Gyerekkorom óta szeretem ezt a főzeléket. Mondjuk én majdnem minden főzelékért rajongok :) Most rántás nélkül, kukoricakeményítővel habarva készült, de így is finom és nekem megunhatatlan.
Feltétnek most egy kész bio zabfasírtport használtam, az ALDI-ban lehetett kapni.
Hozzávalók 4 fő részére : 1 kg sárgarépa, 1 fej hagyma, 1 doboz 10 % főzőtejszín ( igen, én is jobban szeretem az állatit használni, ami 30 %-os zsírtartalmú, de most nem fér bele) 1 ek olíva olaj, 1 ek kukoricakeményítő, só, bors, petrezselyemzöld. A feltét az ALDI-ban készen kapható bio zabpehelyfasírt porból (145 gr) készült. A sütéshez egy kevés olajat használtam fel.
Elkészítése: a sárgarépát lereszeltem ( géppel, mert úgy gyorsabban megy) majd 1 ek olajon megdinszteltem az apróra vágott hagymát. Amikor üvegesre pirult, hozzáadtam a sárgarépát, alacsonyra vettem a hőmérsékletet és fedő alatt "izzasztottam". Nagyon lassan pároltam, így nem égett le és nem kellett vizet adni hozzá. Amikor már jó puha lett, akkor egy bögre vízben elkevertem a kukoricakeményítőt, felöntöttem vele, sóztam, borsoztam és hozzáadtam a tejszínt is. A legvégén tettem rá az apróra vágott zöldet.
A fasírtport előírás szerint felöntöttem 175 m forró vízzel, hagytam 10 percet állni, majd vizes kézzel kis pogácsákat formáztam belőle és teflon serpenyőben kevés olajon megsütöttem.
2017. szeptember 29., péntek
2017. szeptember 28., csütörtök
Csirkeburger újragondolva, almás savanyú káposzta nyoszolyán
Az összes költői vénámat beleviszem az ételcímekbe :):) Kb ennyi is az összes vénám :P :D
A fészen elég sok oldalt követek, és innen-onnan merítem az ötleteimet, mert valljuk be a kajakészítésben a kitalálás a legnehezebb :)
Az egyik kedvenc oldalam a NatashasKitchen és a weboldala is tele van jobbnál jobb ötletekkel.
Mivel a vega kosztosom ma nem kért ebédet, így mindjárt csirkében kezdtem el gondolkodni.
Már a múltkoriban kedves barátnőmnél is láttam ezt a receptet, ő sajtos csirkefalatoknak keresztelte el. Úgyhogy ha már ennyi oldalról kaptam az inspirációt, akkor nekem is muszáj volt elkészíteni a light változatot. :)
Hozzávalók 5 fő részére: 500 gr csibemell, 30 gr majonéz, 70 gr light sajtkrém (ezzel pótoltam ki a hiányzó majonézt) 100 gr light mozzarella sajt, 2 egész tojás, 30 gr fehér liszt, 70 gr zabliszt, só, bors, kapor ( ez lehet friss is szárított is). A sütéshez teflon serpenyő olajjal permetezve
A savanyú káposztás körethez egy doboz (770 gr) fehérboros savanyú káposzta, 350 gr alma, 20 gr Szaffi cukor, 1 ek olíva olaj.
Elkészítése: a csirkemellet felkockázom, majd összekeverem a többi hozzávalóval és legalább fél órát hagyom a hűtőben pihenni. Amikor kiveszem, kanállal pogácsákat szaggatok a kiolajozott serpenyőben és ropogós pirosra sütöm mindkét oldalát. A körethez először megpirítom a cukrot, egy olajjal kikent serpenyőben, majd rádobom a káposztát is. Ha kell lehet sózni, de szerintem a káposzta sóssága pont elég. Így párolom majd félidőben ráreszelem a 3 db almát és még egy picit sütöm együtt.

