2011. január 15., szombat

spenótos rizs

Az alábbi étel leírását sok helyen megtaláltam a neten. Én a TV Paprika egyik műsorában láttam meg, de utána rákerestem, nehogy jogsértést kövessek el. Több weboldalon is rátaláltam, ezért nem linkelek, mivel nem szellemi termékről van szó, hiszen az egyik kereskedelmi TV receptklubjában is megvan ez az étel. Na sok volt a "rizsa" térjük rá az étel leírására. Valójában tortaként láttam én is, meg úgy találtam meg több helyen. Tortaformában kellene sütni, de ez a mennyiség kevés volt ehhez, így egy gyümölcskenyér formában sütöttem meg. A lényeg a tartalom. :)
Hozzávalók : 1 csésze rizs, 1 fej hagyma, 1 nagyobb v. 2 kisebb sárgarépa, 25 dkg spenót, 2 egész tojás, kevés olaj, 3 dkg vaj, só, bors, fokhagyma.
A rizst megfőzöm és kihűtöm. Egy serpenyőbe olajat hevítek és abba dobom a spenótleveleket. Éppen csak átforgatom, só, bors és fokhagyma fűszerezéssel. Egy másik serpenyőbe piritok egy fej hagymát és a lereszelt sárgarépát. Igazán ezt csak azért, hogy szép sárga színe legyen a rizsnek. Ha valaki kurkumával, v. sáfránnyal főzi a rizst, akkor el is hagyható. Az eredeti recept ír még parmezán sajtot is, de úgy gondoltam épp elég a tojás is, a zöldségnapon. Mindent összekeverek és a forma aljára vajdarabokat teszek, az oldalát is kikenem vajjal. Beleöntöm a keveréket, lenyomkodom, és 200 fokos sűtőben addig sütöm, amig a teteje színt nem kap. Megvárom amig kissé kihűl, egy tálcára vagy nagyobb vágódeszkára borítom és szeletelem. Céklasalátát készítettem mellé, de bármilyen saláta, savanyúság is jó hozzá. Köretként is tudom ajánlani, nem diétás időszakban, hús mellé.

A két lányom a tepsi fölött, mentik a kissé ropogós alját. :)

A fő meós, Bogi királylányka. :)

4 megjegyzés:

Ircsike írta...

Megyek enni Hozzad! :)

Lazac írta...

Gyere Ircsikém! :):):)

M írta...

Spenót nincs itthon, de van egy szép mangoldcsokor, lehet, hogy ez lesz belőle? A mangold és a spenót eléggé hasonló jellegű zöld... :)

Lazac írta...

Én régebben sokszor főztem mángoldot spenót helyett. :)