Mostanában olyan divatos kifejezés ez a "magasabb szintre" vagy "új szintre" emelve.:):) Ki nem hagynám én sem. :P :)
Volt egyszer hol nem volt, egyre melegebbek lettek a nyári napok, és ezzel együtt az étvágy kissé háttérbe szorult, ami nem baj, sőt.:) Tény és való nem kívánok meleg ételt, legszívesebben dinnyét ennék dinnyével.:) vagy ilyen jó kis hűtött salátákat, mint a mai ebéd is.
Hozzávaló (7 fő részére) : 600 gr gluténmentes fusili, 2 csomag koktélparadicsom, 2 doboz mini mozzarella, 3 db újhagyma, 1 cs bébi spenót, 1 cs rukkola, 1 doboz articsóka szív, néhány friss hajtás bazsalikom, só, bors, olíva olaj, balzsamecet, pár szem fekete olívabogyó..
Elkészítése: Főzzük ki a tésztát majd szűrjük le és hűtsük ki. A paradicsomokat vágjuk négybe, a mozzarellát félbe, az újhagymát karikára. Tegyük egy tálba sózzuk, borsozzuk, öntsünk rá olívaolajat és balzsamecetet is ízlés szerint, öntsük hozzá a leszűrt articsóka szíveket is, majd forgassuk bele a kihűlt tésztát. Óvatosan keverjük hozzá a zöldeket, de ügyeljünk arra, hogy a levelek ne törjenek nagyon össze, keverjük még hozzá az olívabogyókat is. Hagyjuk az ízeket pár óra alatt összeérni. Nagyon finom, kiadós ebéd, kánikulai napon.
2018. augusztus 9., csütörtök
2018. augusztus 7., kedd
Ázsia style Jamie módra
Nos az eredeti receptben csirkemell van, grillezve, amit én kiváltottam a grillsajttal. Itt kívánom megjegyezni, hogy többet nem veszek füstölt parenyicát hiába van ráírva, hogy grillezhető, mert nem. Maradok a hagyományosnál, az legalább tényleg nem olvad meg a hő hatására. Az étel amúgy igen egyszerű, rizstészta leforrázva forró vízzel, grillsajt kisütve teflon serpenyőben és különféle zöldségek keveréke. Lila káposzta újhagymával, sárgarépa, kápia paprika, zöld saláta. Készült még egy mogyoróvajas szójaszószos csilis öntet is hozzá, de annak olyan érdekes színe van, hogy nem csúfítottam el vele az összképet. :)
2018. július 20., péntek
lila színű rizs
A napokban láttam egy kis videót arról, miként lehet természetes színezékkel varázsolni a köreteket, mint pl a rizst vagy a bulgurt. Nagyon megtetszett, így tegnap megszületett a lila színű rizs.
Elkészítése nagyon egyszerű: vettem egy kisebb fej lila káposztát, négybe vágtam és pár percig forraltam, amíg ki nem engedte a színét. Ezt követően leszűrtem és egy pici rizsecetet adtam a vízhez, így a kékes szín lilává változott. A káposztát utána még fel lehet használni, pl panírozva rántott káposztának, vagy laskára vágva salátának. A leszűrt főzővízzel engedtem fel pirítás utána rizst. Legközelebb céklával színezek, utána meg kurkumával. De spenóttal is lehet zöldre. :) Számtalan variáció és lehetőség áll előttünk nap mint nap, csak észre kell venni.
A rizshez édesburgonyás-vöröslencsés curryt készítettem, de az már szerepel itt a blogon, ezért nem írnám le még egyszer.

2018. július 18., szerda
3 recept egyszerre
Így jár akinek kevés az ideje mostanában. csak gyűlnek a telefonos fotók, recept meg nincs leírva, kép nincs posztolva....
Akkor elsőre jöjjön egy chiamagos puding 2 személyre.
kell hozzá egy 450 gr-os görög joghurt, 2 ek chiamag, 2 tk méz, friss barack.
Elkészítése: előző este keverjük össze a chiamagot a joghurttal és a mézzel, majd hagyjuk állni egy éjszakát a hűtőben. Másnap reggel tisztítsunk meg 2 szép barackot, vágjuk kockára, kicsit nyomkodjuk le a pohárban, majd kanalazzuk rá a pudingunkat. Finom :)
Második étel is rém egyszerű, párolt kuszkusz pirított zöldségekkel, nem túl előnyös fotóval.
Hozzávalók 5 fő részére: 2 bögre kuszkusz, kuszkusz fűszer ( készen lehet kapni, nem tudom mik az összetevői) kevés só, olívaolaj. Bármilyen tetszés szerinti zöldség ( ebben van padlizsán, cukkini, karfiol, egy fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma.
Elkészítése: a kuszkuszt 2 bögre forrásba lévő vízbe öntöm, elkeverem, teszek hozzá 1 ek fűszerkeveréket és 2 ek olívaolajat, majd lefedve hagyom állni. A karfiolt rózsáira szedem, sózom, borsozom, meghintem egy kevés olajjal és 180 fokos sütőben 25 percig sütöm. Közben a padlizsánt és a cukkinit felkockázom, majd hagymával és fokhagymával megpirítom olívaolajon. A végén mindent összekeverek és kész is.
Harmadik sem bonyolult és azt hiszem már van is a blogon egy hasonló étel, de azért nem árt, ha többször megvan, mert mindig picit másként csinálom. Ez pedig egy lecsós gombás töltött padlizsán, vegyes salátával.
Hozzávalók 6 fő részére: 3 padlizsán, 2 nagy fej hagyma, 3 lecsópaprika, 5-6 szem paradicsom, 250 gr gomba, maradék zöldséges kuszkusz, fűszerek, reszelt sajt ízlés szerint. Készen kapható vegyes saláta, 2 fej cékla megfőzve felkockázva.
Elkészítése: a padlizsánokat félbe vágom majd megsütöm őket sütőben 180 fokon kb 20 perc. Közben elkészítem a lecsót, amit a szokásos módon készítek, csak még gombát is szeletelek hozzá. Amikor a padlizsán megsült és kissé kihűlt, kikaparom a belsejét, ezt is hozzákeverem a lecsóhoz. teszek bele még sűrítőanyagot is, ez most az előző napról megmaradt kuszkusz volt. Amikor összeállt a massza, belekeverem a reszelt sajtot is, majd visszatöltöm a padlizsán héjába. 180 fokos sütőben még 15 percig sütöm. A céklát megfőzöm, meghámozom, apró kockákra vágom, összekeverem sóval, borssal. balzsamecettel és egy kevés olívaolajjal. Az egészet összeforgatom a vágott salátával és így tálalom.