2017. szeptember 26., kedd
Párolt karfiol kuszkusz ágyon, citromos tojáskrémmel
A minap láttam meg EZT a receptet. Annyira megtetszett, hogy ma el is követtem. Mi ebédre ettük, ezért pároltam alá még egy kevés kuszkuszt is.
Hozzávalók 6 fő részére : 1,5 kg karfiol, most vegyesen fehér és pagoda. 250 gr kuszkusz, 2 ek mogyoróolaj, 3 egész főtt tojás, 30 ml olíva olaj, 3 doboz Pilos joghurt (150 gr-os) 2 ek. mustár, 1 egész citrom, só, bors, 1 tk porcukor, petrezselyemzöld, a tálaláshoz kevés metélőhagyma.
Elkészítése: Először a karfiolt kezdtem el párolni, mivel elég nagy mennyiségről volt szó, így két részletben tettem bele a pároló edénybe. A főtt tojásokat már előbb megfőztem ki is hűltek (hihi madárlátta volt, megjárták az Őrséget a hétvégén) Miközben a karfiol párolódott, kikevertem a tojáskrémet. A botmixer edényébe tettem a 3 tojás sárgáját, a 2 ek mustárt, a citrom levét és a 30 ml olajat. Ezt először felhabosítottam, majd mehetett bele a joghurt és a fűszerek. A legvégén kevertem hozzá az apróra vágott tojásfehérjét és a petrezselyemzöldet. A kuszkuszt a szokott módon leöntöttem ugyanannyi sós forró vízzel, majd hagytam 15 percig állni letakarva. Később egy villával fellazítottam és tettem bele 2 ek mogyoróolajat, amivel átkevertem. Tálalásnál alulra került a kuszkusz, rá a kétféle karfiol, ezt meglocsoltam a citromos tojásos öntettel, majd megszórat metélőhagymával.

2017. szeptember 21., csütörtök
A megunhatatlan zöldséges ragu
Annyiféle változata lehet ennek az ételnek, mint ahányféle zöldségből készül. Ez most igen gazdag összetevőkből áll, kellően zamatos is volt az íze.
Hozzávalók 5 fő részére: Tulajdonképpen ide bármilyen otthon fellelhető maradék zöldséget felhasználhatunk. Ebben a raguban ( vagy curryben) van 250 gr karfiol, 230 gr édesburgonya, 75 gr paszternák, 130 gr fehér répa, 125 gr cukkini, 1 nagy fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, ujjnyi gyömbér 100 gr zellerszár, 1 db paprika, 2 db kisebb paradicsom, 400 ml kókusztej, 2 ek olívaolaj, só, bors, kínai ötfűszer keverék és kurkuma.
A köret hozzá 210 gr bulgur.
Elkészítése: A legjobb, ha mindent előkészítünk, mielőtt hozzákezdenénk a főzéshez. Tisztítsunk meg minden zöldséget, vágjuk lehetőleg közel egyforma méretűre, kivéve a hagymát, a gyömbért és a fokhagymát, azokat aprítsuk fel kis kockákra. Öntsünk a wokba olajat, kezdjük el pirítani a hagymát, majd a fokhagymát és a gyömbért is. Amikor a hagyma üvegesre vált, küldjük utána a zeller, paprika, paradicsom hármast, majd a két keményebb gyökér zöldséget is. Ha már kellőképp átsültek, jöhet a fűszerezés, majd öntsük fel egy bögrényi vízzel az egészet. Főzzük így pár percig, most tegyük bele a karfiolt, a cukkinit és az édesburgonyát is, majd öntsük fel a kókusztejjel. Főzzük addig, amíg minden zöldségünk kellően puha nem lesz.
A bulgurt én egyszerűen készítem el. Kimérem egy edénybe a mennyiséget, majd ugyanezt az edényt még kétszer megtöltöm vízzel. Addig főzöm, amíg fel nem forrt a víz, enyhén megsózom, majd elzárom alatta a lángot és lefedve hagyom a gőzben megpuhulni. Így kellemesen ruganyos marad az állaga. Érdemes egyszer kipróbálni, mi nagyon szeretjük.

