2010. október 6., szerda

sült csibe rizzsel és meggymártással

Teljesen hétköznapi étel, kicsit másként elkészítve. 
Hozzávalók : 1 tálca csibecomb, 1 csésze rizs, 1 cs mirelit bontott meggy, 1 joghurt, tk tönkölybúzaliszt, só, bors, fűszerek, kevés olaj
Először a leghosszabb főzési időt igénylő ételt készítettem elő. A csibecombokat megmostam, szárazra töröltem. Fűszereztem sültcsirke fűszerrel, ami sós, így külön nem igényelt sózást a hús. Egy tepsibe fektettem a husokat, bőrével lefelé, és kevés vizet öntöttem alá. Lefedtem alufóliával és 170 fokos sütőbe tettem. 1 órát pároltam, a fólia alatt, majd levettem róla a "takarót" és ropogósra pirítottam.
Közben a rizst hagyományos módon megfőztem. Az én módszerem a következő. Egy kevés olajon megpirítom a rizsszemeket, majd felöntöm kétszeres mennyiségű forró vízzel, sózom, borsozom, és lefedve nagyon lassú tűzön megpárolom. Kb 15 perc.
A mirelit meggyet annyi vízzel tettem oda főzni, amennyi éppen ellepte. Cukor helyett édesítőt használtam, fűszernek: fahéjat, szegfűszeget, gyömbért is. Negyedóra forralás után egy joghurtot simára kevertem 2 evőkanál tk tönkölybúzaliszttel, kevés főzőlevet adtam hozzá, a hőkiegyenlítés miatt, majd behabartam vele a meggymártást.
A candida diéta ugyan nem tiltja a szénhidrát-fehérje együtt fogyasztását, én mégis szétválogatom ezeket az ételeket, ahányszor csak módomban áll. Lehet enni a rizst meggymártással és a húst is ugyanígy. Most csak a tálalás kedvéért tettem mindenből a tányérra.

4 megjegyzés:

Málna konyhája írta...

mijaza bontott meggy???)))

pipacs írta...

gondolom magozott, nem?:)

Vizicsibe írta...

magozott, mohácsias tájszólásban = bontott. :) mi leghalábbis így hívtuk otthon a kimagozott meggybefőttet.

Málna konyhája írta...

aszittem , hogy bontott acskó meggy))))