2017. március 17., péntek

töltött padlizsán

Ez is egy igen gyorsan elkészíthető, húsmentes étel, ami még egészséges is. Nincs is másra szükség hozzá, csak egy padlizsánra, 2 érett paradicsomra, egy mozzarella sajtra, kevés só, bors, fokhagyma, olívaolaj, és pár levél bazsalikom ( ez utóbbi elhagyható)
A padlizsánt megmossuk, hosszában felvágjuk, de a tetejét egyben hagyjuk, hogy legyezőszerűen szét tudjuk teríteni a végén. A paradicsomot és mozzarellát felkarikázzuk. Ezt követően a padlizsán legyező közé teszünk bőven a paradicsomból és a sajtból, megtűzdeljük friss bazsalikom levelekkel, vagy megszórjuk szárítottal. Teszünk rá egy kevés sót, borsot, fokhagymát és óvatosan megcsorgatjuk az olívaolajjal. 220 fokos sütőben 15-20 percig sütjük. Remek egytálétel.

2017. március 16., csütörtök

Frissítő vacsora

A Diéták és Álmok c. blogon találtam meg a retek tzazikit. Mivel szeretem a retket és a joghurtot is, no meg a fokhagymával sem állok hadilábon, a mai vacsorám ez volt kiegészítve egy kis grillezett cukkinivel ( mert már majdnem oszlásnak indult a hűtőben) és egy kellemes zöldségchipssel.
Ha valaki szeret bőségesen vacsorázni, de mégsem akarja megterheli vele az emésztőrendszerét, annak ideális vacsora. Ami még szimpatikussá teszi az, hogy könnyű elkészíteni és gyorsan megvan.,

Hozzávalók ( nem győzöm hangsúlyozni, hogy a receptjeim egyszemélyesek) : 1 db sörretek, 4-5 szem piros hónapos retek, 1 kis doboz görög joghurt ( LIDL-ben vásárolható négyes kiszerelésben) só, bors, kevés mustár, 1 gerezd fokhagyma, 1 cukkini, 1 ek olívaolaj, zöldséges grillfűszer 1 tk., fél csomag prémium zöldségchips ( Penny)
Elkészítése: Kezdjük a retkekkel, mert rövid ideig állni kell a sóban nekik. Reszeljük le nagy lyukú reszelőn, enyhén sózzuk meg és tegyük félre. A chipssel semmi dolgunk, zacskóban van ( persze el lehet készíteni házilag is, ezen a blogon is van már ilyen leírás). A cukkinit mossuk meg és hájastól karikázzuk fel. Keverjük össze az olívaolajat a grill fűszerkeverékkel majd forgassuk bele a cukkini karikákat. Melegítsük fel a grillserpenyőt és helyezzük el a cukkinit benne, süssük pár percig az egyik oldalon, majd fordítsuk meg és süssük a másik oldalon is. Közben nyomkodjuk ki a sót a retekből, keverjük össze a joghurtot, a mustárral, borssal és a lereszelt fokhagymával. Forgassuk bele a retket, kóstoljuk meg, ha kell esetleg sózzuk. Tálaljunk.

Grillezett csirkenyársak, vörösáfonyás sárgarépa salátával

Még mindig a kímélő életmód jegyében, bár már sokkal bátrabban, hiszen letelt a 6 hét szigorított étrend. :)
A hétvégén Kalocsán jártam, ott a Vajas partján a Trófea Sörözőben ettem ezt a nagyon finom ételt. Az étterem amúgy nagyon jó konyhával rendelkezik, ami nekem külön tetszett, hogy van kímélő ételsor is. Ebből választottam ezt az ebédet magamnak, grillezett csibemell, vörösáfonyás sárgarépa salátával. Annyira ízletesen készítették el, hogy elhatároztam itthon megismétlem, és isteni lett. :)
Hozzávalók ( egy főre 3 nyársra) : fél filézett csirkemell, fokhagyma, gyros fűszerkeverék, bors, só, olívaolaj, 2 nagyobb sárgarépa, fél marok aszalt vörösáfonya, fél narancs héja és leve, só, méz, pertezselyemzöld (elhagyható)
Elkészítése: A csibemellet felkockázzuk, majd az olajba megforgatjuk, megszórjuk a fűszerekkel és legalább 1 órát pihentetjük. Én egy éjszakát hagytam várakozni a hűtőben. A nyársakat ( amennyiben fanyársak) beáztatjuk vízbe, majd felhúzzuk rá a felkockázott, pácolt húskockákat. Hagyjuk közte helyet, hogy át tudjanak sülni. Ezt követően forró, száraz grillserpenyőben jól átsütjük őket. A hús kívül ropogós, de belül jó szaftos marad.
A salátához a sárgarépákat meghámozzuk, majd finomra reszeljük. Ráreszeljük egy fél narancs héját és ráfacsarjuk a levét is. Sózzuk enyhén, és tegyünk rá még egy tk mézet is. Aki szereti tehet bele finomra vágott zöldhagymát is, de szerintem ehhez nem passzol, így én csak vörösáfonyával gazdagítottam. A petrezselyemzöld elhagyható, de én szeretem az ételekbe az ízét.

