2011. január 18., kedd

2 in 1

A két képet időrendi sorrendben tettem fel, de pont fordítva eszem. Ez a holnapi ebédem, amit zöldségnapra készítettem el.
Póréhagymás babsaláta és cukkinis-sárgarépás-kukoricás fasírt.
Póréhagymás vörösbab saláta : 1 doboz konzerv vörösbab lecsepegtetve, fél póré hagyma, só, cukor, olaj, ecet.
A pórét felkarikázom vékonyra, megsózom, pici cukrot teszek rá, egy kevés olajat (pár csepp) és ízlés szerint ecetet. Összeforgatom, és pár perc múlva  hozzákeverem a lecsepegtetett babot. Jó, ha pár órával evés előtt elkészül, hogy az ízek összeérjenek.
Cukkinis-sárgarépás-kukoricás fasírt : 1 kisebb saláta cukkini, 1 közepes sárgarépa, 1 pici konzerv kukorica ( bonduelle), 1 kis fej hagyma ( salott hagyma), 1 gerezd fokhagyma, só, bors, 2 kanál zsemlemorzsa, 1 egész tojás, olaj a kisütéshez.
A cukkinit, sárgarépát lereszelem, majd besózom. Kicsit állni hagyom, eközben apróra felkockázom a hagymát, fokhagymát. A cukkinis sárgarépa keveréket alaposan kinyomkodom. A kukoricát kicsit össze kell paszírozni ( én nem tettem, és nem is lehetett annyira jól sütni, legközelebb majd  összenyomkodom). Mindent összevegyítek, majd hozzáadom a fűszereket és a tojást. A legvégén a zsemlemorzsával is összedolgozom, majd forró olajban kisütöm. Papírtörlőre szedem, és leitatom róla az olajat.

Ez volt a mai ebéd. A múltkorról megmaradt sajtos husi, azaz szerdai varázslat, párolt sárgarépa körettel
Hogy Gordon Ramsay-t idézzem : 10 perc és kész! :)

2011. január 17., hétfő

így is lehet


Ezt nem kellett főzni. :) Igazán semmi más nem kellett hozzá, mint ami tegnap az ünnepi asztalon volt. Mivel tegnap tésztanap volt, én nem ehettem azt, amit a  többiek. Volt még ezenkívűl 3 féle majonázes saláta ( de mind olyan, ami főleg zöldségnapi étel, borsó, kukorica ) meg hamburgerpogácsa is, marhahúsból. Mind házi készítés, mi nem étteremből hozatjuk a hamburgert, hanem otthon készítjük el. A puffancsok származnak csak egyedül péktől.
Tegnap ezt a színes összeállítást alkottam magamnak, hamburger puffancsból, rengeteg salátával, kevés mustárral. Finom volt. A torták meg egyenesen istenkirályságosak voltak. Kisebbik lánykám meg is jegyezte este, hogy egy raklap édességet ettem meg. Én meg csak vonogattam a vállam, ma tésztanap volt és szabad volt. :) Ma pedig gyümölcsnap van.
Most 2 napig nem írok ide, mert maradékokat fogok enni. A mélyhűtőmbe lefagyasztott szerdai varázslat lesz a holnapi húsétel. Zöldségnapra meg majd kiötlök valamit. :) Mondjuk cukkinis kukoricás fasírtot, babsalátával. Meg fogom mutatni :):)

2011. január 15., szombat

spenótos rizs

Az alábbi étel leírását sok helyen megtaláltam a neten. Én a TV Paprika egyik műsorában láttam meg, de utána rákerestem, nehogy jogsértést kövessek el. Több weboldalon is rátaláltam, ezért nem linkelek, mivel nem szellemi termékről van szó, hiszen az egyik kereskedelmi TV receptklubjában is megvan ez az étel. Na sok volt a "rizsa" térjük rá az étel leírására. Valójában tortaként láttam én is, meg úgy találtam meg több helyen. Tortaformában kellene sütni, de ez a mennyiség kevés volt ehhez, így egy gyümölcskenyér formában sütöttem meg. A lényeg a tartalom. :)
Hozzávalók : 1 csésze rizs, 1 fej hagyma, 1 nagyobb v. 2 kisebb sárgarépa, 25 dkg spenót, 2 egész tojás, kevés olaj, 3 dkg vaj, só, bors, fokhagyma.
A rizst megfőzöm és kihűtöm. Egy serpenyőbe olajat hevítek és abba dobom a spenótleveleket. Éppen csak átforgatom, só, bors és fokhagyma fűszerezéssel. Egy másik serpenyőbe piritok egy fej hagymát és a lereszelt sárgarépát. Igazán ezt csak azért, hogy szép sárga színe legyen a rizsnek. Ha valaki kurkumával, v. sáfránnyal főzi a rizst, akkor el is hagyható. Az eredeti recept ír még parmezán sajtot is, de úgy gondoltam épp elég a tojás is, a zöldségnapon. Mindent összekeverek és a forma aljára vajdarabokat teszek, az oldalát is kikenem vajjal. Beleöntöm a keveréket, lenyomkodom, és 200 fokos sűtőben addig sütöm, amig a teteje színt nem kap. Megvárom amig kissé kihűl, egy tálcára vagy nagyobb vágódeszkára borítom és szeletelem. Céklasalátát készítettem mellé, de bármilyen saláta, savanyúság is jó hozzá. Köretként is tudom ajánlani, nem diétás időszakban, hús mellé.

