávalók: bármilyen zöldségből egy főre 25 dkg. Én most 2 főre készítettem, így kb fél kiló zöldséget használtam. 2 db sárgarépát, pár fej kelbimbót, egy marék zöldhüvelyű babot és zöldborsót. Kell még hozzá egy kis doboz tejföl, kb 10 dkg reszelt sajt, 2 tojás. A fűszerek: só, bors, szerecsendió, szárított fokhagyma, petrezselyemzöld (most ebből kimaradt) ellenben került bele egy fej hagyma megpirítva.
Elkészítése: A zöldségeket előfőzzük sós-borsos vízben pár percig, majd leszűrjük. Amíg kicsit meghűlnek, addig kikeverjük a tojásokat a tejföllel és reszelt sajttal, majd ízesítjük, sóval, borssal, szerecsendióval. Itt kell beletenni a vágott petrezselyemzöldet, azonban nekem az most nem volt itthon, így egy fej hagymát lepirítottam apróra vágva, és azzal kevertem össze. Tettem még bele egy kevés fokhagymát is. Egy tűzálló tálat kivajaztam vékonyan, beletettem a zöldségeket, elrendeztem őket és leöntöttem a tejfölös keverékkel. 180 fokon sült 30 percet.

2017. április 25., kedd
tavaszi ebéd
Itt a spárga szezon! Nagyon szeretem ezt a zöldségfélét, mert köretként kiváló, salátának nagyon finom és még főételt is lehet belőle varázsolni, akár leveles tésztába sütve, akár rántva, vagy csak hollandi mártással leöntve (persze úgy már nem kímélő).
A ebédben köretként jutott neki szerep, a rántott karfiol és a grill sajt mellett.
Ennek az ételnek az elkészítéséhez nem kell különösebb tudomány. A spárgasípokat eltörtem, ahol pattan, onnan már élvezhető. Meghámozni nem kell, csak forró sós-enyhén cukros vízben pár perc alatt megpárolni. Leszűrni és már ehető is. A karfiolt bebundáztam, kisütöttem. (ez a fogás annyira nem kímélő az olajban sütés miatt, de most nekem az). A sajtot felszeleteltem és grillserpenyőben pár perc alatt átsütöttem. 15 perc alatt kész az ebéd :)
A ebédben köretként jutott neki szerep, a rántott karfiol és a grill sajt mellett.
2017. április 5., szerda
Tonhalas tésztasaláta
Egyszerű és gyorsan elkészíthető, ha valakinek ( mint nekem) előző este lövése sincs a másnapi ebédjéről és kb 10 perc áll rendelkezésre reggel elkészíteni azt.:)
Hozzávalók egy főre: 1 marék durum tészta (a legjobb az olyan fajta amit szószokhoz találtak ki, mint pl a fusili) 1 doboz Rio Mare Insalatissime konzerv. (ebből bármelyik jó, én most mexicóit használtam fel)
Elkészítése pofonegyszerű: a tésztát főzzük ki sós vízben, majd keverjük össze a tonhal salátával.
Tádámmm

2017. március 28., kedd
Krokett másként
Nos, a krokett valóban nem egy kímélő étel, de azért én úgy gondoltam, hogy ebben a blogban van létjogosultsága, mert nem is volt megterhelő a gyomornak. Miután megettem sem, de most 1 órával az ebéd után is remek a közérzetem.:)
A receptet a FB-on láttam ma reggel a Tasty oldalán. Ici-picit eltér attól a recepttől, de azért szerintem így is finom.
Hozzávalók (1 személyre): 2 db közepes krumpli, 2 szelet sertéspárizsi, 3 szelet szarvasi mozzarella sajt, petrezselyemzöld, só, bors, a panírhoz liszt, tojás, zsemlemorzsa, a sütéshez olaj.
Elkészítése: Először a krumplikat meghámozzuk, felkockázzuk és enyhén sós vízben kb 15 perc alatt puhára főzzük. Ezalatt az idő alatt felkockázzuk apróra a párizsit ( az eredeti recept főtt sonkát ír) és a mozzarella sajtot is. Én petrezselyemzöldet aprítottam még fel, az eredeti recept zöldhagymát. Az eredetitől eltérően én nem öntöttem tejet a masszához, így is finom és puha lett.
Amikor a krumpli megfőtt, leszűrjük és villával szétnyomkodjuk. Összeforgatjuk a többi hozzávalóval, sózzuk, borsozzuk, pogácsákat formázunk belőle és bepanírozzuk, majd kisütjük olajban. A felesleges olajat konyhai papírtörlőn lecsepegtetjük. Zöld salátát kínálunk mellé.

Címkék:
burgonyás,
rántott zöldség,
sajt,
saláta,
sertéshús
2017. március 21., kedd
Tabbouleh magyarosan
Ez a nagyszerű étel Libanonból származik. Sokféle variáció kering a neten, én ma reggel emlékezetből készítettem el, a legutóbbi TV élményeim alapján.:) Persze, hogy kihagytam belőle a zöldhagymát, mert mégis csak munkaidőben ettem, és sokkal kevesebb petrezselyemmel, viszont legalább kétszer annyi bulgurral készítettem el, mint ahogy kellene. Ezért is lett a címe az ami. Ez kérem szépen, egy magyaros tabbouleh ( tabulé).
Hozzávalók( ehhez a változathoz) : 1 csésze bulgur, 2 közepes paradicsom, egy csokor petrezselyemzöld, menta helyett bazsalikom (mert ez volt otthon), só, citromlé, olívaolaj.
Elkészítése: A bulgurt kétszeres mennyiségű vízben főzzük meg, hagyjuk kicsit a gőzben puhulni a felhasználás előtt. Én le is hűtöttem, mert ez egy hideg saláta.
A paradicsomokat kockázzuk fel, a petrezselyemzöldet vágjuk apróra. (Az eredeti recept rengeteg petrezselyemzöldet használ fel, majd nyáron én is kipróbálom nagyobb mennyiséggel)
Amikor kihűlt a bulgur, forgassuk bele a paradicsomot és a petrezselyemzöldet, locsoljuk meg olívaolajjal, csavarjuk rá egy fél citrom levét, sózzuk meg és kész.
Ha autentikusan készítettem volna el, akkor lenne benne még zöldhagyma is és mentalevél is, valamint ennek a zöldnek többszörös mennyisége.

2017. március 17., péntek
töltött padlizsán
Ez is egy igen gyorsan elkészíthető, húsmentes étel, ami még egészséges is. Nincs is másra szükség hozzá, csak egy padlizsánra, 2 érett paradicsomra, egy mozzarella sajtra, kevés só, bors, fokhagyma, olívaolaj, és pár levél bazsalikom ( ez utóbbi elhagyható)
A padlizsánt megmossuk, hosszában felvágjuk, de a tetejét egyben hagyjuk, hogy legyezőszerűen szét tudjuk teríteni a végén. A paradicsomot és mozzarellát felkarikázzuk. Ezt követően a padlizsán legyező közé teszünk bőven a paradicsomból és a sajtból, megtűzdeljük friss bazsalikom levelekkel, vagy megszórjuk szárítottal. Teszünk rá egy kevés sót, borsot, fokhagymát és óvatosan megcsorgatjuk az olívaolajjal. 220 fokos sütőben 15-20 percig sütjük. Remek egytálétel.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)