2017. február 24., péntek

Párolt nyúlcomb, sült tökkel

Az epeműtétet követő diéta nem könnyű, de egy kis odafigyeléssel, fantáziával elég változatossá lehet tenni. A mai ebédem, saját levében párolt nyúlcomb volt, sült orange vagy más nevén kanadai sütőtökkel.
A tök elkészítését nem írom le, ilyent mindenki tud sütni.:) A nyúl sem volt különös mutatvány. Kell hozzá egy jól záródó vastagfalú lábos, nekem van egy kis vas sütőedényem, abban szoktam az ilyesmit elkészíteni. A nyúlcombokat sóztam és nagyon kevés vizet öntöttem alá az edényben, csak, hogy le ne égjen. Aztán már a saját levében párolódott addig, amíg meg nem puhult. Félidőben tettem mellé 2 gerezd fokhagymát egészben és pár levél rozmaringot.

banános muffin paleo módra

Kicsi kitérőt tartok az epeműtét utáni diétából, és elhajlok a paleo felé.:)
Történetesen a sebész orvosom paleo életmódot folytat, így ma neki kedveskedtem a felülvizsgálat alkalmából egy kis édességgel. Előtte több paleo oldalt is tanulmányoztam, majd összehoztam a saját sütimet. Van még mit finomítanom a dolgon, már ami a kinézetet illeti, de ízre nagyon finom lett.
Hozzávalók (12 db-hoz) : 3 érett banán, 1 tojás, 1 ek. kókuszzsír, 12 dkg mandulaliszt, 2-3 ek. méz, 1 tk vaníliakivonat, 1 tk szódabikarbóna, 1 tk sütőpor.
Elkészítése: a banánokat villával összetörjük, belekeverjük a tojást a mézet és a vaníliát, valamit a kókuszsírt. A mandulaliszthez hozzátesszük a szódabikarbónát és a sütőport, elkeverjük, majd hozzáadjuk a banános masszához. Muffin sütőformába adagoljuk és 180 fokon, 25 perc alatt megsütjük.

2017. február 21., kedd

Tonhalas fasírt, krumplifőzelékkel

A cím igen jól hangzik.:) Biztosan lehetne sokkal ízletesebb is ez az egész kutyulék, ha szabadon használhatnék fűszereket. No de most ez van, ezzel kell valamit kezdeni :)
 Amire szükségünk lesz: 1 kis doboz tonhalkonzerv. Ha natúr lében van az a legjobb, de ha olajban, akkor öntsük le róla az olajat és hagyjuk lecsöpögni egy szűrőben. Közben aprítsunk fel egy szál zsenge zöldhagymát, egy kevés kakukkfüvet és petrezselymet. ( az eredeti recept gyömbért, csili paprikát, koriander zöldet, borsot és lime levelet javasol, úgy biztosan finomabb is) Tegyük a lecsepegtetett halat egy tálba, villával nyomkodjuk szét. Tegyük bele a fűszereket és adjunk hozzá egy tojás fehérjét is. Keverjük össze, kóstoljuk meg, ha kell sózzuk enyhén. Tegyünk hozzá annyi zsemlemorzsát, hogy meg tudjuk formázni. Egy serpenyőbe süssük meg szárazon, ügyeljünk arra, hogy ne égjen meg. Igazán csak a tojás fehérje nyers benne, az meg pillanatok alatt átsül, úgyhogy pár perc alatt kész is lesz a fasírtunk. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy egy személyre főzök, tehát, ha valaki a családnak szeretné elkészíteni, értelemszerűen a mennyiséget növelni kell.
A diétás krumplifőzelék pedig áll 2 db közepes méretű meghámozott és felkarikázott burgonyából. Ezt egy kevés vízben tegyük oda főzni, dobjunk bele egy babérlevelet is (mivel ez az összes fűszer a són kívül) és főzzük puhára. Amikor megfőtt, akkor egy kis doboz natúr joghurtban keverjünk el egy ek lisztet és sűrítsük be a főzelékünket.
Tudom, ettünk már jobbat is, de ha azt nézem, hogy ingerszegényen készült, akkor ehető.:)

2017. február 16., csütörtök

Túró gombóc kicsit másképp

Mégpedig diétásan elkészítve.
Csupán az összetevőket kell kicsit megvariálni és máris ehetjük a finom, túró gombócot.
Azt ki kell hangsúlyoznom, hogy a diétában szereplő ételek tűrése mindig egyéni. Van aki már két hét után hagymás csibemájat eszik és kutya baja, van aki bírja a tojást, van aki nem. Ezt mindenkinek egyénileg kell kipróbálni és eldönteni. Ez a blog az én személyes diétámról szól. :)
Hozzávalók: 25 dkg zsírszegény túró, 1 tojás fehérje, 1 cs vaníliás cukor, búzadara szükség szerint, zsemlemorzsa, 1 kávéskanál olíva olaj, só. Aki szeretné öntettel is meglocsolni, annak javaslom a natúr joghurtot, porcukorral ízesítve.
Elkészítése: először felvertem a tojásfehérjét egy gondolatnyi sóval, majd vaníliás cukorral krémesre kevertem a túrót. A kettőt óvatosan összeforgattam, megszórtam annyi búzadarával, amennyit felvett és hagytam pihenni. Közben szárazon megpirítottam a zsemlemorzsát egy serpenyőben. Amikor szép aranybarnára pirult, hagytam kihűlni, majd összekevertem egy kávéskanálnyi olívaolajjal.
Egy lábosban vizet forraltam, a túrós masszából kis gombócokat gyúrtam és enyhén sós vízben kifőztem őket. Egy kevés porcukorral megszórtam, és  pár kanál natúr joghurttal tálaltam.