A két lányom a tepsi fölött, mentik a kissé ropogós alját. :)

A fő meós, Bogi királylányka. :)

2011. január 14., péntek

tojással töltött paradicsom

Húsnapi főétel. Én most vacsorára készítettem el.

Személyenként 2 paradicsom, 2 tojás, kevés füstölt hús ( nekem most fst mozzarella sajtom volt, pici vaj (kb 1 dkg), só, bors, szurokfű ( vad oregano) v. oregano.

A paradicsomok kalapját levágom ( nem ott ahol a szára van, a másik felén) kikaparom a belsejét. Sózom, borsozom, megszórom oregánoval, majd beleteszek egy-egy kis kocka vajat az aljába. Erre jön az összekockázott füstölt hús ( jelen esetben a fst mozzarella), majd 1-1 tojás óvatosan beleütve. 200 fokos sütőben 10 percig ( a tojás fehérje átsüléséig) sütöttem.
A kikapart paradicsomot sajnáltam volna eldobni, így átsütöttem egy kevés póréval és fokhagymával, majd a tányérként szolgáló salátára tettem. Mivel a recept még sajtot is ír, amivel a tojást meg lehet szórni, én egy kis doboz cottage chees -t tettem köré, mert az még itt hümmedezett a hűtőben. :) Persze így nem is tudtam a 2 paradicsomot megenni, de nem baj, volt rá jelentlező. :)

2011. január 13., csütörtök

göngyölt hús

Hozzávalók : (1 személyes recept)
Fél csirkemell, 6 szem aszalt szilva, 5 dkg füstölt kolbász, 5 dkg füstölt sajt, 6 szelet bacon, pici só, bors, pici olaj

A csirkemellet 3 szeletbe elvágom, óvatosan kiklopfolom, enyhén sózom, borsozom. ( sós a sajt is, a kolbász is, meg a bacon is)
A csirkemell szeletekre ráfektetem a hasárbra vágott kolbászt, sajtot és az aszalt szilvákból 2-2 szemet. Felgöngyölöm, bacon-be tekerem és egy kiolajozott serpenyőbe teszem őket. A bacon ki fogja engedni a zsírját, több zsiradék nem szükséges, csak épp le ne ragadjon a hús, amikor elkezdem sütni. Miután minden oldalát megkapattam, felöntöm pici vízzel, letakarom fedővel és párolom 15 percig. Ezt követően felemelem a fedőt és lesütöm zsírjára, minden oldalát szép pirosra. Az elmaradhatatlan párolt káposztával vagy savanyúsággal tálalom.

2011. január 11., kedd

gombás farfalle


Tésztanapi ebéd, holnapra.
Farfalle tészta, erdei gombákból készült pörkölttel.
Nem ragozom. :) Tésztát sós vízben kifőztem, közben elkészítettem az erdei gombákból a pörköltet, lefényképeztem, holnap megeszem. :)
Az erdei gomba keverék szárított gombákból állt, amiket 2 órára langyos vízben áztattam, hogy megpuhuljanak és főzni lehessen belőlük.

2011. január 10., hétfő

töltött burgonya2


A holnapi zöldségnapra, töltött burgonya. Ha humoros akarnék lenni, azt mondanám ; újratöltve. :) Hiszen egyszer már volt ilyen, ehhez hasonló étel itt. Mivel ez egy kicsit mégis más, ezért ismét készítettem róla fotót is.
Hozzávalók : 2 nagyobb v. 3 kisebb burgonya, 2 sárgarépa, egy fehérrépa, egy marok zöldborsó, kisebb fej hagyma, só, bors, kakukkfű, 2-3 dkg vaj.
A burgonyákat megmosom, kettévágom és héjastól beteszem sülni 200 fokon a sütőbe. Addig sütöm, amig teljesen meg nem puhul. Közben a gyökereket meghámozom, vékonyan felszeletelem, a hagymát megtisztítom és apróra felkockázom. Vajat olvasztok egy serpenyőben, megpiritom a hagymát és a zöldségeket is. Hozzáteszem a marok mirelit zöldborsót, fűszerezem és puhára párolom. A megsült krumplik belsejét belekaparom a zöldséges raguba, összekeverem és visszatöltöm a kivájt krumplikba. Melegen, hidegen egyformán finom. Sok salátával tálalom.