Címkék:
bulgur,
cukkini,
édesburgonya,
fehérrépa,
fokhagyma,
hagyma,
karfiol,
kókusztej,
paprika,
paradicsom,
paszternák
2017. szeptember 19., kedd
Ezt a kaját imádom!
Ami nem más, mint pirított zöldségek kuszkusz-szal. Nagyon szeretem a bulgurt is és a kuszkuszt is, pedig az arab konyha úgy gondolom távolabb áll tőlem, mint az európai vagy a keleti konyha. Mégis ez a 2 összetevő mindig helyet kap a palettámon.
Hozzávalók: 500 gr kuszkusz, ízlés szerint otthon fellelhető zöldségek, olíva olaj, só, bors, petrezselyemzöld. Ebben most van gomba, padlizsán, csicseriborsó, kaliforniai paprika, hagyma.
Elkészítése: A zöldségeket felkockázzuk és olajon megpirítjuk. Amikor elkészült egy tálba öntjük és fűszerezzük. A kuszkuszt kimérjük egy hőálló edénybe ( a legjobb egy bögrével) és ugyanannyi sós forrásban lévő vízzel felöntjük. Letakarjuk és kb negyedórát állni hagyjuk. Ez alatt a szemek megduzzadnak. Egy villával átkeverjük, hozzáöntjük a pirított zöldségeket és megszórjuk friss petrezselyemmel. Hidegen, melegen egyaránt finom.

csicseriborsó,
gomba,
kuszkusz,
padlizsán,
paprika
2017. szeptember 18., hétfő
Gombás töltött mángold egy kis tévedéssel
Majd a recept végén kitérek a tévedésemre, meg is mutatom, bár még a kép sem sikerült igazán, ezzel is bizonyítva, hogy nem hoztam jó döntést.
Akkor következzen a recept leírása.
Hozzávalók: egy szép nagy csokor mángold, így vettem a piacon, de kb 30 levél volt benne. 250 gr gabonakeverék ( ami tartalmazott tönkölybúzát, durumbúzát, hosszúszemű hántolatlan vörösrizst és vörös lencsét, az ALDI-ban kapható) 250 gr csiperke gomba, 1 fej hagyma, 50 gr reszelt parmezán sajt, 2 tojás, só, bors, petrezselyemzöld, olaj. A mártáshoz 2 ek szárított vargánya, 2 dl tejszín, só, bors.
Elkészítése: Először főzzük meg a gabonakeveréket és hűtsük ki. A gombát és a hagymát vágjuk apróra, és egy serpenyőben, olajon pirítsuk meg. Öntsük össze a gabonakeveréket a gombás keverékkel, adjunk hozzá 2 tojást, a reszelt sajtot, sózzuk, borsozzuk, jól keverjük össze. A mángold leveleit mártsuk pár másodpercig lobogó forró vízbe, majd vágjuk ki a kemény fás nyelüket. Ezt követően, mint a töltött káposztánál, töltsük meg a leveleket és göngyöljük fel. 180 fokos sütőben süssük át őket, nem kell sokáig, csak amennyi a tojásnak kell, kb 10-15 perc. Itt következik a tévedésem. Az jó ötletnek bizonyult, hogy mindezt vargányás mártással tálaljam, az már nem, hogy ráöntsem és úgy süssem át a sütőben. Mindig tanul az ember.:) Látványra sem szép, de amikor megsül, na az kimondottan csúnya látvány, le sem fotóztam...

2017. szeptember 15., péntek
színes sushi
Láttam valahol egy képet, ahol kurkumával megszínezett sushi volt. Annyira jól nézett ki, hogy elhatároztam, én is megcsinálom.
A kurkumás rizs valóban szép sárga lett, de amikor betekertem a noriba, valahogy zöldes színre váltott. Ki érti ezt? :)
Mindegy, akkor is színes sushi a mai ebéd, csak nem sárga, hanem zöldes színű :P

Készült normál kívül algás és kaliforniai, sushi is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)