2018. július 12., csütörtök
Hamis rizseshús
Személy szerint nagy kedvencem a rizses hús, de amióta húsmentesen étkezünk ez kimaradt a repertoáromból. A múltkor viszont kaptam bio GMO mentes szójakockát, így azzal próbáltam meg elkészíteni. Az igazat megvallva soha sem lesz semmi olyan ízű mint hússal, de szerintem kihoztam belőle a maximumot, mert mindenki dicsérte.
Hozzávalók 6 fő részére: 150 gr száraz szójakocka, 2 bögre rizs, 1 nagy fej hagyma, 1 fél kápia paprika, 3 gerezd fokhagyma, 2 db sárgarépa, 450 gr fagyasztott zöldborsó, só, bors, olaj, petrezselyemzöld.
Elkészítése: először a szójakockákat kell forró vízzel leönteni, majd erőteljesebben fűszerezni mint általában szoktunk ( több só, bors stb.)
Miután a szója megszívta magát jól a vízzel, leszűrtem és alaposan kinyomkodtam belőle a felesleges folyadékot. Ezt követően már pontosan úgy kell vele bánni, mintha hús kocka lenne.
Olajon megdinszteltem a hagymát, rádobtam a kinyomkodott szójakockákat, a felaprított sárgarépát, fokhagymát, paprikát és alaposan átpirítottam. Ezt követően még a rizzsel is kicsit pirítottam együtt, majd kétszeres mennyiségű vízzel ( 4 bögre) felöntöttem. Hagytam felforrni, majd beleöntöttem a zöldborsót is és addig főztem amíg fel nem itta az összes levet a rizs. Közben kóstolni kell, mert mint mondtam a szója miatt erőteljesebb fűszerezést igényel, mintha csak hússal készítenénk. A végén megszórtam a petrezselyemzölddel.

Quesadilla vegyes salsákkal
Amióta beleejtettem a Dunába a fényképezőgépem, nincs túl sok kedvem fotózni telefonnal, így nem is születnek friss bejegyzések. Három étellel azonban kivételt teszek, mert még a végén a feledés homályába merülnek. Így telefonos kép ide vagy oda, mégis vannak új posztok.
Hozzávalók 6 fő részére: 12 db tortilla lap ( nálam most teljes kiőrlésű) 18 szelet sajt, de persze lehet reszelt is, legalább 30 dkg kell. 1 doboz fekete bab konzerv, 1 doboz vörösbab konzerv, 3 cső friss főtt kukorica, 1 nagy zacskó friss salátakeverék, 3 db avokádó, 5 újhagyma zöld szára és levele, 1 doboz vegyes koktélparadicsom, só, bors, citrom, őrölt koriander, őrölt római kömény és cayenne bors ízlés szerint, kevés olíva olaj ( én spray-t használtam).
Elkészítése: Egy nagyobb serpenyőt befújtam, olajjal, majd ráfektettem egy tortilla lapot, arra a sajtot és befedtem egy másik lappal. Mindkét oldalán átsütöttem, majd feltekertem mint egy palacsintát.
A babokat és a kukoricát összekevertem, fűszereztem kevés sóval, korianderrel, római köménnyel és cayenne borssal. A salátaleveleket tálba tettem, rádaraboltam a paradicsomot, avokádót, zöldhagymát, sóztam, borsoztam és meglocsoltam citromlével. Alaposan összeforgattam, majd együtt tálaltam.

Címkék:
avokádó,
bab,
paradicsom,
sajt,
tortilla
Rántott kovászos uborka
Málna konyhája posztolt ilyen ételt a napokban. Hétvégén személyesen is megvitattuk a dolgot, majd - mivel biztatott, hogy nyugodtan csináljam meg nem fogok csalódni - el is készítettem ez a furcsa ételt. Valóban nem volt rossz, illetve én sokkal rosszabbra számítottam, de kellemesen csalódtam. Azt nem mondom, hogy heti szinten műsorra tűzöm, de néha nem árt a változatosság.
Mivel csak magamnak készítettem el, így összesen 2 db kovászos uborkát áldoztam be a célra, és híven követtem a Mester utasításait. Szétszedtem hasábokra az uborkát, leitattam a felesleges nedvességet róla konyhai törlőpapírral, majd paníroztam és kisütöttem. Megpróbáltam currys ketchuppal is enni, de a nyerő a majonéz volt.:) Picit nem árt vele várni, mert frissen sütve könnyen kicsusszan a bundájából. Pár perc múlva azonban már nem. :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)